A páholy színre lép

Tizenhárom, Budapestért tevékenykedő civil szervezet páholyban egyesült, hogy egymás törekvései mellett is kiállva, együtt tegyenek Budapestért, közösen lépjenek fel a városromboló tendenciák ellen.

Mint tegnapi színrelépésük alkalmával kinyilvánították: tevékenységükben példának tekintik az egykori Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) szellemiségét, épp ezért nevezték el páholyukat Podmaniczky Frigyesről, a közmunkatanács elnöki rangú alelnökéről, aki 1873 és 1905 között töltötte be tisztét.

Tulajdonképpen az ő vezetése alatt született meg a modern Budapest. Az idén van a báró halálának 100. évfordulója, ezért is lett a Podmaniczky Páholy első akciója mindjárt egy emléktábla-avatás, mégpedig a Clark Ádám téren álló Lánchíd-palota sarkán. Ebben az épületben hozta meg döntéseit 1870 és 1896 között a közmunkatanács, ráadásul a palota épp most van megújulóban.

Ez a fajta megújulás, a főváros történeti építészetének védelme a páholy egyik célja, de hogy ez nem torkollik egyöntetű konzervativizmusba, azt jelzi például, hogy az alapítók között találjuk a Bojár Iván András vezette Szeretem Budapestet Mozgalmat is. Csakúgy mint a Városvédő Egyesületet, az Óvás! Egyesületet, a Levegő Munkacsoportot, a Budapest Világörökségéért Alapítványt, vagy a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesületet.

A nyitott szövetséget a Páholytanács irányítja, mely a tagszervezetek vezetőiből áll, s ez fogalmazza meg a felmerülő ügyekben a közös állásfoglalást, dönt az akciókról. A páholy forma ez esetben nem a szabadkőművesektől ered, hanem a szabad légkörű kávéházi páholyok szolgáltatták a mintát - mondta Saly Noémi szóvivő.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.