Szaván fogná a közlekedési tárcát Budakalász

A közlekedési minisztérium korábbi ígéretével ellentétben a tárca mégsem fizeti ki az M0-ás északi hídjának megépítésével párhuzamosan ígért, budakalászi közlekedési fejlesztéseket. Parlagi Endre polgármester lapunknak azt mondta: mivel a jövőre elkészülő Megyeri híd miatt további hatalmas forgalom zúdul a tízezer lakosú településre, 200 millió forint értékű közlekedésfejlesztést ígért Budakalásznak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).

A megállapodást Harcsa Lajos akkori polgármester, Demszky Gábor főpolgármester és Dióssy László, a tárca akkori politikai államtitkára írta alá. Az előzetes becslések szerint az M0-ás északi hídján csúcsidőben irányonként és óránként több mint kétezer autó haladna át, nagy részük pedig - a körgyűrű folytatása híján - Budakalász amúgy is túlzsúfolt kis utcáin haladna tovább.

Parlagi Endre emlékeztetett arra, hogy Budakalász az 1990-es évek elejétől támogatta az M0-s és a körgyűrű északi hídjának megépítését. Mivel azonban az átkelő budai hídfője csak közigazgatásilag tartozik a településhez, a polgármester szerint "ez Budapest hídja", ezért tartják szükségesnek, hogy az említett összegből elkerülő utak, körforgalmak, terelőszigetek és gyalogátkelőhelyek épülhessenek a településen.

A polgármester - a tavalyi ígéretek alapján - januárban küldte el a GKM-nek a listát, mire költenék a 200 millió forintot. Választ azóta sem kaptak, a minisztérium főosztályvezetője azonban informálisan jelezte: semmi esély arra, hogy a beígért összeget a GKM biztosítani fogja. Parlagi Endre ezt döbbenetesnek és abszurdnak nevezte, szerinte a tárca ezzel elvesztette a szavahihetőségét. A polgármester szerint a település azt fontolgatja, hogy az M0-ás hídja miatt sürgető közlekedésfejlesztéseket saját zsebből mégis megvalósítják, majd kiszámlázzák a GKM-nek, ha pedig a tárca nem fizet, bíróság elé viszik az ügyet.

Szerettük volna a szaktárca álláspontját is megismerni az ügyben, a múlt héten írásban elküldött kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

A körgyűrű északi átkelője, a Megyeri híd egyébként a terveknek megfelelő ütemben épül, és várhatóan 2008 augusztusára elkészül - mondta lapunknak Béni Gyöngyi, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóreferense. A híd első 120 méteres elemét egyébként éppen ma emelik a helyére a Kis-Duna-ág felett. Az átkelő jövő tavaszra lesz szerkezetkész.

A 11-es és a 10-es út közötti, további budai M0-szakasz nyomvonalának szélcsatorna-vizsgálata jelenleg is zajlik. A körgyűrű pesti oldalán már nem haladnak ennyire gőzerővel; a 4-es út és az M3-as autópálya közötti szakasz idén nem lesz kész. A keleti szektorban a kusza tulajdonviszonyok hátráltatják az építkezést; a nyomvonal kisajátításánál több mint tízezer telektulajdonossal kellett egyeztetni, jelenleg 146 ingatlan ügye van függőben; főleg Rákospalotán és a XVI. kerületben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.