Pannónia jutalma: Budapest Építészeti Nívódíj

Rangos szakmai elismerést kapott a XIII. kerület két épületberuházása, a Révész utcai orvosi rendelő és nagy múltú Pannónia Általános Iskola 2,5 milliárdos rekonstrukciója, valamint a hozzáépített vadonatúj sportcsarnok „méltó építészeti minőséggel hirdeti” a kerületi elhivatottságát a környezetkultúra iránt.

A Budapest Építészeti Nívódíjára a Főpolgármesteri Hivatal által 2009 szeptemberében kiírt nyilvános pályázatra 24 építészeti alkotást nyújtottak be. Az építészkamara, a Magyar Urbanisztikai Társaság, építészeti folyóiratok és televíziószerkesztők, valamint építészkritikusok által alkotott és Beleznay Éva fővárosi főépítész

által vezetett zsűri oklevéllel és pénzjutalommal ismerte el a XIII. kerületi Pannónia Általános Iskola rekonstrukcióját és a Révész utcai orvosi rendelő épületét. Mindkettő kivitelezését az önkormányzat cége, az Angyalföld–Újlipótváros–Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. vezényelte le, a terveket pedig – Nagy Csaba felelős tervező irányításával – az ARCHI-KON Kft. csapata készítette.

A csaknem tízezer négyzetméter alapterületű Pannónia architektúráját eredeti szépségében megőrizve állították helyre. A fővárosi rendelettel építészeti értékként védett, 1911-ben épült iskola felújítását körültekintő, alapos munkának, a tervezői, kivitelezői gondosságot pedig dicséretre méltónak minősítette a pályázat bírálóbizottsága. Az értékelésben kiemelték a belsőépítészeti értékeket, s azt, hogy a tanintézet vezetői is aktívan részt vettek a rekonstrukcióban. A kortárs magyar építészet egyik emblematikus épületeként említik az új háromszintes, egyszerre négy osztályt is kiszolgáló, 800

millió forintért felépített tornacsarnokot, melyhez hasonló nincs Közép-Európában. A korszerűsített iskolában 2009-től minden igényt kielégítő oktatás valósulhat meg akadálymentesen, modern könyvtárral, olvasóteremmel és hangstúdióval.

Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a Schulek János műegyetemi tanár tervei alapján rövid idő alatt, 1910–11. között felépített, műemléki védettséget élvező hatszintes tanodát a XIII. kerület két év alatt, két lépcsőben, saját költségén összesen 2,5 milliárd forintért eredeti szépségében, de a legmodernebb technikával és eszközökkel felszerelve teljesen felújította. Az idei tanévet hatszáz diákkal megkezdő Pannóniában 800 tanuló is kényelmesen elfér, ámde volt olyan időszak az 1970-es évek második felében, amikor csaknem ezerötszáz gyerek járt ide.

A múlt század elején a közoktatás fejlesztésére Bárczy István főpolgármester javaslatára indult nagyszabású építkezés Budapesten. A Pannónia már „élete elején” szerencsésnek bizonyult: az 1909 és 1912 között tervezett kilencven iskola közül vele együtt mindöszsze ötvenöt épült meg. Az első tanítási év 1911 szeptemberében indult a lányok és a fiúk elkülönítésével 40 tan- s két tornateremben.

Az épület egyébként több szempontból is érdekes, falai közt tanult például Papp László és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok. A zsűri által is kiemelt gondosságnak köszönhetően ma is eredeti állapotában láthatják a diákok azt a két Székely Bertalanfestménymásolatot, melyet a harmincas években festettek az iskola falára az intézmény egykori tanítói. Mivel érdeklődésünkre ezekről az alkotásokról korabeli fényképekre vagy dokumentumokra sem az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményben, sem az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban nem bukkantak, csak következtetni lehet, hogy az iskola falai több hasonlót is rejthetnek, ám ilyesmire a mostani felújítás során sem bukkantak.

A Révész utcai orvosi rendelő és gyógyszertár épületegyüttesében kapott helyet a kerület gyermekorvosi ügyelete, valamint a védőnői egység is. Tiszta szervezésű alaprajz és divatos homlokzatburkolat, kondicionáló tetőkert és a Nagy Diána iparművész által tervezett gyermekváró emeli ki a sorból a szeptember óta működő önkormányzati intézményt.

A zsűri szerint „mindkét épület méltó építészeti minőséggel hirdeti a kerületi önkormányzat elhivatottságát a színvonalas lakossági ellátás és a környezetkultúra iránt”.

„Zsinórmérték”: milliárdos bérlakásépítés Angyalföldön

Hamarosan újabb önkormányzati bérházzal gyarapodik a XIII. kerület, a Zsinór utcai 70 lakásos épület alapkövét a közelmúltban rakták le. A beruházás öszszege 1,3 milliárd forint, a költséget teljes egészében a városrész állja, az épületet várhatóan jövő augusztus végén adják át, ősszel pedig már beköltözhetnek az új bérlők. Ezzel 490 lesz az önkormányzati pénzen épült lakások száma, mellyel Angyalföld jelentősen megelőzi kerülettársait. A városrész eddig 7,8 milliárd forintból összesen csaknem 50 ezer négyzetméter alapterületű lakást építtetett, melyhez 1,1 milliárd forintot pályázaton nyert. A kerület a 2006-tól 2010-ig terjedő ciklusban 200 bérlakás megépítését tűzte ki céljául. Emlékeztetőül, a Lőportár utcai 54 lakásos épületet tavaly szeptemberében adták át, a Reitter Ferenc utcai 30 lakásosat pedig idén májusában, az Ambrus utcai 45 lakásos ház pedig szerkezetkész.

A Zsinór utcában már meg is kezdődtek a kivitelezési munkák, az épület két egyesített telken épül, területe csaknem 2700 négyzetméter. A lakások közül 16 garzon, 42 1,5-2 szobás, 12 3-3,5 szobás, átlagosan (erkélyek nélkül) 50 négyzetméteresek. A legkisebb alapterülete 34, a legnagyobbé 80 négyzetméter. Az udvari szárnyak földszintjén teremgarázs létesül, zöldtetővel lefedve. A tetőn az udvari lakások részére „magánkertek” készülnek. Az udvari szárnyban három, saját kerttel rendelkező lakást alakítanak ki, az utcai szárny visszahúzott tetőszintjén két tetőteraszos lakás lesz.

Összesen 75 belső parkoló lesz az akadálymentes épületben. A gépészeti rendszerek kialakításánál törekedtek az olcsó fenntartási költségekre, a fűtési és használati meleg víz ellátása központi kondenzációs gázkazánokkal történik. A lakások egyedi fogyasztásmérővel készülnek. (K. A. I.)

A kortárs hazai építészet egyik emblematikus épülete
A kortárs hazai építészet egyik emblematikus épülete
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.