Fénykorukat élték a presszók – az újjáteremtett Ibolya
Szabó Bernadett Először nyugatról jöttek gyűjtők, s keresték ócskapiacon, lomtalanításokon a hatvanas évek lámpáit. Aztán a magyarok is ráéreztek, és vásárolgatni kezdték a korabeli csíkos vázákat, a hamutartókat, kulcstartókat, lemezjátékokat, öngyújtókat, vetkőzős tollakat. Sőt, 30 évvel ezelőtti autókat, bútorokat, rádiókat, lemezeket. A CD-korszakban bizonyos körökben újra divatba jött például a bakelit. Különös kollekciók teremtődtek. Tapolca-Diszelen létrejött az Első Magyar Látványtár Vörösváry Ákos gyűjtésében, amely bőven válogatott az elmúlt rendszer tárgyaiból. A Néprajzi Múzeum is menteni kezdte a korszak folklorisztikus tárgyait.

Egy magángyűjtő, Szőnyei György befont üvegeket gyűjtött a hatvanas, hetvenes évekből. Kollekciója körülbelül százdarabos. Az üvegfonást az Ezermester című lapból lehetett ellesni. Fantasztikus, színes darabok jöttek létre kólásüvegeken, bambisüvegeken. Olykor még szövegeket is szőttek a „robbantózsinórból” készült drótburokba. Szőnyei Györgyöt elsősorban a dolog látványossága tette e tárgyak gyűjtőjévé, s az a felismerés, hogy ez tulajdonképpen népművészet. Ahogy a fél lábon álló, fából faragott darumadár is, melyet szintén gyűjt. Mint mondja, ezekben az űrhajók lesimítottságát véli felfedezni. A 60-as évek vonalvezetését.

Ő elsősorban a 60-as éveket tartja a retró fő célterepének. Emlékei szerint már negyedszer jött divatba ez a korszak. S hogy miért: mert egyfajta aranykor volt, lélekben akkor ért véget a második világháború, a világban felszabadultság lett úrrá, ami megnyilvánult a zenében, a hippizmusban, a dizájnban, a filmekben, a divatban, a Vespa robogóban a holdraszállásban. A technikai lehetőségek átalakították az életet. Nálunk fénykorukat élték a presszók, a Balaton, dübörgött az új gazdasági mechanizmus.

Bizonyosan köze van a mai retrotrendhez a posztmodernnek is, amely elvetve a szakadatlan fejlődés elvét, nem tartotta retrográdnak, ha valaki a múlt sokféle elemét használta a művészetben – mondja Pataki Gábor, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének helyettes vezetője. A retró hatásait ironikus attitűddel, viszonyítási alapként használják néhányan a mai képzőművészek közül. A retró és a művészet viszonya olyan kiállításokon jelent meg, mint a nyolcvanas években a Kék Acél és a Kék Irón, vagy a tavalyi nagy szocreál kiállítás a MODEM-ben.

A technikai lehetőségek átalakították az életet
Hernád Géza A retró virágzik a könyvekben is. Érdemes megemlíteni a Repró-retró sorozat három kötetét, amely a korabeli kártyanaptárakat, a gyufacímkéket és a lemezborítókat dolgozta fel. Poós Zoltán 2001-ben a Szivárvány áruház című kötetében irodalommá emelte gyerekkora, a 70-es, 80-as évek tárgyait. Zilahy Péter pedig generációja képes gyermeklexikonja alapján írta meg sikerregényét, Az utolsó ablakzsiráfot. Mint lapunknak elmondta: a gyerekkor és a diktatúra viszonyát, s a diktatúra bukását akarta megjeleníteni a mindenki által ismert lexikon felhasználásával. A módszer hatott, s külföldön is értették. Eddig több mint húsz nyelven jelent meg a mű, Ukrajnában a narancsos forradalom idején kézikönyvként használták.

A moziban is sikert aratott a retró: emlékszünk, óriási sikerrel ment a kilencvenes években a Cha-cha-cha, s kultfilmmé vált a nyolcvanas években készült Megáll az idő. De a korabeli híradó és reklámfelvételeket is ámulva, mulatva néztük Papp Gábor Zsigmond összeállításában a Balaton retróban és a Budapest retróban.

S hogy mennyire nemcsak a hatvanas évek hatnak így: tavaly jelent meg Lugosi Lugo László 1985 című fotóalbuma, amelyben egykori képzőművészeti egyetemisták láthatók az 1985-ös gólyabálon. A ruhák, a frizurák még ismerősek, közünk van hozzájuk, de már mosolyogtatók, már mind a múltéi. És ha láttukon valami kis fájdalom jelenik meg a szívünkben: na, akkor tudjuk, mi a retró lényege.