Zuschlag ügy: a volt rendőrfőkapitány nem hajlandó vallani

Lusztig Péter ügyvéd, volt Baranya Megyei Rendőr-főkapitány meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per hétfőn Kecskeméten. Az egykori MSZP-és honatya - aki Lamperth Mónika volt belügyminiszter kabinetirodáján dolgozott 2002 és 2006 között - a bíróság egyetlen kérdésére sem válaszolt. Arra hivatkozott: a Zuschlag Jánossal való viszonyával kapcsolatban egyszer már kihallgatták, vallomása államtitkot képez.

Lusztig Pétert azért idézte meg a bíróság, mert a büntetőeljárásban több tanú is Zuschlag legfelsőbb belügyminisztériumi kapcsolataként nevezte meg. Állításaikat igazolták azok a perben korábban lejátszott, a Nemzetbiztonsági Hivatal által lehallgatott telefonbeszélgetések is, amelyeken a még szabadlábon lévő Zuschlag a büntetőeljárással kapcsolatban beszélgetett Lusztig Péterrel.

Lusztig a bíróságon azt mondta: 2007 elején Zuschlag Jánossal  folytatott telefonbeszélgetéseivel kapcsolatban már kihallgatták a Központi Nyomozó Főügyészségen, a vallomását titkosították. Hozzátette: amennyiben a bíróság arról tájékoztatja, hogy az államtitok alól felmentést kapott, akkor hajlandó zárt tárgyaláson vallomást tenni.

Felvetésére Fodor Endre, a bírói tanács elnöke azt mondta: a jelen ügynek nincs olyan részlete, amely államtitkot képezne, más eljárásban zajlott szempontok pedig nem érdeklik. Megkérdezte, mikor és milyen körülményke között ismerte meg Zuschlag Jánost és milyen kapcsolatban álltak?

Lusztig fenntartotta: ebben a kérdéskörben ha beszélne, akkor felmerülne az államtitoksértés lehetősége.

Bár bíró figyelmeztette, hogy a kérdésre kötelessége válaszolni, de Lusztig hajthatatlan volt.

Németh Zsolt ügyész megjegyezte: nem tudjuk, hogy a tanút mikor, miért is kik hallgatták ki, nem tudjuk mire vonatkozik a titkosítás, annyi viszont tény: ebben az eljárásban szerepel három, nem titkos lehallgatott telefonbeszélgetés.

Lusztig az ügyész felvetésére megjegyezte, ha beszél, akkor mindannyian kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, mert a titoktartás az ügy egészére vonatkozik.

Észrevételként Zuschlag János megjegyezte: az eljárás során folyamatosan olyan kérdéseket tesznek fel a részére, amelyek azt a látszatot keltik, hogy megpróbálta az eljárást befolyásolni, miközben a felvetésekkel kapcsolatban nem tud érdemben védekezni, mivel az ügy ezen része államtitkot képez.

Az ügyész indítványozta: a bíróság tájékozódjon a Központi Nyomozó Főügyészségen és szükség esetén kezdeményezze a tanú titoktartás alóli felmentését, illetve jelölje meg a kérdéseket, melyeket szeretné feltenni a tanúnak.

A beszélgetések

Zuschlag a 2007. február 7-i lehallatott telefonbeszélgetésben  azt mondja Lusztignak, hogy "enyhén szólva fentebb kerültek a dolgok", ezért jó lenne tájékozódni az ügyben, amit Lusztig megígér neki. A rá következő beszélgetésben Lusztig azt mondja  volt parlamenti képviselőnek: "Nincs még információm, Király (Király Ferenc akkori Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány) csak holnap reggel hív vissza". Zuschlag hozzáteszi: öt önkormányzati képviselőmet rántották be a jövő hétre kihallgatásra, poligráfos vizsgálatra. "Poligráfos vizsgálat egy ilyen picsa ügyben"-  válaszol rá elképedve Lusztig, majd ismét megígéri a Zuschlagnak, hogy tájékozódni fog.

Zuschlag több telefonbeszélgetésben is hivatkozik belügyminisztériumi kapcsolatára. Egy lehallgatott beszélgetés során azt mondja ügyvédjének: felhívja a BM-es kapcsolatát, mert úgy látja "kezdenek durvulni a dolgok." Egy másik beszélgetés alkalmával pedig Zuschlag a következőket mondta  a jogi képviselőnek: " BM-el beszéltem, azt mondták holnap felhívják a megyei főkapitányt és ha kell leállítják az ügyésznőt". Amikor pedig az ügyvéd óvatosabb fogalmazásra inti Zuschlagot a politikus azt válaszolja: "merek bátran beszélni, mert az én telefonomat úgyse hallgatják le, mert annyi durva történet van rajta, hogy a fél kormány belebukna".

Zuschlag Jánost és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc fő csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. A kárérték - amelynek nagy részét a vádlottak megtérítették - mintegy hetvenötmillió forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.