Zuschlag szerint volt titkára hazudik

Hiteltelennek, önellentmondásokkal telinek tartja Zuschlag János egykori személyi titkára vallomását. A volt szocialista politikus úgy véli: Lados István vádalku reményében hazudik. Zuschlag elismerte: a nyomozás kezdete óta instruálta a tanúkat, és meg akartak semmisíteni bizonyos, az MSZP-re nézve kényes dokumentumokat.

A másodrendű vádlott vallomása önellentmondásokkal van tele, s több alkalommal tételesen nem mond igazat - jelentette ki Zuschlag János meghallgatásának hatodik napján.

Az egykori szocialista politikus szerint a Lados István által elmondottakból kitűnik, hogy több esetben a vádalku reménye hajtotta egykori személyi titkárát. A kihallgatási jegyzőkönyvekben nyomon követhető, hogy a másodrendű vádlott számos alkalommal jelezte együttműködési szándékát, s érdeklődött a vádalku lehetősége felől.

Az elsőrendű vádlott cáfolta, amire Lados István többször hivatkozott vallomásában, hogy őtőle tudott meg bizalmas információkat az üggyel kapcsolatban. Hangsúlyozta, arra törekedett, hogy bizonyos információkat senkivel ne osszon meg, a szabálytalanságokról csupán a lehető legszűkebb kör tudjon.

A másodrendű vádlott információinak egy részét Zuschlag János Lados István kitalációjának tartja. Ezzel az volt a célja, hogy többet mondjon el, mint amit tud, annak reményében, hogy enyhébb büntetést kapjon - tette hozzá.

Számos apró részlet tartozik ebbe a körbe, például, hogy az egyesületi vezetők mennyit tudtak a pályázati tevékenységről, illetve, hogy a befolyt támogatásokból kaptak-e 10 százalékos jutalékot - mondta Zuschlag János, aki - ahogy korábban is - hangsúlyozta, a pénzből nem fordítottak magáncélokra.

Zuschlag hallgat a lehallgatott telefonokról

Zuschlag János nem sorolta a bizalmas információk közé, hogy Lados szerint tudomása volt arról, telefonját lehallgatják. Legalább tíz tanú vallomásában fordul elő ez az állítás - mondta az elsőrendű vádlott, hozzátéve, hogy a telefonlehallgatásokkal kapcsolatban továbbra is megtagadja a vallomást.

Annyit azonban elmondott, szerinte a rendőrség nem használt föl minden olyan eszközt a nyomozás során, melyet a büntetőeljárás lehetővé tett volna. Példaként azt említette, hogy az eljárás kezdete után másfél évig nem tartottak házkutatást egy olyan ügyben, ahol tárgyi bizonyítékok megléte is felmerülhetett.

"Összenézték" a vallomásokat

Fodor Endre bíró kijelentette, számára úgy tűnik, Zuschlag János igyekezte "instruálni" a tanúkat. Az elsőrendű vádlott elismerte, előfordult, hogy "összenézte" a vallomásokat, egyeztetésre azonban nem került sor, csupán bizonyos dolgokat igyekezett "beleszuggerálni" például az ügy ötödrendű vádlottjába, Krausz Csabába.

Egy felolvasott beszélgetésben Zuschlag János arra figyelmeztette Krausz Csabát, hogy amennyiben meghallgatása során meggyanúsítják, tagadja meg a vallomástételt, "ne kezdjen egyéni akcióba", s ha szükség lesz rá, kap ügyvédet.

Zuschlag János a lehallgatási jegyzőkönyvek kapcsán sem tudta felidézni, mikor találta ki, hogy a szabálytalanságok elkövetésével Kisbaranyi Lászlót vádolják vallomásaikban. (Kisbaranyi László kiskunhalasi lakos végezte egy ideig az egyesületek könyvelését, részt vett az egyesületekkel kapcsolatos munkálatokban, de 2004-ben meghalt.) Hozzátette: az egyesületi elnökök nem voltak tisztában azzal, hogy ez csupán fikció.

Meg akartak semmisíteni kényes dokumentumokat

Az elsőrendű vádlott elismerte, az volt a szándékuk, hogy megsemmisítenek MSZP-re vonatkozó kényes dokumentumokat, illetve több, az egyesületekkel kapcsolatos anyagot.

"Az életemben az egyesületekkel kapcsolatos tevékenység a pár százalékos kategóriába tartozott" - fogalmozott Zuschlaazzal kapcsolatban, hogy az idézett beszélgetések több részletéről nem tud felvilágosítást adni. Közölte, miután megindult a nyomozás, megkérte személyi titkárát, Lados Istvánt, hogy a Köztársaság téri irodából eltüntetett papírokat égesse el. Ez meg is történt, a másodrendű vádlott kerepesi otthonában a kazánban semmisítette meg a dokumentumokat.

Úgy tudták, jogszerű

Több, Katus Ferenccel és Őri Andrással folytatott beszélgetésre utalva Zuschlag János hangsúlyozta, az egyesületi elnökök úgy tudták, a civil szervezetek tevékenysége jogszerű, a pályázatokon támogatott programokat rendben megtartották, s ezekről valós beszámolók készültek.

Őri András ugyanúgy tartott a büntetőeljárástól, mint az ügy más érintettjei, ráadásul ellene már 2006 nyarán büntetőeljárás indult, s erről fel is röppentek a pletykák az MSZP-n belül - közölte az elsőrendű vádlott, hozzátéve, ezért igyekezett megnyugtatni az ügy negyedrendű vádlottját.

Zuschlag János nem kívánta kommentálni azt az Őrivel folytatott beszélgetése során tett kijelentését, mely szerint "a rendőrséget tudja fogni". A vádlott ahhoz a tárgyaláson idézett beszélgetéshez sem kívánt megjegyzést fűzni, melyben Őri András arra kérte, beszéljen Lusztig Péterrel a rendőrségi nyomozás ügyében. (Lusztig baranyai rendőrfőkapitány, majd szocialista képviselő volt.)

"2007-től fordult élesbe a csata"

"A csata élesbe 2007 januárjában fordult" - indokolta bírói kérdésre Zuschlag azt, hogy miért nem kérték büntetőjogász segítségét az eljárás kezdeti szakaszában.

Pánikszerű "rendrakás" a per közeledtével?

A nyomozás előrehaladtával, 2007 elején már "pánikszerűen" igyekeztek rendezni  a civil szervezetek ügyeit - közölte Zuschlag János.

Ekkoriban már Katus Ferenc harmad- és Kullai Tamás hetedrendű vádlott igyekeztek szabadulni az egyesületek elnöki  posztjától - mondta Zuschlag János meghallgatásának hatodik napján.

A vádlott beszélt arról is, hogy próbáltak beszerezni a civil  szervezetek köztartozás-mentességét bizonyító APEH-igazolásokat.

Fodor Endre bíró szavaira, mely szerint a vádlott "Egészen határozottan a  szájukba rágta, mit kell mondani". Zuschlag János hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy meggyőzte  az egyesületi elnököket, hogy az általuk ismertekkel ellentétes  tényeket állítsanak a kihallgatások során, hanem fiktív  információkkal látta el őket. Ezeket el is hitték, mivel nem  ismerték a civil szervezetek tevékenységét.

Az eljárás kezdetén az egyesületek vezetői nem voltak tisztában  azzal, hogy a támogatásokkal kapcsolatos beszámolókhoz fiktív  bizonylatokat csatoltak be. A nyomozás végső szakaszában azonban már  mindenkinek világossá váltak a számlahamisítások - tudatta.

Zuschlag János arra már nem emlékezett, hogy fiktív tartalmú  könyvelést készítetett volna azért, hogy ezzel alátámassza a civil  szervezetek működésének jogszerűségét. Hozzátette: ennek ellenére  elképzelhetőnek tartja, hogy történt ilyen.

Mivel a nyomozás idején már "senki nem emlékezett rá", milyen  számlákat nyújtottak be a pályázati beszámolókhoz, a dokumentumokat  ki kellett kérniük a minisztériumtól, hogy informálódjanak - mondta  az elsőrendű vádlott.

Lados István vallomásában szóba került: Zuschlag János  kapcsolatai révén elérte, hogy bizonyos iratokat kicseréljenek a  benyújtott pályázati anyagokban. Az egykori szocialista politikus  azonban cáfolta ezt. Kijelentette, ez technikailag is lehetetlen  volt, hiszen ekkor már a pályázati szervezet az egységes szociális  tárca felügyelete alatt működött.

Zuschlag Jánost, 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.