Zuschlag szerint neki e hazában már nincs esélye

Az utolsó szó jogán beszéltek a Zuschlag-per vádlottjai szerdán délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Zuschlag János szerint ha ennek az eljárásnak nem ő lett volna a főszereplője és nem érintette volna az MSZP-t, akkor az ügyészség nem nyomozott volna ekkor alapossággal. Kijelentette: az ügyészség jogilag lehet, hogy objektív, de érzelmileg mindenképpen elfogult volt ebben az ügyben. Azt állította: neki már semmi esélye nincs a normális éltre ebben az országban, az előzetesben eltöltött két és fél év mindent elvett tőle.

Zuschlag János az utolsó szó jogán pontokban foglalta össze a mondanivalóját. Véleménye szerint az ügyészség az ügy kezdete óta tudatos, törvénysértő és diktatórikus vezetőként próbálja beállítani, illetve sejtető hangulatkeltésként használta fel a Lusztig Péterrel - volt Baranya megyei rendőr-főkapitány, Lamperth Mónika belügyminiszter kabinetének egykori munkatársa - folytatott telefonbeszélgetéseit. Hozzátette: politikusként lobbizott az egyesületi támogatásokért, de e közben soha nem lépte át a törvényes kereteket.

A volt politikus hangsúlyozta: a hasznos közéleti célú programok, rendezvények lebonyolításával kapcsolatban sokat szerencsétlenkedtek, de a finanszírozások sajátossága miatt kényszerpályán mozogtak. Beszédéből nem hiányoztak hangulatkeltő elemek. Elmondta: két és fél éve él hat négyzetméteren, ez idő alatt kétszer látta a kisgyermekét. Hangsúlyozta: olyan világban élek, ahol az erő dominál, ez az a világ ahová a per vádlottjait száműzni akarják. Ráadásul a vádhatóság fegyházbüntetéssel szeretné sújtani az itt ülőket, pedig ilyen súlyos büntetést egyikük sem érdemel. A statisztikák szerint ép aggyal és ép testben túlélni egy ilyen világot szinte lehetetlen - tette hozzá. Véleménye szerint ez idő alatt volt ideje átgondolni amit tett és megbánni a cselekedeteit.

- Túlzás nélkül állíthatom, nekem Magyarországon már nincs esélyem az elkövetkezendő harminc évben mit kezdeni az életemmel, hiszen ez a szappanopera, amelynek én voltam a főszereplője még évtizedekig benne él majd a köztudatban - mondta a vádlott.

Bűnbánat és bocsánatkérés

Lados István, másodrendű vádlott, Zuschlag egykori hivatali titkára elmondása szerint megbánta azt, hogy részt vett a csalásban, de a lelkiismerete erősebb volt, ezért tett őszinte, feltáró vallomást, annak ellenére, hogy az eljárás kezdetén mindvégig azzal áltatták: a felsőbb körök segítségével el lesz tussolva az egész ügy.

Katus Ferenc, harmadrendű vádlott úgy fogalmazott: a hanyagságom megbántam, ennek ellenére nem bűnözőnek, hanem üldözöttnek tekintem önmagam. Hozzátette: akik rám vallottak, azok vallomásaiban tetten érhető a szándákosság. Kijelentette: további, indokolatlan fogva tartása esetén a családja földönfutóvá fog válni.

Őri András, negyedrendű vádlott részben újra elismerte a bűnösségét. Bocsánatot kért a családjától,a barátaitól, a politikai-szellemi közösségétől és a tanáraitól. Kérte: a vagyonát ne kobozza el a bíróság és ne ítélje el bűnszervezet tagjaként.

Krausz Csaba, ötödrendű vádlott újra hangsúlyozta: képtelenségnek tartja a vádat, mert soha nem követett el bűncselekményt, nem bűnös, csupán bűnbak. Mindaz, amiről itt szó volt nem következhetett volna be, ha húsz év óta nem hazug és korrupt lenne a pártfinanszírozás - tette hozzá.

Marsovszky Balázs, hatodrendű vádlott kijelentette: nem vagyok bűnöző. Elmondta: komoly tanulópénz volt számára ez az elmúlt két év. A családjától elnézést kért, mert el kellett adniuk az örökségüket, hogy neki segíteni tudjanak.

Kullai Tamás, heted rendű vádlott hiszékenynek és figyelmetlennek tartotta magát, mert fogalma sem volt arról, hogy a neve alatt futó pályázatokkal mi történik. Felfüggesztett börtönbüntetést kért a bíróságtól.

Vámosi Zsolt, nyolcad rendű vádlott beszéde közben elsírta magát és feltette a kérdést, vajon Jézus miként ítélkezne ebben az ügyben? Elmondta: felelősnek érzi magát a hanyagsága miatt, mert sajnos nem körültekintően mondott igent bizonyos felkérésekre. Hangsúlyozta: gyarlóságaiért megérdemli a büntetést. Hozzátette: a sajtó az egész életére meggyötörte, üzleti partnereit elveszítette, több végrehajtás indult ellene, BAR-listára került. Hangsúlyozta: mindeközben hálás ezért az ügyért, mert alapvetően változtatta meg a világlátását, vallásos lett és szeretne újra talpra állni.Az ügyészhez fordulva úgy fogalmazott: nem ahhoz kell erő, hogy néhány értelmiségi lúzernek kiosztunk nyolcvan év fegyházat. Azt kérte mindenkitől, hogy tanuljanak meg szeretni.

Prácser László kilenced rendű vádlott elmondta: kétségtelen, ebben a rendszerben lobbizni kellett és köttettek is alkuk, de nem követett el törvénytelenséget. Kérte a bíróságot, azt is nézze, hogy mindvégig jót akart.

Szente Zsolt, tizedrendű, Győrfi Ludovic, tizenegyed rendű, Kubatov Iván, tizenketted rendű, Horváth Tibor tizenharmad rendű, Földes Gábor Miklós, tizennegyed rendű vádlottak ártatlannak vallották magukat és a felmentésüket kérték.

Kemecsei Árpád, tizenötöd rendű vádlott szerint ez az ügy azért alakult ki és jutott idáig, mert a politika gyáva és nem képes az önmagát szabályozó törvényeket meghozni.

Szilágyi Gabriella, tizenhatod rendű vádlott ártatlannak vallotta magát. Azt mondta: nincsenek arra szavak, mekkora trauma érte egy hazugság miatt. Romba dőlt az élete, ügyvédi praxisa ellehetetlenült.
A másfél éve tartó perben március 31-én hirdetik ki az első fokú ítéletet Kecskeméten.

Zuschlag Jánost elővezetik a Bács- Kiskun Megyei Bíróságon
Kecskemét, 2010. március 17. Zuschlag Jánost (j) elővezetik a Bács- Kiskun Megyei Bíróságon. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő és 15 társa ellen. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.