Zuschlag-per: buli volt az egyesületalapítás

Egy éjszakába nyúló buli után, Zuschlag János javaslatára alapították meg a Fiatal Városért Egyesületet, amelyről minden jelenlévő tudta, hogy pénzszerzési céllal alakult meg - mondta a keddi tárgyaláson az egyik tanú. A tárgyalás délután éles szóváltássá fajult. Frissítve.

A NATO-csatlakozás körül alapították meg a Fiatal Városért Egyesületet, a zuglói MSZP-irodán volt egy éjszakába nyúló buli, aminek a végén előkerültek papírok, azért, hogy alapítsanak egyesületet - mondta a jelenleg bankmenedzserként dolgozó tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, a per keddi tárgyalási napján. Az egyesület alapítása "emlékeim szerint Zuschlag János ötlete volt" - fűzte hozzá.

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére a tanú elmondta: a jelenléti ívet aláírók közül mindenki tudott arról, hogy pénzszerzési céllal hozták létre az egyesületet. A bíróság előtt tett tanúvallomásból kiderült: "a szokásos baráti kör" vett részt ezen a rendezvényen, ahol Zuschlag János mellett többek között ott volt Arató Gergely, jelenlegi oktatási államtitkár, "valószínűleg" Tüttő Kata, aki jelenleg a fővárosi közgyűlés MSZP-frakciójának a tagja, valamint Krausz Csaba ötödrendű vádlott is.

A bíróság folytatta annak a tanúnak a kihallgatását, aki a másodrendű vádlott, Lados István előtt Zuschlag János ügyeit intézte.

A tanácsvezető bíró emlékeztette a tanút arra, hogy a nyomozati szakban valótlan dolgokat is állított a kiskunhalasi ügyészségen. "Amit elmondtam az ügyészi kihallgatáson, azt elvtársi és baráti szolidaritásból tettem, amivel Őri Andrást (negyedrendű vádlott) akartam segíteni" - mondta a tanú. Határozottan tagadta, hogy felkészítette volna Zuschlag János arra, hogy mit kell vallania az ügyészségen, de azt elismerte: kihallgatása előtt beszélt az elsőrendű vádlottal. "Az első ügyészségi kihallgatásomkor reális veszélyként értékeltem azt, hogy Zuschlag János politikai kapcsolatait kihasználva bosszút áll, ha neki nem megfelelő vallomást teszek" - mondta kérdésre válaszolva a tanú.

A per délután folytatódott, amikor is éles szóváltás alakult ki Prácser László kilencedrendű vádlott védője és az egyik tanú között. Fodor Endre tanácsvezető bíró szerint a védő a tanút vallomásában össze akarta zavarni, ezért a tanú egyre ingerültebbé vált, és az eljárás rövid időre hangos vitává fajult. A tanácsvezető bíró rendreutasította az ügyvédet, a tanút pedig nagyobb türelemre intette.

A tanú kihallgatásának elhúzódása miatt a bizonyítási eljárás tervezett menete csúszott. Fodor Endre bíró a tárgyalást 15 órakor befejezte, így Tüttő Katának, az MSZP Budapesti Területi Szövetsége elnökségi tagjának, a Fővárosi Közgyűlés tagjának kihallgatására egy későbbi időpontban kerül sor. A tárgyalás csütörtökön újabb tanúk kihallgatásával folytatódik.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.