Zugló jegyzője feltörette az alpolgármester irodáját

Feltörette Ferdinándy István zuglói alpolgármester irodáját a kerületi jegyző.

Feltörette Ferdinándy István zuglói alpolgármester irodáját a kerületi jegyző. A történetnek külön bájt ad, hogy az alpolgármester korábban éppen a jegyzőtől kért birtokvédelmet Papcsák Ferenc polgármester ellen. (A kerületi jegyző hivatalból átadta az ügyet egy másik kerületnek.)

A korábban oktatási és szociális ügyekért felelős alpolgármester viszonya meglehetősen régóta feszült Zugló első emberével. Nyíltan azonban csak a BVSC sporttelepének önkormányzati átvételekor csaptak össze a felek. Ferdinandy, az önkormányzat Fideszes képviselőinek többségével egyetemben úgy vélte, hogy a leromlott állapotú sportlétesítmény működtetése túlzottan megterhelné a kerületi kasszát. Az ügyben összehívott testületi ülésen végül egyetlen szavazattal Papcsák diadalmaskodott. Ezt követően a polgármester kezdeményezte Ferdinandy alpolgármesteri tisztségéből való visszahívását, de a testület nem szavazta meg a javaslatot.

Ezt követően Papcsák magához vonta az oktatásügyet, míg a szociális területet rábízta másik helyettesére, Rozgonyi Zoltánra.

A harcnak újabb lendületet adott a kerületi tisztújítási küzdelem, ahol Papcsáknak egyetlen kihívója akadt, méghozzá Ferdinándy személyében. A júniusi szavazáson végül Papcsák diadalmaskodott. „Nemes vetélkedésben dőlt el az elnöki szék. A higgadtság, kiszámíthatóság és fejlődés mellett voksolt a csoport” – nyilatkozta köszönetét kifejezve Papcsák Ferenc a döntés után.

Majd másnap felbontotta az önkormányzat nemzetközi irodáját vezető Ferdinándy Katalin – az alpolgármester testvére – szerződését.

A kerületi önkormányzat sajtófőnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a hírt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.