Bozótharc helyett zöld út az építkezésnek

A külvilág talán kevésbé, az LMP viszont többé-kevésbé elégedett az önkormányzati választások eredményével. A különbség a várakozások és az előfeltevések eltéréseiből adódik: bizonyára most is sokan tartották a mindkét oldalból kiábrándult szavazókat felszívó titkos favoritnak a zöldpártot, a pártvezetés viszont – előzetesen is – arra számított, amit a vasárnap esti adatok tükröztek.
Teknős Miklós / Népszabadság
– Nem a 2010-es számokhoz, hanem a többi párt mostani eredményéhez kell mérni magunkat – ezt válaszolta az LMP vezető politikusainak egyike újságíróknak, amikor a választás estéjén arról faggatták, hogyan értékeli, hogy a fővárosban alig feleannyi szavazatot szereztek, mint négy éve. (2010-ben Jávor Benedek volt a főpolgármester-jelöltjük, s közel 60 ezer szavazattal 9,9 százalékot szerzett; most a Csárdi Antalra leadott 33 700 voks 5,7 százalékra volt elég.)

A zöldpártban úgy ítélik meg, hogy sem az LMP helyzete, sem a politikai szituáció nem hasonlítható össze a négy évvel korábbival: akkor egy lényegesen jobb, 7,5 százalékos országgyűlési választási eredményre támaszkodtak, és sem anyagi, sem fizikai értelemben nem voltak annyira kimerülve, mint most, az idei harmadik választási kampány után.

Van olyan nézőpont, ahonnan a mostani eredmény kifejezetten szépnek látszik: a 2013 eleji pártszakadás után az LMP-t 1-2 százalékra mérték. A zöldek 53 önkormányzati képviselője közül minden második távozott, az idén viszont egymás után harmadszor végeztek 5 százalék fölötti eredménnyel, 44 képviselőjük van a helyhatóságokban, jelen vannak egy híján az összes budapesti kerületben és öt megyei közgyűlésben.

Korábbi háttérbeszélgetések tanúsága szerint nagyjából ezt az eredményt tartották reálisnak, és a tényleges lehetőségekkel számolva mindent a szervezetépítésnek rendeltek alá. Ezért részesítették előnyben a celebek helyett azokat a ma még jobbára ismeretlen helyi jelölteket, akik később a párt alapemberei lehetnek a helyi – és esetleg az országos – politikában.

– Most kell elkezdődnie annak a nyugodt építkezésnek, amelynek már 2012-ben itt lett volna az ideje, ha akkor nem a belső konfliktusok kötik le az energiáinkat – mondják most a pártban, azt sem elhallgatva, hogy például Szekszárdon sokkal jobb szereplésre (konkrétan a trafikok odaítélésével kapcsolatos visszaéléseket leleplező Hadházy Ákos győzelmére) számítottak.

Általános tapasztalat számukra, hogy a helyi pártszervezetek állapota és aktivitása szinte pontosan megjósolhatóvá tette az elért szavazatarányokat, ami az első értékelések szerint visszaigazolja a választási stratégiát: először működő országos hálózat kell, utána az eredmények is jönnek majd.

A 4K-val most először élesben tesztelt együttműködést kérdésünkre válaszolva gördülékenynek és problémamentesnek írták le: a kispárt megbízható szövetségesnek bizonyult, a programokat össze lehetett hangolni, és két közös jelöltjük is befutott. Ebből nehéz ugyan messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor az LMP-ben azt állítják: ahhoz a bozótharchoz képest, amit a baloldalon láttak, a saját szövetségi tapasztalataik kifejezetten üdítőek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.