Perillustris | 2010. március 1. | 23:34:56
"légy szíves homályosíts már fel, hol van az a KRESZ-ben leírva, hogy a gyalogos körültekintés nélküli lelépéssel szerezhet elsőbbséget a zebrán"
A gyalogosok vélhetően már a zebra harmadánál jártak, tehát az elsőbbség járt nekik. Az ilyen helyeket egyszerűen úgy kell megközelíteni, hogy ki fog lépni valaki. Ha mégsem, akkor nincs gond. (Jómagam így vezetek, még bicajt is.)
Bonzo | 2010. március 1. | 15:56:06
sandor1 | 2010. március 1. | 15:06:15
Mivel meg tudtam állni, feltehetőleg nem 90-el hasítottam a zebrának, mint írtam, ismerem a környéket, éppen ezért a szokottnál is lassabban mentem.
De az is tény, hogy az apuka úgy tolta a babakocsit a zebrára, hogy közben a feleségét nézve beszélgetett, eszébe sem jutott, hogy esetleg autó is jár arra (minő felháborító dolog, hogy az úton autó közlekedik), főként, hogy az a bizonyos furgon el is takarta őket.
sandor1 | 2010. március 1. | 15:06:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Freddi | 2010. március 1. | 12:57:19
"Az a család semmi mást nem tett, mint élt azzal a jogával, hogy ott neki elsőbbsége van."
Kedves (Tuskó) Hopkins, légy szíves homályosíts már fel, hol van az a KRESZ-ben leírva, hogy a gyalogos körültekintés nélküli lelépéssel szerezhet elsőbbséget a zebrán?
Bonzo | 2010. március 1. | 12:20:48
Hopkins (ugye nem a Tuskó?) Na jó, ez egy vicc... :o)
Mivel eléggé ismerem a környéket, ezért mentem tényleg 30-al, túl azon, hogy a furgon szabálytalanul állt a zebra előtt, a gyalogos is körülnézhetne mielőtt elindul.
Mi van akkor, ha 2 méterrel a zebra előtt vagyok és körültekintés nélkül tolja a babakocsit a zebrára?
Egy újságcikk, hogy féktávolságon belül...? Lehetek én bármilyen óvatos, ha elém lép a gyalogos.
Ha már a kultúrált nyugat...
Ott egyrészt az autósok is kissé kultúráltabbak, másrészt a gyalogosok is.
Penge | 2010. március 1. | 12:19:43
szub.jektiv | 2010. március 1. | 11:35:41
Ha ez az írásmód szándékos, akkor értem :):):) Ha nem szándékos..........akkor is :):):) Egyébként régebben kötelező nyolc általános volt a jogosítvány megszezésének az egyik feltétele, de ma már az is "megszerezheti" (vagy így, vagy úgy)a jogosítványt, aki még olvasni sem tud.
Hopkins | 2010. március 1. | 11:38:20
... haladt volna... természetesen. bocs.
Hopkins | 2010. március 1. | 11:37:01
Bonzo!
Pontosan ezért kell úgy megközelíteni a gyalogátkelőhelyet, hogy szükség esetén meg lehessen állni. Ha látva a furgont még lassabban heledt volna nem kellett volna satufékkel megállni. Az a család semmi mást nem tett, mint élt azzal a jogával, hogy ott neki elsőbbsége van. Pont.
Ez a kultúrált Nyugat számos országában így van. Miért van az, hogy ha Ön mondjuk egy ilyen helyzetet Bécsben, Münchenben, Hágában, ... él meg egy cseppet sem háborodik fel? A szabályok ott is ugyan ilyenek, csak ott betartjuk.
szub.jektiv | 2010. március 1. | 11:35:41
Hany osztálykell a jogositvanymegszerzesehez?
Tudtommal egy sem.
Vezetekahogytudok. Jogom van.
Bonzo | 2010. március 1. | 11:26:16
A napokban történt velem a Korányi utcában.
Este közeledek a zebrához (miért is lenne normális világítás), természetesen a zebra előtt jobb oldalon egy méterrel egy furgon áll, nehogy lássa a barom autós, ha valaki a zebrára lép.
Csorgok vagy 30-al, egyszer csak bevillan valami, satufék.
Apuka, anyuka mosolyogva beszélgetve tolja a babakocsit, jönnek a zebrán úgy. hogy véletlen sem néztek volna semerre...
Hopkins | 2010. március 1. | 11:25:17
Kedves "mokusok"! (a számítógépen nem volt ékezetes karakter?)
23 év vezetés után nem ártana megszerezni a jogosítványt. Akkor részt lehetne venni egy KRESZ-tanfolyamon is, ahol szépen elmagyarázná valaki, hogy a gyalogosnak milyen jogai vannak a kijelölt gyalogátkelőhelyen. És azt is, hogy a járművel haladóknak milyen kötelességei. Ezek nem újak, egyszerűen a társadalmi viszonyok szörnyűséges romlásával a vezetők 90%-a nagyívben tesz rájuk.
Mint valószínűleg ön is. Van lehetőség, próbáljon Ön is - a jogosítvány megszerzéséig is - szabályosan közlekedni. LEHET.
Bár ahogy az lenni szokott az alkalmi bejelentkezők nagy része egyszer beír, azután sosem nézi meg, hogya többiek mit gondoltak a szövegéről..
nugát | 2010. március 1. | 11:12:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Perillustris | 2010. március 1. | 10:58:32
"Az ORFK kiemelte, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok egyre gyakrabban szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket: nem az átkelőhelyen vagy tilosban mennek át az úton."
Tisztázzuk rögtön az elején: egy gyalogos nem csak az "átkelőhelyen" mehet át szabályosan. Ez nem új, sok-sok éve ez a szabály. Másrészt a közlekedők 99%-a szándékosan szarik a szabályokra - miért lennének különbek a gyalogosok vagy a biciklisek?
A kerékpárosok fokozott ellenőrzését nagyon jónak tartom, sok a "sötét" bringás: http://criticalmass.hu/files/sotetvagy_gmail.jpg
@mokusok: tulajdonképpen miről beszélsz? milyen plusz jogról?
mokusok | 2010. március 1. | 10:45:56
Személyszerint 23 éve vezetek,de a leg nagyobb hülyeséget tettek ezzel,hogy jogot adtak a gyalogosoknak,és körültekintésnélkül át rohannak a gyalogátkelön.. Nekem ez kicsit sok.. meg értem,hogy körültekintönek kell lenni,de azt sem lehet,hogy csak úgy lelépnek a járdára. Ezt valaki elszúrta szerintem..
|