Zavar a Fideszben, majdnem eltiltották erős emberüket a polgármesterségtől

Leszerelésük után öt évre megtiltották volna a fegyveres erők egykori tagjainak, hogy bármilyen választáson induljanak. Csakhogy ez érintette volna Borkai Zsoltot, így hirtelen módosították a módosító indítványt.

Változtatott múlt héten benyújtott alkotmánymódosítási javaslatán a fideszes Lázár János és Kocsis Máté: e szerint a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai leszerelésük után nem öt, hanem csak három évig nem lehetnének polgármester- vagy képviselőjelöltek. Az MSZP szerint a fideszes Borkai Zsolt, Győr polgármestere hétfőn, a honvédelmi bizottság ülésén szembesült azzal, hogy már az őszi önkormányzati választáson élne az új szabály, ami őt is érinti.

A két kormánypárti politikus múlt csütörtökön benyújtott indítványáról hétfőn tárgyalt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága.

Borkai Zsolt még egyenruhában

Az MTI megkeresésére Kocsis Máté, a honvédelmi bizottság elnöke azt mondta, a testület ülésén vita alakult ki arról, hogy indokolt-e azonnal egy ilyen hosszú időtartamra, öt évre bevezetni ezt a rendelkezést. Hangsúlyozta, a cél a rendvédelmi szervek depolitizálása, azonban hétfőn - miután mind a szakbizottság, mind pedig a Fidesz-frakció tagjai közül kezdeményezték az öt év lecsökkentését - visszavonták indítványukat, és újat adtak be, amelyben három évet javasolnak.

A jelenelgi szabályok szerint csak az tilos, hogy a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai munkájukkal párhuzamosan politikai szervezetek tagjai, aktivistái vagy jelöltjei legyenek. A mostani fideszes módosítás alapján az alkotmány érintett pontja úgy szólna: "a Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak, továbbá szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő három évig nem indulhatnak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán.

"Kocsis Máté az MTI kérdésére azt mondta, a bizottság ülésén a fideszes Borkai Zsolt, Győr polgármestere kérte az eredeti javaslat értelmezését, a vita azonban - állítja - nem a személye, hanem az időtartam indokoltsága körül alakult ki. (Borkai négy éve szerelt le. Az egykori olimpikon tornászt 1999-től hét éven át volt a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola igazgatója alezredesi rangban, s csak 2006-ban szerelt le.)

Harangozó Tamás, a testület szocialista tagja szerint a bizottsági ülésen történt "közjátékból" egyértelműen kiderült, hogy a kormánypárti frakcióban ülők sem mindig tudják, mi van az általuk benyújtott törvényekben. Az MTI-nek nyilatkozva felidézte: az ülésen a hatálybalépésre vonatkozó pontosító kérdést a fideszes Borkai Zsolt tette fel, amire a kormány képviseletében a Belügyminisztérium helyettes államtitkára megerősítette, hogy ezek a szabályok már az őszi önkormányzati választásokon érvényesek lennének és így derült ki, hogy rá is vonatkoznának.

Harangozó Tamás szerint a kormánypárt frakciójában ülő képviselő elgondolkozhat azon, hogy a képviselői mandátuma is csak annak köszönhető, hogy korábban még a Fidesz nem volt kormányon, hiszen képviselőnek és polgármesternek sem indulhatott volna.

Harangozó Tamás álságosnak és nevetségesnek nevezte azt a bizottsági ülésen elhangzott indoklást, miszerint egy rendőr vagy például egy titkosszolga olyan információhoz juthat hozzá, ami a politikai ellenfeleire nézve dehonesztáló lehet. Ezen az alapon a nemzetbiztonsági bizottság tagjai sem indulhatnánk a semmilyen posztért,  hiszen ők is hozzájuthatnak titkos információkhoz - jegyezte meg.

Álláspontja szerint a törvénymódosítás illeszkedik "az alkotmányozó diktatúra" eddigi döntéseinek sorába. Mint mondta, az alkotmánymódosítás tartalma elfogadhatatlan és példátlan, hiszen egyetlen demokratikus országban sem korlátozzák ennyire az állampolgárok passzív választójogát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.