galéria megtekintése

Zánkán esik puhára a bukott Klik-vezér

7 komment


Boda András

Senkit nem hagy az út szélén a kormány – legalábbis sajátjai közül. Nem engedték el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) korábbi vezetője, a mamutintézmény bukása miatt lemondatott Marekné Pintér Aranka kezét sem.

A volt Klik-elnök ugyanis vezetői feladatokat kapott a zánkai Erzsébet gyerektáborban, amely épp most kerül az államtól egy állami alapítványhoz. „A tulajdonosváltást követően (…) a szakmai munka tervezésében és irányításában 2016 júniusától Marekné Pintér Aranka is részt vesz” – erősítette meg a Népszabadság értesüléseit a szociális üdültetés egyik központjának számító komplexum működtetője, az Erzsébet Táborok Kft.

Visszatérő közéleti szereplő a tábor új tulajdonosának kijelölt Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke is. Bábiné Szottfried Gabriella korábban Sződliget Fidesz–KDNP-támogatással megválasztott polgármestere volt, majd országgyűlési képviselő lett, 2013-ban és 2014-ben pedig miniszteri biztosként a magyar védőnői hálózat megújításáért felelt. 2014-ben nem indult a választáson, azóta az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnő tagozatának a vezetője. Bábiné Szottfried Gabriella a zánkai táborról és terveikről egyelőre nem kívánt nyilatkozni lapunknak, arra hivatkozva kért időt, hogy a kinevezése a napokban válik jogerőssé a nyári bírósági szünet miatt.

Ugyanakkor Bábiné Szottfried Gabriella arra válaszolt, hogy eddigi szakmai pályafutása alapján felkészültnek érzi-e magát a gyermektáborok, ifjúsági programok szervezésére. Mint mondta, települési polgármesterként gyakorta foglalkozott szociális ügyekkel, határon túli kapcsolatok ápolásával, családi programok szervezésével, családtámogatási intézkedésekkel, országgyűlési képviselőként pedig tagja volt a szociális bizottságnak.

 

Az új vezetőket hozó tulajdonosváltás már tavasz óta tudható. Akkor fogadta el az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely alapján szep­tember 1-jétől az állami tulajdonban lévő zánkai és fonyódi Erzsébet tábor az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerül. Az alapítványt a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában lévő zrt. hozta létre a nyáron. A táborok üzemeltetését – az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonában lévő – Erzsébet Táborok Kft. végzi. Itt érdemes megemlíteni: a cégnyilvántartás szerint tavasszal rövid ideig ennek a kft.-nek egyik felügyelőbizottsági tagja volt Marekné Pintér Aranka.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A kormány azután döntött az Erzsébet-program szervezeti hátterének és finanszírozásának az átalakításáról, hogy az év elején az Európai Bíróság megállapította: az Erzsébet-utalványokra vonatkozó szabályozás egyes elemei uniós jogba ütköznek. Az emiatt szükségessé vált nagy átszervezések részeként kerülne szeptembertől a tábor az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába. A feltételes mód azért indokolt, mert a tulajdonosváltás nem tűnik zökkenőmentesnek.

Az Erzsébet Táborok Kft. tényként állítja, hogy „a táborhelyek tulajdonosa az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány”. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ugyanilyen határozottsággal állítja ennek az ellenkezőjét: a tábor „tulajdonosa még jelenleg is a magyar állam”. Az ellentmondást a vagyonkezelő azzal oldott fel: a tulajdonjog-átruházásról szóló szerződést még nem kötötték meg, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és az MNV egyelőre csak az ingyenes használatról állapodott meg.

Noha az ingatlanok ügyében akad még bizonytalanság, a „még nem jogerősen kuratóriumi elnök” Bábiné Szottfried Gabriella máris fontosnak tartotta leszögezni: az Erzsébet-programról szóló törvénymódosítás értelmében az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány április óta maradéktalanul ellátja az ifjúsági táborok szervezésével kapcsolatos feladatokat, az idén közel 90 ezer fiatal táborozott az alapítvány szervezésében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.