Welsz az In-Kal Securitynek dolgozott?

Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette.
Ezt a Magyar Nemzet írta pénteki számában.

A lap úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) már a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben vizsgálta a bissau-guineai útlevelek ügyét, amelynek végén terjedelmes jelentés készült, a súlyos visszásságok feltárása ellenére azonban semmilyen intézkedés nem történt.

A Magyar Nemzet szerint az In-Kal Security volt vezetőjének kezdeményezésére Welsz Tamás hangmérnökként részt vehetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének rögzítésében is.

Erről lapunkban is közöltünk írást, a részletek itt olvashatók.

A Népszava arról ír, hogy "óránként változtatta meg vallomását a Simon-ügy ügyészségi koronatanúja. A Magnet Bank alkalmazottjaként dolgozó férfi első vallomása szerint Welsz Tamás "bemondásra", útlevél bemutatása nélkül nyitott náluk számlát Gabriel Derdak néven, és a pénzt is ő fizette be rá. Egy órával későbbi vallomásában már úgy emlékezett, a vállalkozó be is mutatta az útlevelet. Welsz viszont azt vallotta, hogy Simon nyitotta a bankban a számlát. Értesüléseink szerint a biztonsági kamerák felvételein azonban Welsz-szel elletétben nyoma sem volt Simonnak. A jegybank "célvizsgálatot" indított a Magnet Banknál.

Welsz másként emlékezett. Ez ügyben ugyanis a vállalkozó is vallomást tett, méghozzá gyanúsítottként. Noha az ügyészség nem árulta el, hogy Simonon kívül ki az ügy két másik gyanúsítottja, Welsz lehetett az egyikük. A vádhatóság szerint hamis bissau-guineai útlevél miatt ugyanis Welszt gyanúsították meg tettesként elkövetett közokirat-hamisítással, míg Simont ugyanezzel felbujtóként. Vallomásában Welsz a banki alkalmazottal szemben arról számolt be, hogy tudomása szerint a Magnet Bankos számlát maga Simon nyitotta, méghozzá személyesen a pénzintézetben. Ugyanakkor a bank biztonsági kameráinak felvételeit átvizsgálva egyértelművé vált, hogy Simon Gábor nem járt a fiókban, ellenben Welsz igen.

A szereplők közül Simon tagadta a bűncselekmény elkövetését, mi több, a közokirat-hamisítást kifejezetten provokációnak tartja. Welsz Tamás pedig a múlt héten - máig tisztázatlan körülmények között - meghalt egy rendőrautóban. Eközben a Simon-ügyben eljáró hatóság, a Központi Nyomozó Főügyészség nem hajlandó bemutatni a volt politikus állítólagos bissau-guineai útlevelét. Az előzetes letartóztatás elrendelésekor Simon ügyvédje a bíróságon hiába kérte a vádhatóságtól az útlevél bemutatását, ezt visszautasították.

A Magyar Nemzet zavarkeltéssel vádolta a Népszavát

Miután szerdán a Népszava arról számolt be, hogy Simonnak se hamis, se eredeti bissau-guineai útlevele nincs, a Magyar Nemzet ez ügyben a Népszavát "zavarkeltéssel" vádolta. Noha korábban a Magnet Bank igazgatósági elnöke, Fáy Zsolt jelentette ki az Indexnek, hogy a kilenc bissau-guineai számlájuk nyitásakor minden szabályszerűen zajlott, a Népszava írása után ugyanezt már csak a bank névtelenül nyilatkozó illetékese állította a Magyar Nemzetnek.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.