galéria megtekintése

„Aztán amikor nyert, szart a fejünkre a Fidesz”

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 21. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc, Nyirád
Népszabadság

Zajlik a kampány a tapolcai körzetben, ahol április 12-én tartanak időközi országgyűlési képviselő-választást. A verseny háromesélyes: a demokratikus ellenzék, a Jobbik és a Fidesz jelöltje egyaránt befuthat. Kollégánk Pad Ferencet (MSZP–DK) kísérte el Nyirádra.

– Torkig vagyok, na.
– Az kevés. El kell menni szavazni.
– Lehet, hogy most még arra is ráveszem magam.
– Az kevés. Pad Ferencre kell szavazni, a szocialisták meg a DK jelöltjére. Itt van, bemutatjuk magának.
– A kampányban a Jenő is itt volt, aztán amikor nyert, szart a fejünkre a pártja, a Fidesz.

Van mit írni. Pad Ferenc és a választópolgár
Van mit írni. Pad Ferenc és a választópolgár
Korponai Tamás / Népszabadság

Párbeszéd Nyirádon, az egykori bányászfaluban, ahol Pad Ferenc kampányol. A körzetben Lasztovicza Jenő, a Fidesz képviselőjének halála miatt kellett kiírni a választást. Huszonkét jelölt közül választhat hatvan település, köztük Ajka, Tapolca és Sümeg is. Pad az MSZP és a DK közös jelöltje, de támogatják a Liberálisok is, akiknek az aktivistái komoly referenciával rendelkeznek. Veszprémben hozzájárultak a kétharmadot lebontó Kész Zoltán győzelméhez.

 

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt egyik ügyvivője farönköt talicskázó öreg mellett lohol.

– Ne adjon nekem semmit – tiltakozik a férfi. – A politika engem nem érdekel. Ne is agitáljon. Maguk fideszesek, mi? Maguk miatt lett ilyen ez az ország.

– Mi liberálisok vagyunk és itt a demokratikus ellenzék jelöltjét támogatjuk.

– MSZP? Azok miatt meg korábban lett ilyen ez az ország. Egykutyák ezek.

– Azt kell elérnünk – mondja később Bősz –, hogy a Fideszt ne a Jobbik, hanem a demokratikus ellenzék győzze le. Később majd a jelölt lelkiismerete dönti el, mit és hogyan képvisel a parlamentben. A liberálisok számára az a nagy tanulság Veszprémből, hogy olyan embert kell indítani, akinek a személyét, gondolkodását, addigi munkáját a választókörzetben elfogadják az emberek. Azt láttuk, hogy Ajkán sorba álltak az emberek, hogy aláírják az ajánlóívet Pad Ferencnek.

Csőddel csődbe

Pad éppen telefonál. Távol kell tartani a fülétől a készüléket, hogy meg ne süketüljön.

– Maga az, ugye, Pad úr, maga az a szakszervezetis ember, a szórólapjáról olvastam le a telefonszámot. Hallgasson meg – hallatszik ki a telefonból egy indulatos férfi remegő hangja.

– Az unokám diplomataavatójára kuporgattam össze a pénzemet. Ha ezen múlna, annak a szerencsétlen gyereknek soha nem lenne diplomája. Odaadtam a Quaestornak a pénzt, azok ígérték a legtöbb hozamot. Aztán elvitték ezek a trógerok, följelentem őket. Ha maga bekerül a parlamentbe, csukassa le az egész bandát.

Kampányszempontból hatékony ötletnek látszik, hogy az MSZP feljelentésmintát tett közzé a neten az öncsődöt jelentett pénzintézet károsultjai számára.

Rengetegen jelentkeznek, sokan a sorsukat is leírják. A Pad Ferencnek panaszkodók jelentős része Quaestor-károsult.

Piaci kereslet

A nyirádi piactérre, ahová a fórumot hirdették, nem mennek ki az emberek, de az után sokan ígérik Padnak, hogy rá szavaznak.

– Szalayné vagyok, kilenc éve özvegy – kezdi el mesélni élete történetét az asszony, aztán halkabbra fogja panaszát, diszkréten ki is hátrálunk a hallótávolságból. A nyugdíjas Barbalics Károly szólítja meg a jelöltet, ő volt már ebben a faluban csilletoló, traktoros, géplakatos, műhelyvezető, tanácselnök és polgármester is.:

A választás háromesélyes
A választás háromesélyes
Korponai Tamás / Népszabadság

– Adjon egy tollat, Pad úr! Annak idején nekem Mesterházy Attila is adott, akkor szerencsét is hozott rá.
Egy idősebb asszony két kisgyerekkel kézen fogva tart hazafelé. – Ugye tudja, hogy április 12-én választás lesz? Jöjjön el, szavazzon rám – szólítja meg a szocialista jelölt.

– Elmegyek – bólogat az asszony. – Nekem már nem oszt, nem szoroz az eredmény, de nem akarom, hogy ezek a szerencsétlen unokák kiköltözzenek az országból Ausztriába vagy Angliába. Legalább évente egyszer tudjanak virágot hozni a síromra, mert én ezt a falut már nem hagyom el.

Bányavilág

Nyirádon, ebben a rendezett, Tapolca melletti faluban kétezer ember él, a lakók száma növekszik. Sokáig vörös volt itt a föld a bauxittól. A településen egykoron főleg bányászok laktak, a mostani iskola munkásszálló volt, ahová az ország keleti vidékéről érkező vájárokat, aknászokat szállásolták el. A bauxitbányászat megszűnt, a vörös földből élők jelentős része nyugdíjba tudott menni, vagy a még működő más bányáknál töltötték ki idejüket a nyugdíjazásig.

„Csukassa le az egész bandát”
„Csukassa le az egész bandát”
Korponai Tamás / Népszabadság

Pad úgy érzi, ez számára hazai pálya, az Alumíniumipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, ismeri az itteni emberek gondolkodását.

– Egyenes emberek, szembe néznek, és nem hagyják végigmondani a hazugságot – magyarázza.

A választás háromesélyes. Ajkán csaknem biztos Pad Ferenc győzelme. Tapolcán, Sümegen és jó néhány faluban a Jobbik rendkívül erős. A Fideszre most rosszabb napok járnak, de az eddigi közvélemény-kutatások szerint jelöltjük, Fenyvesi Zoltán a jobbikos Rig Lajos mögött, a második helyen áll a népszerűségben.

Legkésőbb az április 12-i választáson kiderül, ki is a legnépszerűbb.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.