Vona: Rogán kövesse meg Gyöngyös polgármesterét!

Nyílt levélben szólította fel Vona Gábor Rogán Antalt, hogy kövesse meg Faragó Lászlót, Gyöngyös polgármesterét (Fidesz-KDNP), akit a Fidesz frakcióvezetője azért bírált, mert aláírta a Jobbik elnökének képviselőjelölti ajánlóívét.

Az MTI-hez kedden eljuttatott nyílt levélben Vona Gábor arra hívja fel Rogán Antal figyelmét, a kormánypártok "hozták" azt a választójogi törvényt, amely lehetővé teszi, hogy egy állampolgár több jelölt indulásához is hozzájárulhasson aláírásával. "Ön személy szerint többször érvelt az Országgyűlésben ennek az intézménynek a nagyszerűsége mellett. Ugye nem változott meg az álláspontja azóta? Éppen Ön lenne az első, akinek nem tetszik a fideszes gyakorlat?" - teszi fel a kérdést Vona Gábor.

Mint írja, az, hogy valaki több jelöltnek is aláír, egyáltalán nem jelenti, hogy bármelyikre szavazni is köteles.

Ismertetése szerint Gyöngyös polgármestere a múlt héten írta alá a képviselőjelölti ajánlóívét, ugyanakkor levelében azt is kiemeli, hogy Faragó László támogatta a Fidesz jelöltjének az ívét is.

"Én speciel ezért semmi rosszat nem érzek iránta, sőt tisztelem, hogy polgármesterként igyekszik a pártpolitika fölé emelkedni. Hogy melyik jelöltre fog szavazni? Én nem tudom. Nem is kérdeztem. Ön esetleg tud erről valamit? Ha igen, ne mondja el, mert nem érdekel. Ezt én a polgármester úr magánügyének tartom, és bármi is legyen az álláspontja, azt tiszteletben tartom. Ez már nem a kommunizmus, ugye?" - fogalmaz Vona Gábor.

A Jobbik elnöke közölte, hogy Faragó Lászlóval 30 éve ismerik egymást. Általános iskolában a felesége volt az énektanára, a két család pedig pár háznyira lakik egymásról. "Ugye nem gondolja, frakcióvezető úr, hogy 6 évesen már politikai okokból kerestem Faragó úr ismertségét?" - teszi fel a kérdést.

Az Index szerint Rogán Antal kedden azt mondta: Faragó Lászlónak "ez volt az utolsó dobása", egy ilyen lépést nem lehet személyes jó kapcsolatokkal magyarázni. A frakcióvezető szerint Faragó ezzel elvesztette a Fidesz bizalmát az önkormányzati ciklus hátralévő hónapjaira, és nem számíthat arra, hogy az őszi választáson ismét fideszes támogatással indulhat majd a polgármesteri posztért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.