Volnert jól benne hagyta az ügyészség a susnyásban

A jobbikos Volner János egy kormánypárti sajtótermék újságírójától tudta meg, hogy a gödöllői ügyészség arra jutott: megfigyelési ügyében nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
„Én még semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptam senkitől" – mondta kérdésünkre Volner János, akinek ősztől Vona Gábor pártelnök átadja a frakcióvezetői tisztséget a parlamentben.

Korábban a Ripost című, kormányhoz közeli bulvárportál fényképes beszámolót közölt arról, hogy Volner egy Pécel határában lévő bokros területen félreállt autójával, és „valamit csinált" egy nővel, aki nem a felesége. A rossz minőségű, titokban készült fotókat állítólag egy olvasó küldte be, aki egy benzinkúttól követte Volnert és partnerét. „Nőtt vitt a bozótba" – írta a portál, míg a jobbikos politikus állította: csupán annyi történt, hogy hölgyismerősének pisilnie kellett. Majd elszívott még egy szál cigarettát is.

Volner János a feleségéhez, illetve a kocsijában ülő másik nőhöz fűződő viszonyáról nem akart beszélni, ezt a magánélete részének tekinti. Ugyanakkor feljelentést tett, mert megalapozottnak látta a gyanút, hogy politikusi minőségében titkosszolgálati eszközök alkalmazásával megfigyelik. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban úgy ítélte meg, hogy az eset nem hozható összefüggésbe Volner „közjogi tisztségével".

Az ügy Gödöllőre került. Most a Lokál írta meg, hogy a járási ügyészség „bűncselekmény hiányában elutasította" Volner feljelentését. A portál Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjére hivatkozott.

Az előzmények ismeretében Volner nem lepődött meg a döntésen. Azon már inkább, hogy a személyét közvetlenül érintő ügyben egy kormánypárti lap újságírója előbb kap tájékoztatást az ügyészségtől, mint ő maga. A jobbikos politikus hozzátette: kérte az Alkotmányvédelmi Hivataltól, vizsgálják meg, hogy valaki nem szerelte-e fel a kocsijára nyomkövetőt vagy lehallgatót. Kérését eddig nem teljesítették.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.