Voldemort után újabb fideszes képviselő körül vizsgálódik az ügyészség

Lehet, hogy nem Mengyi Roland lesz az egyetlen fideszes képviselő, aki ellen eljárást indít a nyomozó ügyészség. Békés megyei kollégája, Simonka György házában állítólag már júliusban házkutatás volt, de ezt nem verték nagy dobra, igaz, nem is tagadják.

Házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselő újkígyósi házánál, valamint felesége szüleinél még júliusban – értesült helyi forrásokból az Index. A Főügyészség nem cáfolta a lap értesülését, a vádhatóság szóvivője mindössze annyit írt, hogy „jelenleg nem áll módomban tájékoztatást adni". Az Index kereste az ügyben Simonka Györgyöt is, de a titkára azt kérte, e-mailben tegyék fel kérdéseiket.

FRISSÍTÉS: A cikk megjelenése után Simonka írásban azt válaszolta: „ilyen nem volt, ez butaság".

Simonka neve egy másik kormánypárti képviselőt, Mengyi Roland érintő korrupciós ügyben bukkant fel. A rendszeresen korrupciós ügyekről beszámoló LMP-s Hadházy Ákos nemrég azt állította, hogy Dél-Békésben ugyanaz a pályázatíró cég, a Public Sector Kft. bonyolította több nagy projekt előkészítését és pályáztatását, mint amelyik az úgynevezett Voldemort ügyben eljárt. Az egyik, 1,8 milliárdos programot az a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány nyerte el, amelyben Simonka rokonai, munkatársai bukkannak fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.