Hadházy a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítványt (DBMTA) említette, mint a történet kulcsszereplőjét. A nyertes cégekben Simonka György, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének rokonai, munkatársai bukkannak fel. A szisztéma is hasonló: meghívásos pályázatokat írtak ki, ahol csak egy vállalkozó adott be tényleges ajánlatot. A másik kettő vagy egyáltalán nem adott be pályázatot, vagy olyan kondíciókat jelölt meg, hogy eleve az nyerjen, akit nyertesnek akartak kihozni.

Keveset számított, hogy mi a tényleges profilja a pályázatnyertes cégnek. Maga a DBMTA az alapító okirata szerint arra szerveződött, hogy a térség mezőgazdasági termelőit a termelésben segítse. Ennek ellenére számos „soft” pályázatban is indult és nyert. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) például főként oktatási, egészségnevelési, szűrési, betegségmegelőzési célokat tűz maga elé – amelyek egy lecsúszó térségben helyénvalóak volnának, ha valóban a megfelelő színvonalon megtartanák őket. Csakhogy itt láthatólag az volt a legfontosabb, hogy ki nyerjen, és kevésbé számított, hogy a hivatalosan kitűzött cél megvalósuljon. Ezért például a mezőgazdasági alapítvány is 100 milliónál többet nyert szűrőpogramokra. A szűrőprogram nagyon népszerű volt – a pályázatíró Public Sector Kft. is nyert és bonyolított le ilyeneket. Tartottak egyéb felnőttképzési programokat is – feltűnő, hogy három budapesti cég nyerte meg az ezekre kapott uniós támogatás döntő részét.