Durva környezetszennyezés: illegális iszaptemető Budapesten

A gyanú szerint a főváros cége évek óta tonnaszám temet illegálisan a földbe XVIII. kerületi telephelyén veszélyes hulladékot. Ezen milliárdos haszon lehet, a cég igazgatóját a múlt héten menesztették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi osztálya ma igazságügyi szakértők bevonásával megkezdte a XVIII. kerületi illegális iszaptemető vizsgálatát. A gyanú szerint a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Fővárosi Település Tisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) évek óta temeti tisztítatlanul a nehézfémeket és nyomokban még arzént is tartalmazó szennyvíziszapot a cég Ipacsfa utcai telephelyének földjébe. A helyzetet súlyosbítja, hogy a helyszíntől alig 200 méterre található a Fővárosi Vízművek telepe, ahonnan az egész dél-pesti régiót ivóvízzel látják el. 

Az ügyben a múlt héten Szaniszló Sándor (MSZP) és két képviselőtársa tett feljelentést. Szaniszló ezt most újabb részlettel egészítette ki: a telepen hegyekben áll a szintén veszélyes vegyianyagnak számító úgynevezett „gyógyszergyári cement”. Feltételezések szerint az illegális hulladéklerakás révén többmilliárdos haszonra tehetettek szert az abban résztvevők. 

A Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtöki ülésén Tarlós István főpolgármester az elkezdett vizsgálatra hivatkozva türelemre intette az ellenzék képviselőit, kijelentve: „nem ijedtségemben fogok cselekedni, hanem akkor, ha a dolog védhetetlenné válik”. Úgy tűnik, ez már a következő napon bekövetkezett, hiszen pénteken azonnali hatállyal menesztette az FTSZV ügyvezető igazgatóját a Cséry-telepen történt olajos iszap elhelyezésére hivatkozva. A szűkszavú indoklás szerint az ügyvezető közvetlen felelőssége a vizsgálatok jelenlegi fázisában ugyan kétséget kizáróan nem állapítható meg, de a vezetői közvetett felelősség és a jelenség súlya önmagában is indokolja az intézkedést. A vizsgálatot tovább folytatják.

György István (FIDESZ) főpolgármester-helyettes már csütörtökön utalt a Cséry-telep teljes kármentesítéséről az MNV Zrt.-vel folytatott tárgyalásokra. Ebben látja a megoldást Ughy Attila (FIDESZ) XVIII. kerületi polgármester is, akitől nyílt levélben kértek az esetet feltáró szocialista képviselők azonnal intézkedést. 

– Az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt a kerület vezetésének meglehetősen kevés eszköze maradt bármiféle beavatkozásra – állítja Ughy Attila. – Az FTSZV idén év elején új telephelyengedélyért folyamodott az önkormányzathoz, amelyet a meghatározott törvényi feltételek teljesítésének hiányában a hivatal elutasított. Másrészt: a kerület ügyfélként minden olyan, az FTSZV-t érintő eljárásba bekapcsolódik, amely a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyeletnél folyik. (A felügyelet időközben ideiglenesen kitiltotta a szippantós kocsikat a telephelyről.)

Ughy szerint a fúrt kutak és a talaj szennyezettségének a szocialisták által sürgetett ellenőrzése sem hozzájuk, hanem a környezetvédelmi hatósághoz tartozik. De úgy véli, hogy nehéz lesz elkülöníteni a 2010 előtt legálisan a talajba került szennyeződést a később illegálisan oda temetettől. A környéken élőktől egyébként nem érkezett sokkal több panasz, mint korábban. Ők már megszokták ezt a tevékenységet – teszi hozzá a lőrinci polgármester, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a „szennyező fizet” elve alapján ez akár a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak a rekultivációról folytatott tárgyalását is befolyásolhatja.  

A fővárosi közgyűlés egyébként 2008 decemberében bízta saját cégére – mint a főváros területén működő, kizárólagos jogosultsággal rendelkező közszolgáltatóra – a települési folyékony hulladék begyűjtését, szállítását, ártalommentesítését. 

Az FTSZV azonban nem csak a lakossági és nem lakossági szennyvíz elszállításával foglalkozik: évek óta folytatólagosan, nagyüzemben helyezi el az FKF Zrt., valamint egy magyarországi üzemanyag-kereskedéssel foglalkozó multinacionális cég veszélyes hulladéknak minősülő, az egészséget károsító szennyvíziszapját saját telephelyén. Az Ipacsfa utcai telephelynek azonban sem engedélye, sem megfelelő kapacitása nincs az ilyen anyagok tárolására. Így az iszapot egyszerűen a földbe temetik – mondta el lapunknak Szaniszló Sándor. A feljelentéshez videofelvételt és a képeket is csatoltak az iszaptemetésről.

Az FTSZV vezérigazgatója Szaniszló kérdéseire még áprilisban azt válaszolta: „a cég engedély hiányában már nem végez olajos iszap komposztálást, de korábban is csak műanyag tartályokban végezték. A begyűjtött veszélyes anyagot közvetlenül a kezelőhöz szállítja cég, ha mégsem, akkor a telephelyen legfeljebb 28 napig tárolják.”

Szaniszló Sándor: A telepen hegyekben áll a gyógyszergyári cement is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.