Vizoviczkit a bíróság visszaküldte házi őrizetbe

Ismét házi őrizetben van Vizoviczki László, és a bíró döntése értelmében január 30-áig ott is marad.

A másodfokon eljáró bíró az ügyészi fellebbezésnek helyt adva a három hete vele szemben elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat indokolatlannak és túlságosan enyhének tartotta, ezért ismét házi őrizetbe helyezte a bűnszervezet irányításával, vesztegetéssel és adócsalással gyanúsított szórakozóhelybirodalom-tulajdonost.

A bíróság ezt a döntését egy nappal azután hozta meg, hogy egy másik bírói fórum – ugyancsak ügyészi fellebbezésre – szintén megszüntette a gyanúsítás szerint Vizoviczkinek illegális rendőri védelmet biztosító főrendőrök lakhelyelhagyási tilalmát, így Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője, Hopka Lajos, aki az Gulyás beosztottjaként az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályát vezette, valamint Kalmár Tamás, a BRFK volt közrendvédelmi osztályvezetője, amíg a bíróság másképp nem dönt, nem hagyhatják el otthonukat.

Emlékeztetőül: az ügyészséget nem is annyira a velük együttműködő, több majd százoldalas részletes beismerő vallomást tevő Vizoviczki házi őrizetbe helyezése döbbentette meg – noha ő a bűnszervezet szervezője és irányítója –, sokkal inkább az, hogy a legutóbbi elsőfokú bírói döntés értelmében a korrupciós ügy rendőr gyanúsítottjai is szabadon elhagyhatták otthonukat; igaz, csak a fővárosban és Pest megye területén mozoghattak szabadon.

Bár az ügyészség az összefüggést hivatalosan tagadja, de aligha lehetett véletlen – állítják a főrendőrök védői –, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kevéssel azelőtt hozta nyilvánosságra Kalmár és Hopka egy-egy titokban rögzített találkozóján Vizoviczki bizalmasával folytatott beszélgetését, hogy a gyanúsítottak lakhelyelhagyási tilalmának fenntartásáról, avagy annak megszüntetéséről az ügyészi fellebbezés nyomán a bíróság döntött volna. Az ügyészség szerint a felvételek nyilvánosságra hozatala aligha befolyásolhatta a bíróságot. Bárhogy is volt, Vizoviczki és a főrendőrök január 30-áig szobafogságra vannak ítélve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.