Vitatott vénybeszerzések

Bírósági felülvizsgálatot kér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a vények előállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárással kapcsolatban, miután azt az egyik pályázó megtámadta, majd a Közbeszerzési Döntőbizottság részben elmarasztalta az egészségpénztárt.

A 216 millió vény előállítására kiírt közbeszerzés során a döntőbizottság határozatában megállapította, hogy az Állami Nyomda Nyrt. ajánlatában benyújtott vények papír alapanyaga nem felelt meg az OEP által előírtaknak. A döntőbizottság ezzel megerősítette az egészségpénztár korábbi állítását, miszerint az Állami Nyomda Nyrt. nem az OEP által előírt, hanem egy rosszabb minőségű vényre tett ajánlatot – írja közleményében Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója.

A döntőbizottság ezenfelül helybenhagyta az OEP döntését, mely szerint a Szenzor Kft. ajánlatát érvényesnek és alkalmasnak találta, "azaz nem vitatta, hogy az OEP döntése megalapozott volt a nyertes ajánlattevő kiválasztásának tekintetében". Mindezek ellenére a döntőbizottság végül azt mondta ki, hogy az OEP-nek hiánypótlásra kellett volna kérnie az Állami Nyomda Nyrt.-t, és csak a hiánypótlás eredménytelensége esetén lehetett volna érvénytelenné nyilvánítani az ajánlatát.

"Az OEP a határozat azon pontjai tekintetében, amelyekben elmarasztaló döntés született, bírósági felülvizsgálatot kezdeményez" – jelentette be a főigazgató.

A Magyar Nemzet március végén írt arról, hogy közbeszerzési vita miatt akadozik a vényellátás. A közbeszerzés során a két pályázó által benyújtott ajánlat közül a szakértői vélemény alapján az egyiket érvénytelennek minősítették. Ez az ajánlattevő először előzetes vitarendezési kérelemmel, majd a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati kérelemmel élt az eljárás ellen.

Az OEP ekkor "kiemelten fontos érdekre történő hivatkozással" azonnal kérte a szerződés megkötésének engedélyezését. A Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága március 26-i végzésében engedélyezte a szerződés megkötését. Ennek megfelelően haladéktalanul aláírták a szerződést, majd másnap ismét szállítani kezdték az orvosspecifikus vényeket a megrendelést leadó orvosok részére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.