Az Eötvös Károly Intézet tizenöt pontban foglalta össze aggályait, jelezve: a jogszabályok és jogintézmények szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódnak a társadalmi környezethez, a jogi kultúrához. A külföldi megoldások nem vehetők át kritika nélkül. Az, hogy egy megoldás egy másik országban elfogadható, nem jelenti azt, hogy a világ bármelyik másik országában, akár Magyarországon is helyes.
|
Setét Jenő
Bócsi Krisztián |
Az etnikai adatok nyilvántartásának kérdése újra és újra előkerül. Most éppen a baloldali pártok által támogatott miskolci Pásztor Albert korábbi kijelentései szolgáltatják az apropót. Ennek kapcsán Borbély Sjoukje pszichológus is külföldi példát említett lapunkban megjelent írásában. Hollandiában – közölte – szabadon jelennek meg statisztikák arról, hogy melyik fajta kriminalitás mely társadalmi csoportokhoz kötődik leginkább. Az újságok hozzák az adatokat, és amilyen gyakorlatiasak a hollandok, ezek alapján lázasan keresik a megoldásokat. A cikkek ezért, nem másért íródnak.
Setét: A legszélesebb körben kellene megtárgyalni
Óvatosságra int Setét Jenő, az Ide tartozunk! roma közösség hálózat alapítója. Hangsúlyozza, mindig a körülményektől függ, hogy az identitás vállalása és annak statisztikai nyilvántartása támogatandó-e. Setét Jenő azok közé tartozott, akik arra biztatták a romákat, hogy a népszámláláskor minél nagyobb számban jelöljék be magukat cigányként. Ellenezte viszont, hogy a parlamenti választás előtt a cigányok feliratkozzanak a nemzetiségi névjegyzékbe: ez azzal járt ugyanis, hogy pártra nem, csak a romalistára szavazhatnak.
Komoly ellenérzései vannak azzal kapcsolatban is, hogy bűnügyi nyilvántartás készüljön a romákról. Küzdeni – mondja – a bűncselekmény, nem az elkövető származása ellen kell. Attól tart, hogy egy ilyen nyilvántartás a feltételezett jó szándék ellenére is a visszájára fordulna, és a romákkal szembeni előítéleteket erősítené.
Másfelől Setét Jenő úgy érzi, hogy a rasszista gyűlöletkeltés elmosta a racionális, tudományos érvekkel is alátámasztott emberi jogi szempontokat.
Valószínűleg a roma és jogvédő szervezeteknek is változtatniuk kell eddigi stratégiájukon. Elvileg ezért Setét Jenő nem zárkózik el attól, hogy az etnikai nyilvántartásról szóló javaslatot megfontolás tárgyává tegye.
Elmondása szerint a roma szervezetek megosztottak ebben a kérdésben. Annyi biztos – jelentette ki –, hogy egy ilyen elképzelés megvitatása csak úgy képzelhető el, ha minden lehetséges következményt aprólékosan számba veszünk. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a lehető legszélesebb körben tárgyalóasztalhoz üljenek a téma szakértői és a roma szervezetek képviselői. (Cz. G.)
Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint sem ördögtől való, hogy megvitassuk az etnikai adatok statisztikai, akár kriminalisztikai kezelésének lehetőségeit. Akár hasznos is lehet, ha a kérdéshez konyító társadalomtudósok nem hagyják, hogy a témát a szélsőjobboldal tudományoskodó rasszistái sajátítsák ki. Bár Filippovnak erős kétségei vannak az ilyen adatok precíz kezelésével és használhatóságával kapcsolatban, hangsúlyozza: az érvek és ellenérvek felsorakoztatása ritkán ártalmas.
 |
Újra és újra előkerül az ügy
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Hasonló viták – jegyzi meg – már a Kádár-rendszerben is zajlottak. 1971-től nyilvántartották a bűnelkövetők etnikai hátterét. A sors fintora, hogy az akkor is sokak által vitatott kifejezés, a „cigánybűnözés” legfőbb védelmezői a „hivatalos” adatokból olykor maguk is arra a következtetésre jutottak: egyszerűen nem létezik kifejezetten cigány bűnelkövetési típus vagy sajátosság. A rendszerváltás után a börtönbüntetésre ítéltek körében végzett kutatások rámutattak, hogy nincs szignifikáns különbség az azonos szociális helyzetben élő cigány és nem cigány elkövetők aránya között.
Filippov Gábor szerint egy megbízható „etnikai adatbázis” – amely nem csupán a bűnelkövetők, de az áldozatok vonatkozásában is rendelkezésre áll – nem csak arra szolgálhatna, hogy pró és kontra bunkósbotként használják. Az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága többször is felhívta a figyelmet: az etnikai adatok nyilvántartása arra is alkalmas lehet, hogy a bűnüldözésben, a büntetőeljárásokban és a büntetés-végrehajtásban megnyilvánuló diszkriminációról pontosabb képet kaphassunk.
Persze – mondja Filippov – egy integrációt célzó társadalompolitika soha és semmilyen csoportnál nem épülhet kizárólag kriminalisztikai statisztikákra. A romák esetében ugyanakkor vannak nagyon nehezen megoldható módszertani problémák. Kezdve attól, hogy a kérdésre, „ki a cigány?”, ma is csak nagymértékben szubjektív válaszok adhatók. A sokszor példaként felhozott Egyesült Államokban az afroamerikaiak önminősítése és a külső minősítés az esetek 90 százalékában megegyezik. Nálunk jóval kisebb arányban van cigány identitásuk azoknak, akiket a környezetük cigánynak tart. A származással kapcsolatos kérdésnek a puszta felvetése is rendkívül taszító történelmi asszociációkat ébreszthet.
További súlyos probléma, hogy egy kizárólag az etnikai háttérre koncentráló adattár igencsak torz képet adhat a valós összefüggések helyett. Azok a kutatások, amelyek megállapították, hogy a cigányok felülreprezentáltak a börtönbüntetésre ítéltek között, nem mindig reflektáltak arra a tényre, hogy ugyanez igaz az alacsony iskolázottságúakra, a legszegényebb rétegekre és a fiatalabb korosztályokra – amely csoportok aránya eleve jóval magasabb a cigány lakosság, mint az össznépesség körében.
Filippov Gábor szerint két kérdést kell egy valódi szakmai vitában minden kétséget kizáróan eldönteni. Létezik-e olyan objektív és következetesen alkalmazható szempontrendszer, amely alapján meg lehet határozni az etnikai hátteret?Ha létezik, levonhatók-e ilyen adatokból olyan tanulságok, amelyek a „hagyományos” szociológiai vizsgálatokból nem?
