Ekkora botrányra még nem volt példa a Budaiban

Fokozódik a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóválasztása ügyében érzékelhető elégedetlenség. Most már a szülők is kifejezték véleményüket: közleményükben leszögezték, hogy egyöntetűen továbbra is a jelenlegi igazgatónőt, Kissné Prim Beátát kívánják az intézmény élére, és nem tudják, illetve nem is akarják elfogadni, hogy a tantestület, a diákok és a szülők egybehangzó véleménye ellenére egy általuk nem támogatott pályázó, Manolovitsné Erdőközi Orsolya kerüljön vezetői pozícióba.

„Budafok-Tétény életében ilyenre példa még nem volt. A kerület értékrendjéhez tartozik, hogy az intézményvezetéssel megbízott személyek a véleményező többség támogatását bírják. Olyanra még nem volt precedens, hogy egybehangzó támogatottság ellenére közel 1500 főt kitevő tanár, diák és szülő akaratával ellentétes döntés szülessen” – írják.

A szülők ezért nyílt levélben fordultak a kerület polgármesteréhez, Karsay Ferenchez, akitől azt remélik: jobb belátásra téríti a döntésben illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumát. A szülők aggódnak, mert tudni vélik, ha nem a régi igazgató marad az intézmény élén, akkor többen felállnak a tanári karból, ami elindíthat egy fluktuációt az iskolában. Ez szerintük nyilvánvalóan a minőség rovására megy.

Az iskolában hasonló esetre még nem volt példa – állítják a szülők
Az iskolában hasonló esetre még nem volt példa – állítják a szülők
Szabó Miklós / Népszabadság

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, az Emmi nem a jelenlegi intézményvezető pályázatát támogatta annak ellenére, hogy egyetlen véleményező szerv sem fejezte ki aggályát vele szemben. Nem így a másik pályázóval kapcsolatban. Manolovitsné alkalmassága a kívülállók számára már a botrány kipattanása óta körvonalazódik: egyelőre nem jutott eszébe visszalépni, vagyis egy olyan tantestület élén kíván a jövő tanévtől ténykedni, amelyik világosan kifejezte, hogy nem akar vele együttműködni.

„Nem ismerem a konkrét helyzetet, de voltam iskolaigazgató, és fel nem foghatom: hogyan (és főleg: miért) akar valaki egy nevelőtestület vezetője lenni, ahol személyét és programját ilyen egyöntetűen elutasítják? Hogyan akar eredményeket elérni? Mi örömét leli majd ebben a munkában? Igazgatónak lenni egyáltalán nem »nagy buli«, ha nincs benne a lényeg: a közös alkotás öröme és büszkesége” – írta egy kommentelő az üggyel kapcsolatban a Facebookon.

Az ügyet közelebbről ismerők feltételezése szerint a választási folyamatba Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár nyúlt bele, aki egyetemi társa volt Manolovitsnénak, és jó viszonyban vannak. Az interneten elérhető dokumentumok szerint Manolovitsné tavaly is pályázott egy igazgatói posztra: akkor az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium igazgatói álláshelyére, ahol elutasították. Forrásaink azt mondják, hogy mivel akkor még nem Czunyiné volt az államtitkár, így nem tudott nyomást gyakorolni az intézményvezetői választás folyamatára.

A szülők elszántak: ha a polgármester elhárítja magától azt a felelősséget, hogy beavatkozzon az igazgatóválasztási folyamatba, akkor a szervezet további lépéseket tervez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.