A hatalom eszközei: ultimátummal küldenék oltani Árok Kornélt

Válaszút elé állította a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Árok Kornélt, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökét: Pécsett vonulós tűzoltóként szolgál, vagy távozik a szervezettől.

Az önkormányzati tűzoltóságokat január 1-jével ismét állami kézbe vették, de az OKF személyzeti főosztályáról már december 30-án keresték Árokot, és január 2-ára személyes beszélgetésre hívták.

Kérdésünkre a szakszervezeti elnök – aki egyben a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke is – elmondta: közölték vele, hogy a továbbiakban függetlenített érdekképviseleti vezetőként nem dolgozhat, hanem vissza kell térnie eredeti beosztásába. A januártól hatályos szabályozás szerint ugyanis a szervezett munkavállalók után igénybe vehető munkaidő-kedvezmény legfeljebb a havi munkaidő tíz százaléka, és ez nem vonható össze. (Eddig minden két szakszervezeti tag után járt egy óra, amelynek felhasználásáról a szakszervezet maga dönthetett).

Árok Kornél Kaposvárott él, a munkája azonban Budapesthez köti, ezért úgy látja, hogy a számára legkevésbé elfogadható ajánlatot kapott. Lakóhelyétől új szolgálati helyére több mint két órát kellene utaznia, ennek ellenére néhány napos gondolkodási időt kért.

Árok Kornél a Parlament előtt
2011.06.02. Orbán/Rendvédelmi találkozó Árok Kornél
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.