galéria megtekintése

Visszakézből lesöpörték az Orbán-kormány vádját a diákok, csak normálisan akarnak tanulni

40 komment


Rab László

Folytatódott a pedagógusok kormányellenes tiltakozó akciója, szerda reggel a zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt mintegy ezer résztvevő fejezte ki szolidaritását a tanárokkal.

A diákok, tanárok és szimpatizánsok iskolaátölelő akciót hajtottak végre, ennek során körbeállták a gimnáziumot, a szomszédos általános iskolát és óvodát, illetve a Vakok Intézetét. A Tanítanék Mozgalom által meghirdetett demonstráció nyolckor kezdődött, és 8.45-kor véget ért.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Pukli István igazgató, a pedagógusok küzdelmének ismert alakja a polgári engedetlenségi akció kezdetén azt ajánlotta, a résztvevők nézzenek végig a 2014-ben életveszélyessé nyilvánított, málló vakolatú épületen, mindez jól szemlélteti a jelenlegi oktatási rendszert. Pukli ezután felolvasta a Civil Közoktatási Platform 12 pontját, a követeléseket azonnal meg kell oldani, csupán kormányzati akarat lenne szükséges hozzá.

 

A követelések sorában szerepel, hogy az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el, a középfokú oktatási rendszerben a kormány által tervezett mindennemű változtatást azonnal függesszenek fel, csökkentsék a tanulói terheket, a különleges bánásmódot igénylő gyerekek ügyében hozzanak kármentő intézkedéseket, a kormányzat szorítsa vissza a roma tanulók növekvő szegregációját. A pedagógusok követelik a tankönyvválasztás tényleges szabadságát (az állam 15 milliárdos piacot kebelezett be a tankönyvkiadás államosításával), az értelmetlen, adminisztratív terhekkel járó ellenőrzési, minősítési rendszer azonnal felfüggesztését, a nyugdíjas pedagógusok továbbalkalmazásának megteremtését, és azt, hogy 22 órában rögzítsék a kötelező óraszámot.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

– A 32 órás kötelező benntartózkodás a pedagógusokkal szembeni nyílt kormányzati bizalmatlanság megnyilvánulása – mondta Pukli, és hozzátette, a tanárokat jelenleg megfosztják a minőségi felkészüléstől. Szerepel a követelések között az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosítása, elvárják az oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikációt, és el kell kezdeni az új alapokra helyezett közoktatási rendszer kiépítését. – Rossz az irány – szögezte le az igazgató –, a centralizálás gúzsba kötötte a tanítást, az élményszerű tudást közvetítő, új oktatási rendszer kell a jövő generációinak.

Elhangzott még, hogy a Tanítanék Mozgalom és kilenc szakszervezet szándéknyilatkozatot írt alá az együttműködésről. Utána szervezték meg az élőláncot, amellyel a résztvevők kézen fogva körülölelték a háztömb iskoláit. A Telekiből a nevelőtestület fele csatlakozott az akcióhoz, a diákokat előzőleg arra kérték, hogy a tiltakozás idején ne jöjjenek iskolába, mert a tanárok nem szeretnék politikai céljaik eléréséhez a tanulókat felhasználni. Ez a vád érte őket korábban kormányzati részről.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Az élőláncban részt vettek pedagógusok és diákok is, akik közül a kockás ingben jelen lévő Balogh Bence tizedik osztályos tanuló elmondta, két órájuk – a nyelvtan és az angol – maradt el, nekik ugyanis 7.25-kor kezdődött a tanítás. – Tapasztalunk változásokat, amelyeket a pedagógusdemonstrációk váltottak ki – fogalmazott a diák, aki szerint elvárható lenne, hogy legyenek normális tankönyveik, és az is kívánatos lenne, hogy az érettségi követelmények ne változzanak minden évben. – A tananyagot is át kellene rendezni jó néhány tantárgyból – tette hozzá –, mert ami könnyen megtalálható az interneten, talán nem kellene annyira sulykolni. Az egész oktatásban jobban lehetne használni a világhálót. A változásokért a tanárokkal együtt küzdünk,

nem igaz, hogy minket maguk elé tolva elégedetlenkednek. Önként vállaltuk, hogy idejöjjünk, nem kapunk semmit azért, hogy kivonultunk.

Ács Péterné történelem–angol szakos tanárnő arról beszélt lapunknak, hogy kevés az idejük a gyerekekre, a túlzott adminisztráció és a kerettanterv hihetetlen anyagmennyisége elvonja az energiáikat a tanítástól. – Túl vagyunk terhelve, és ebből rengeteg a feszültség.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Most az következik, hogy a kerettanterveket átdolgozzuk, az óraszámokban megállapodunk, a 12 pontot pedig megpróbáljuk megvalósítani. Különös tekintettel az érettségizőkre, hiszen az nem járja, hogy mást követeljenek tőlük, mint amit a hosszú évek alatt megtanultak. Az internet felhasználása fontos lenne, de nincsenek projektoraink, és hiányos az infrastruktúra. Hiába hoz be otthonról a gyerek táblagépet, ha az iskolában a régi masináinkkal nem tudjuk őket használni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.