Fellázadtak a Klik ellen a budapesti polgármesterek

A fővárosi önkormányzatok kérik vissza az iskoláikat, mivel szerintük a Klik jövő januárig nem tud felkészülni az üzemeltetésre. A Budapesti Önkormányzatok szövetsége nem támogatja az Emminek az oktatás átszervezésére vonatkozó törvényjavaslatát.

Saját kormányuk ellen fordultak a fővárosi – többségében – fideszes polgármesterek. Tarlós István főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke, illetve Hoffmann Tamás társelnök jegyezte közleményben a szervezet arról ad hírt, hogy nekik sem sikerült bejutniuk az Emberi Erőforrások Minisztériumába. Az elmúlt egy hónap során minden lehetséges fórumon igyekeztek egyeztetést kezdeményezni az oktatási rendszer tervezett átszervezéséről, de többszöri próbálkozásra sem sikerült tárgyalást indítani az ügyben Balog Zoltán miniszterrel, illetve az Emmi illetékeseivel.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége ilyen formán közleményben szögezi le, hogy nem támogathat egy olyan átszervezést, amely a jövőben nem számít az önkormányzatok együttműködésére az iskolák fenntartásában és működtetésében.

A BÖSZ felhívja a figyelmet, hogy a főváros, illetve a kerületek az elmúlt években mindent megtettek azért, hogy az állami fenntartó pénzhiánya és szervezetlensége mellett is működőképes maradjon az oktatás Budapesten. A Klik helyett az önkormányzatok számos feladatot vállaltak át annak érdekében, hogy az oktatási színvonal a megszokott minőségű maradjon.

A BÖSZ álláspontja szerint a Klik 2017. január 1-ig nem tud felkészülni az iskolák üzemeltetésére. Ráadásul a tankerületi központok nem jelentenek majd előrelépést az iskolák jobb működtetésében, mert a 2-4 kerületet összefogó szervezetek távol lesznek a helyben és szükség szerint azonnal megoldandó feladatoktól.

A budapesti polgármesterek azt szeretnék elérni, hogy a parlament elé beterjesztett törvényt az Emmi olyan irányba módosítsa, mely lehetővé tenné, hogy a szakmai irányításon (tanügyigazgatás, tanfelügyelet), az ingyenes tankönyv és a pedagógusbérek biztosításán kívül minden iskolafenntartással összefüggő feladat kerüljön vissza azokhoz az önkormányzatokhoz, akik erre vállalkoznak. Éppen ezért a BÖSZ haladéktalanul tárgyalóasztalhoz hívja Balog Zoltán miniszter urat, tekintettel arra is, hogy a parlament napokon belül szavaz az Emmi által benyújtott, oktatás átszervezésére vonatkozó törvénytervezetről.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.