Főbíró: Tisztességes eljárást!

Darák Péter a gyorsaság helyett finomhangolást ajánl, és azt, hogy "a nyugodtabb körülmények között a minőségi követelmények következetesen érvényesüljenek".

A Magyar Jogász Egylet szervezésében tizenegyedik alkalommal tartották meg május 24. és 26. között Balatonalmádiban a magyar jogásztársadalom országos szakmai fórumát jelentő konferenciát.

A gyűlést elnöklő Darák Péter hangsúlyozta: egy jelentős alkotmányos intézményi reformokat eredményező kormányzati ciklus első fele eltelt. A törvények abból a politikai megfontolásból születtek meg, hogy a gyorsaság a válságkezelés miatt prioritást kellett hogy élvezzen. Kiemelte, hogy a jogászgyűlésen elhangzott előadásokból egyértelműen megfogalmazódott az az igény, hogy a gyorsaságot váltsa fel a finomhangolás, és a nyugodtabb körülmények között a minőségi követelmények következetesen érvényesüljenek.

Kifejtette, hogy a "jó állam" elképzelés meglévő viszonyokhoz való igazításának egyik jelét akkor adja a jogalkotás, amikor a gazdasági válság egyes következményei alól jogi kiutakat keres. Példaként az eladósodott devizahitelesek, az elszegényedett rétegek laktatási gondjainak megoldását célzó szabályozást említette. A jó állammal szemben a másik oldalról megfogalmazódó szempontok között az áttekinthetőség, átláthatóság, közbizalom és hitelesség kérdését említették a konferencia előadói, illetve megfogalmazták, hogy a jó állam kialakítása közben is érvényesüljenek az alkotmányos fékek és ellensúlyok - mondta, hozzátéve, hogy ezekhez hozzátartozik a megfontolt jogalkotás is.

A tanácskozás zárásaként elmondott összegzésében kifejtette: 2008 óta a világ és Magyarország is nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, és ez a válság kiváltja a jelentősebb állami szerepvállalást. A válsághelyzetben másként merül fel a köztulajdon, a költségvetési hiány, a jogbiztonság és a közrend problematikája is.

A jogászgyűlés szerint az elkövetkező időszakban kapjanak még nagyobb hangsúlyt a jogállami elvek a válságkezelés jogintézményeinek megalkotásakor, a válság kezelése mellett. Példaként az Alkotmánybíróság (Ab) helyzetét említette. "A konferencia ajánlásaként fogalmazható meg az, hogy fontolja meg a jogalkotó az Ab hatáskörét átmenetileg korlátozó szabály időbeli hatályát meghatározott időponthoz kösse" - fogalmazott Darák Péter. A hatékony igazságszolgáltatás esetében azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy a további átalakításnál a bírói testületek szakmai véleményét "meghatározó módon" vegyék figyelembe.

Az új Ptk.-ra utalva felhívta a jogalkotás figyelmét a civil életviszonyok körültekintő szabályozásának fontosságára. A büntetőjogi előadások konklúziójaként elmondta, hogy a büntetőeljárás gyorsítása mellett érvényesüljenek a tisztességes eljárást biztosító eljárási garanciák. Véleménye szerint célszerű lenne a törvényes vádról szóló rendelkezésbe "beledolgozni" a legfelsőbb ítélkezői fórum kollégiumi véleményeit, és elvi jelentőségű eseti döntéseit. Megfontolandónak nevezte, hogy az eljárási törvény módosításával lehetővé váljon, hogy a tanú segítője jelen lehessen a nyomozás során és a tanú meghallgatásánál. Az elnök szerint a közbiztonsággal és bűnüldözéssel foglakozó szekciók is arra a következtetésre jutottak, hogy a rend megőrzése a jog uralmán alapuljon, illetve a hatékonyság érdekében ne sérüljenek a jogállami elvek.

Felhívták a figyelmet az állami igényérvényesítés gyengeségeire is: a bűncselekmény útján szerzett vagyon visszaszerzésének eredményessége érdekében a jogszabályi környezet felülvizsgálata szükséges.

A jogászgyűlésen lezajlott eszmecsere példaként szolgálhat arra, hogy a jogalkalmazás miként járulhat hozzá egy elfogadottabb, nyugodtabb jogrendszer kialakulásához Magyarországon, az új jogszabályok gyakorlati alkalmazhatóságáról szóló visszajelzést a jogászgyűlés megadta a jogalkotóknak - vélekedett Darák Péter, aki beszédét Deák Ferenc szavaival zárta: "..nemzeti csinoskodásunk haladásával változván az idő szelleme, sok régit el kell törleni, sok újat alkotni, sokat javítva változtatni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.