galéria megtekintése

A közmunkától is elveszi a pénzt a kormány

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 03. számában
jelent meg.

Lencsés Károly, Szalai Anna
Népszabadság

A fővárosban a tervek szerint a felére csökken a közfoglalkoztatottak száma – derül ki dokumentumokból. A Belügyminisztérium még nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy ennek mi a magyarázata, s arra sem, hogy országosan is lesz-e ilyen megszorítás.

Megoldhatatlannak tűnő feladatot adott a Belügyminisztérium az önkormányzatoknak. Egy a Demokratikus Koalícióhoz (DK) „berepült” levél szerint drasztikusan csökkentik a közmunkaprogramban részt vevők számát még ebben az évben – jelentette be Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi önkormányzati képviselője.

A fővárosban minden második közmunkahely megszüntetését tervezik, vidéken teljes a bizonytalanság, de vannak rossz jelek
A fővárosban minden második közmunkahely megszüntetését tervezik, vidéken teljes a bizonytalanság, de vannak rossz jelek
Bócsi Krisztián / Népszabadság

A Belügyminisztérium „munkaidőn túl” kiküldött pénteki levelére hivatkozva tájékoztatta a budapesti munkaügyi kirendeltségeket a fővárosi kormányhivatal arról, hogy csak augusztus 31-ig tervezhetnek közmunkát. De addig is legfeljebb feleannyi közmunkást alkalmazhatnak, mint amennyit terveztek. Rá adásul a költségeket illetően az eddigi húsz- helyett harmincszázalékos önrésszel számolhatnak, s az anyagköltség fele helyett csak tíz százalékra kapnak támogatást.

 

Eddig rövid távú közfoglalkoztatás esetén a közmunkások bérére és járulékaira, valamint a dologi kiadásokra a központilag megállapított összeg 95 százalékát kapták meg az önkormányzatok. Ugyanakkor a hosszú távú, 2–12 hónapig tartó, napi 6–8 órás foglalkoztatás esetén a támogatás „intenzitása” hetven–száz százalék lehetett.

A támogatás szűkítése nehéz helyzetbe hozza a településeket. A közmunkaprogram visszafogása növelni fogja a szociális segélyekért folyamodók számát, miközben a kormány ezek egy részét márciustól az önkormányzatok hatáskörébe utalta, de a fővárosi kerületek ilyen célra semmilyen támogatást nem kapnak.

Az intézkedés miatt a fővárosban ezres nagyságrendben maradhatnak korábbi közfoglalkoztatottak munka, ezzel együtt jövedelem nélkül. Több kerületben szívesen alkalmaznának akár állami támogatás nélkül is embereket, mert lenne igény a közmunkára. De ha kizárólag saját forrásból finanszíroznák az ilyen foglalkoztatást, legalább minimálbért kellene fizetniük. Erre pedig nem képesek.

A Belügyminisztériumtól szerettük volna megtudni, hogy a közfoglalkoztatottak számának radikális csökkentését csak a fővárosban tervezik-e, és ha igen, miért. Választ mára ígértek. Annyit azonban nem hivatalosan megtudtunk, hogy idén is – a korábbiakkal megegyezően –több mint 200 ezer főt alkalmazhatnak közmunkásként. Vagyis: szerintük nincs visszalépés. Az átszervezést látszik viszont alátámasztani, hogy a Start munkaprogramra tavaly 183 milliárdot költöttek, míg az idén 270 milliárdot szánnak erre.

Kérdésünkre vidéki polgármesterek is megerősítették: a közmunkát csak augusztus végéig tervezhetik, de nekik nem jelezték a létszám felezését. Viszont bizonyos programokra már nem kaptak támogatást, így egyelőre tényleg kevesebb embert foglalkoztathatnak. Nem tudják, hogy később mi történik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.