Visszaélésgyanús döntés veszélyezteti a kishantosi ökogazdaságot

Az ökológiai gazdálkodást folytató Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK)megmentése érdekében újrapályáztatná a helyi földeket az Együtt-PM szövetség. Szabó Rebeka független parlamenti képviselő ezügyben már benyújtotta az országgyűlési határozati javaslatot.

A képviselő álláspontja szerint a központ létét egy "visszaélésgyanús" és hibás kormánydöntés veszélyezteti, amelynek következtében a húsz éve ökológiai gazdálkodással művelt földjeit október végén elveszíti a KVK. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nonprofit alapon működő központ 450 hektáron végez a legmagasabb minősítésű ökológiai, tehát vegyszermentes gazdálkodást, sok növény és zöldség mellett biovetőmagot is termeszt, valamint biogazdálkodást oktat nemzetközi népfőiskolai program keretében.

Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a Greenpeace Magyarország koordinálásával kezdődött tiltakozáshoz már kilencven civil szervezet és csaknem ezer magánszemély csatlakozott. Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy az állami földbérletpályázat során tavaly októberben tíz részletben hirdették meg a központ földjeit úgy, hogy a feltételek között nem szerepelt: ezeket ökológiai módon kell a továbbiakban művelni. Bár a központ működtetői is pályáztak, egyik földterületet sem nyerték meg, ráadásul a nyertes pályázók nem helyi gazdálkodók.

A politikus szerint a kormány a központ felszámolásával a lakosság jövőjét veszélyezteti, hiszen éppen a fenntartható mezőgazdaság irányába kellene elmozdulni. Miközben egész Európában nő az ökológiai gazdálkodással művelt területek aránya, Magyarországon évek óta csökken - tette hozzá. Szabó Rebeka ezért az Együtt-PM nevében országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amely szerint az Országgyűlés támogatja az ökológiai gazdálkodás fejlesztését - ahogy ez a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában is szerepel. A javaslat szerint a parlamentnek fel kell kérnie a kormányt, írjon ki új pályázatot ezekre a földekre, de már úgy, hogy a feltételek között szerepeljen a magas szintű ökológiai gazdálkodás fenntartása. Az ellenzéki politikus szerint szükség van arra, hogy nyilvános legyen az értékelés, a jelenlegi nyerteseket pedig kártalanítani kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.