Pert nyert egy kényszernyugdíjazott bíró

A munkaügyi bíróság kimondta, hogy az államfő jogellenesen mentett fel egy kényszernyugdíjazott bírót, mert az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal semmisítette meg az előrehozott nyugdíjról szóló jogszabályt. Ha az ítélet jogerőssé válik, az érintettet vissza kell venni.

Jogellenesen mentette fel a köztársasági elnök azt a bírót, akit nyugdíjkorhatár azonnali és jelentős csökkentéséről szóló, utóbb az Alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek talált rendelkezés alapján menesztettek – mondta ki a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság csütörtökön. A felperes a Kaposvári Törvényszék címzetes táblabírája, akit 62 évesen küldték nyugdíjba, és egyike azoknak – ők több mint százan vannak –, akik emiatt munkaügyi pert kezdeményeztek.

Az elsőfokú ítélet gyakorlatilag azt jelenti, hogy a visszamenőlegesen hatályon kívül helyezett jogszabály alapján történt felmentések törvényellenesek. Amennyiben a verdikt jogerőssé válik, azt a bíróság megküldi az államfőnek, akinek a bírák jogállásáról szóló törvény alapján intézkednie kell majd a felperes bírói jogviszonyának helyreállításáról, tehát ismét ki kell neveznie őt.

A kaposvári bírónőt július 6-i dátummal mentette fel a köztársasági elnök, majd tíz nappal később a Kaposvári Törvényszék elnöke, s a felmentési ideje október elsején kezdődött volna meg. Az ítélet indoklása során elhangzott: az Ab visszamenőleges hatállyal szüntette meg a 62 év feletti bírók nyugdíjazásáról szóló törvényt, és a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a kereset jogalapját.


A mindössze 15 percig tartó tárgyalás után az ügyvéd az MTI kérdésére elmondta: tudomása szerint ez az első ítélet az életkoruk miatt felmentett bírák ügyében.

A tárgyalás során a törvényszék és az OBH képviselője először egyezségi ajánlatot tett, amely szerint a felperessel közösen kérni kellene a per szünetelését mindaddig, amíg az Ab döntése miatt szükséges jogszabályváltozás megtörténik, illetve az Európai Bíróság is állást foglal ebben a kérdésben.

A bírónő azonban nem fogadta el az ajánlatot, ezt követően az OBH ügyvédje pedig úgy nyilatkozott, hogy nem vitatja a kereset jogalapját, de álláspontja szerint nem lehet hatályon kívül helyezni a felmentő határozatot, vagyis helyreállítani a bírói szolgálati viszonyt.

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságon csütörtökön két további, szintén kaposvári bírókat érintő felmentési ügyet is tárgyaltak. Az egyik ügyben a Kaposvári Törvényszék egyik tanácselnök bírája esetében – aki szintén idén tölti majd be a 62. életévét – a felmentését is jogellenesnek ítélték, egy tanácselnök kollegája perében pedig a tárgyalást szeptember közepére napolták el.

Az OBH később dönt a fellebbezésről

A hivatal ismereteink szerint körülbelül 150 munkaügyi per indult bírói szolgálati jogviszony megszüntetése miatt, de eltérő kereseti kérelmekkel – tudatja közleményében az OBH.

A perekben a hivatal azonos elvek szerint kialakított jogi álláspontot képvisel. Az ügy érdemét illetően elismeri, hogy a bírói szolgálati jogviszony megszüntetése jogellenesnek minősül, de ennek jogkövetkezménye (például a bíró ismételt kinevezhetősége) tekintetében az egyedi ügyekben, a felperesek jelentősen eltérő kereseti kérelmeinek tartalma alapján alakítja ki az adott perben képviselt egyedi jogi álláspontját.

Az Országos Bírósági Hivatal ugyanakkor nyitott a felperesek egyezségi ajánlatára, természetesen a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeit szem előtt tartva.

A csütörtöki két döntés kapcsán az OBH leszögezi: az ítéletek rendelkező részében a hivatal jogi álláspontját a bíróság nem fogadta el. Az esetleges fellebbezésről azonban majd az írásba foglalt határozat indokolásának ismeretében határoznak.

Mégis független a bíróság

Az érintett bírák természetesen üdvözlik a döntést, de az Ab-határozat alapján forrásaink szerint nem is születhetett volna más verdikt. Abban ugyanakkor az igazságszolgáltatás függetlenségének igazolását látják, hiszen korábban maga a miniszterelnök szögezte le, hogy a bírák nyugdíjrendszere az Ab-döntés után is változatlan marad. A kormányfő csak azt ígérte, hogy őszre a hatályos szabályozást összhangba hozzák az alkotmánybírósági határozattal.

Egyébként úgy tudjuk, az OBH – amely a bíróságokat érintő peres ügyekben általában maga látja el a képviseletet – azért bízott most meg egy ügyvédi irodát, mert a látszatát is kerülni akarták annak, hogy az eljárást befolyásolni kívánják.

Visszakapják a vezetők a korábbi posztjukat?

A döntés egyelőre nem jogerős, és azt sem tudni, hogy annak a többi folyamatban levő perre milyen hatása lesz; vannak olyan bírák, akik nem akarnak visszakerülni, csupán kártérítést kérnek. Az viszont indokolt kérdés, hogy mi lesz akkor, ha sorozatosan a csütörtökihez hasonló ítéletek születnek. A kényszernyugdíjazott bírák között ugyanis számos olyan volt vezető van, akinek a posztját már betöltötték. Az Ab-határozat – és a mostani verdikt – után egyébként még az új vezetők legitimitása is kétséges lehet.

Forrásaink ezzel kapcsolatban ellentmondóan nyilatkoztak. Van olyan munkajogász, aki úgy véli, csak a bírói jogviszony helyreállításáról lehet szó, így senkit nem kell a korábbi tisztségébe visszahelyezni. Az egyetlen feltétel, hogy mindenki legalább arra a bírósági szintre kerüljön vissza ahonnan meneszthették. Ebből viszont az következik, hogy egy korábbi táblaelnök ugyanazon a bíróságon beosztott előadó bíró is lehet, ami az érintettek számára nyilván sérelmes, emellett jövedelemcsökkenéssel jár. Ha ez így van, a kormány tulajdonképpen elérte a célját: sikerült gyors vezetőcserét végrehajtania az igazságszolgáltatásban.

Másik viszont úgy vélik, miután korábban határozott időre szóló vezetői kinevezést kaptak, s onnan állították fel jogellenes őket, az eredeti tisztségüket kell visszakapniuk. Ez a bírák jogállásáról szóló törvényből azonban nem következik. Mindazonáltal máris vannak olyanok, akik jelezték: visszahelyezésük érdekében készek majd újabb munkajogi pert kezdeményezni.

Az is felvetődik, miért kell a bíráknak egyenként pereskedniük, ha az OBH jogi képviselője maga sem vitatja, hogy a felmentés jogalapja – a jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítése miatt – megszűnt. Bírósági források ezt azzal magyarázzák, hogy a bírósági hivatal elnöke nem vonhatja vissza a köztársasági elnök határozatait, így azokról minden érintett esetében egyenként kell dönteni.

A kényszernyugdíj ügyével nemzetközi fórumok is foglalkoznak

A bírák kényszernyugdíjazása nemzetközi fórumokon is napirenden van. Az Európai Unió Bíróságánál az Európai Bizottság kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást – kért soronkívüliséget –, mert a szabályozást diszkriminatívnak találta.

Az érintettek közül száznál többen a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak, mert a nyugdíjszabályok az idősebb bírákat súlyosan hátrányos helyzetbe hozták. A nyugdíjkorhatárt ráadásul minden átmenet nélkül és igen jelentős mértékben szállították le, s aki éppen betöltötte a 62-t, az nyolc évet veszít, amit ugyancsak jogellenesnek tartanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.