galéria megtekintése

Vissza a jövőbe – ezt játssza a Fidesz a családokkal

6 komment


Csuhaj Ildikó

Az Orbán-kormány családtámogatási intézkedéseinek a hatása sok tekintetben érzékelhető, 2010–2014 között a családba harmadikként született gyermekek aránya 13,5 százalékkal nőtt – nyilatkozta a Népszabadságnak Novák Katalin.

A családügyi államtitkárt azzal szembesítettük, hogy az Index a múlt héten a családtámogatások és juttatások rendszerét vizsgálva arra jutott, egy kétgyerekes családnak az állam évente egy gyerekre vetítve 309 600 forintot biztosít, egy háromgyerekes család viszont 2 260 000 forintot kaphat, ez gyermekenként 753 300 forint.

Novák elmondása szerint „tudatos döntés” volt, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családokat kiemelten támogatja a kormány. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Népszabadság írásban feltett kérdéseire válaszolva azt állította, a kormányzati filozófia alapja éppen az, hogy a gyermekneveléssel járó anyagi terheket minél inkább mérsékeljék. „Azt a célt határoztuk meg 2010-ben, hogy a gyermekvállalás Magyarországon ne jelentsen szegénységi kockázatot. Mivel a nagycsaládosok fokozottan érintettek ebben a kérdésben, kiemelt támogatásuk kifejezetten indokolt.”

Arra, hogy például a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) esetén egy kétgyermekes családnak 2,6 milliós vissza nem térítendő támogatást ad az állam, míg a háromgyerekeseknek tízmilliót, és más számok alapján is aránytalan a különbség, az államtitkár úgy reagált, az Index által közölt számítások „igen önkényesek”, egy életszakaszt kiragadva különböző élethelyzeteket hasonlítanak össze, például egy nagy család esetében az édesanya bizonyára nem vállalt munkát, hiszen gyermeknevelési támogatást kapnak, a kétgyermekes család ugyanakkor kétkeresős, így eleve más a kiindulási pont. Ha a gyermeknevelés költségeit is feltüntetnénk, az is láthatóvá válna, milyen indokolt ez a kiemelt figyelem. Egy gyermekes, különösen pedig egy sokgyermekes családnak az eltartási költsége jelentősen magasabb, mint az átlagos háztartások esetében, és eléri, sőt a három vagy több gyermekesek esetében meg is haladja az átlagos nettó éves egy főre jutó összjövedelmet, 2,640 millió forintot.

 

Novák a KSH-ra hivatkozva közölte, ismert tény, hogy a nagycsaládosok nettó egy főre eső jövedelme jelentősen elmarad az országos átlagtól, bár az utóbbi években minden mutató tekintetében pozitív elmozdulásról számolhatunk be. Ha egy pár kettőnél több gyermeket is vállal, azaz a önmaguk pótlásán túl a népesség növekedéséhez is hozzájárul, az egy olyan országban, ahol a népesség már harmincnégy éve fogyatkozik, társadalmilag is nagyon értékes – tette hozzá.

Novák elmondása szerint „tudatos döntés
Novák elmondása szerint „tudatos döntés” volt, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családokat kiemelten támogatja a kormány
Forrás: kormany.hu

Kérdésünkre, hogy milyen hatástanulmányokkal tudja alátámasztani a kormány a harmadik gyerek kiemelt támogatásának az eredményességét, az államtitkár általában hivatkozott „a kormányzatban, a kutatóintézetekben, a tudományos világban és civil partnereinknél a folyamatos háttérmunkára, közös gondolkodásra”. A kormányzati intézkedések – családi típusú adózás, GYED extra, ingyenes gyermekétkezés, ingyenes tankönyv, otthonteremtési támogatás, munkahelyvédelmi akció, rezsicsökkentés – hatását folyamatosan figyeljük, mérjük, és az eredmények alapján hozzuk a soron következő döntéseket – közölte.

Arra, hogy befolyásolták-e a kormányzati döntéseket pusztán politikai megfontolások, miszerint a Fidesz-szavazók között sok a 3 vagy több gyerekes család, Novák azt a választ adta, a döntéseket nem rövid távú politikai érdekek vezérlik, hanem éppen fordítva, ha a kormány támogatói között sok a családos és a nagycsaládos, az minden bizonnyal azért van, mert ezek az emberek érzik, hogy gondolkodásunk középpontjában éppen ők állnak.

Orbán Viktor már 2000-ben az országértékelő beszédében háromgyerekes polgári családmodellt hirdetett meg az ismert „mindenkinek lehessen három gyereke, három szobája, négy kereke” felkiáltással. Lapunknak fideszesek elismerték, hogy a demográfiai trend megváltoztatása a cél, a középosztály erősítése – különösen azoké, akik munkajövedelemből akarják felnevelni a harmadik gyereküket is. Az ösztönzés épp ezért nem szociálpolitikai, és mindenekelőtt anyagi juttatás. A harmadik gyerek kiemelt csok-támogatását azzal magyarázták, hogy a tízmilliós összeg kimondása „erős, bátor” üzenet, másrészt így nem száll el a büdzsé, hiszen lényegesebb kevesebb a háromgyerekes, mint a kétgyerekes család. A kormány a Jobbikra is figyel, hiszen a szélsőjobboldali párt rendre háromgyerekes magyar családmodellt hirdet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.