Virrasztással tiltakoznak a Miskolci Egyetemen

Aggódnak a Miskolci Egyetem diákjai és oktatói az intézmény jövőjéért, ezért hallgatói kezdeményezésre közös virrasztást szerveznek hétfő éjszakára. A rektor a diákokkal együtt tiltakozik.

A tiltakozó akció célja az, hogy valamiképpen felhívják a döntéshozók figyelmét a Miskolci Egyetem nehéz anyagi helyzetére - amelynek egyik fő oka az állami normatíva fokozatos csökkentése -, és hogy tiltakozzanak a napokban napvilágot látott kormányzati tervek ellen. Ezekben ugyanis az szerepel, hogy a Miskolci Egyetemet a szakegyetemek kategóriájába sorolnák, ami a jelenlegi képzési kínálat és a finanszírozás szűkítését jelentené.

Rada János doktorandusz-hallgató, a megmozdulás elindítója a Borsod Online internetes portálnak elmondta, rengetegen álltak a kezdeményezése mellé: az intézmény oktatói, diákjai, valamint a Hallgatói és Doktorandusz-hallgatói Önkormányzat is.

Rada János úgy fogalmazott: a virrasztással szeretnék kifejezni azt is, hogy a Miskolci Egyetem méltó arra, hogy a nemzeti tudományegyetemek közé tartozzon. Ennek érdekében nyílt levelet is megfogalmaztak, amelyet ma este felolvasnak. Az éjszakát a tervek szerint az egyetem sokszínűségét és értékeit demonstráló előadások és beszélgetések kísérnék majd - tette hozzá a főszervező.

Patkó Gyula, az egyetem rektora a portálnak elmondta, ő is részt vesz a virrasztáson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.