galéria megtekintése

Vinné az egyház az ovit, a szülők háborognak

A katolikus egyháznak nagyon kellene a kiskunhalasi Csipkeházi Óvoda is. A Halasinfo portál minapi értesülései szerint a szülők közül többen felháborodtak a hír hallatán. Annál is inkább, mivel a Százszorszép Óvodák intézményének másik tagját korábban már átadták a katolikus egyháznak, így nem lehet azt mondani, hogy aki katolikus nevelést akar a gyermekének, az nem tudja hová íratni.


A város egyik leghíresebb épülete, a Csipkeház mellett működő szép és jól felszerelt óvodába minden évben túljelentkezés van. A szülők egy része éppen azért íratná oda a gyermekét, mert

nem akarja, hogy egyházi szellemben neveljék.

 

A legfőbb vonzerő azonban mégiscsak az óvónők és a dajkák személye. A legtöbbjük 28-30 éve dolgozik ott. A világ dolgaira nyitott, szabad szellemű gyermekeket nevelnek, saját nevelési programjuk van – mondta el az egyik apuka.

A szülők nagyon sok munkával és anyagi hozzájárulással támogatják a „Csipkeovit". Az óvoda alapítványára csak az elmúlt évben az szja 1 százalékából közel 600 ezer forint érkezett. Ötmillió forintnál több azoknak az eszközöknek az értéke, amelyeket szülői támogatásból szereztek be. Az óvoda sikeresen pályázik: most is 2-2 millió forint pluszbevételre van esélyük a függőben lévő pályázati eljárásokból.

Az óvoda személyzete egységesen ellenzi, hogy az önkormányzattól a katolikus egyházhoz kerüljenek.

A közalkalmazotti tanács érveit egy levélben foglalták össze. Ebben többek között az szerepel: a dolgozók nem kívánják, hogy megszűnjön a közalkalmazotti jogviszonyuk – ha egyházi fenntartásba kerülnének, a sokkal kevesebb jogot biztosító munka törvénykönyve hatálya alá kerülnének. Több évtizedes szakmai teljesítményüket, kialakult értékrendjüket sem kívánják föladni. Nem akarnak hiteltelenné válni, ezért nem vállalnák, hogy egyházi irányítás alatt dolgozzanak tovább.

Az óvodának önálló pedagógiai programja van. A nevelők 90 százaléka különböző területen szakvizsgázott óvodapedagógus. Jelenleg is lehet igényelni hittanoktatást – összesen három család kért reformátust –, teljesítik is. Katolikus hittanoktatásra nem tartott igényt a Csipkeoviban senki.

A szülők attól is tartanak, hogy a családi értékrenddel ellentétes dolgokat kellene tanulniuk a gyerekeknek, ha egyházi óvodába kényszerülnének járni.

Összesen 72 gyermek jár a Csipkeoviba. A szülők a héten intézményen belüli aláírásgyűjtést kezdeményeztek: előre ki akarják nyilvánítani, hogy ellenzik az óvoda egyházi fenntartásba vételét. Nyugtalanítja őket, hogy Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek nemrég hivatalosan kérte, hogy hozzájuk kerüljön az óvoda. Úgy tudják, az önkormányzattól korábban olyan jelzések érkeztek, hogy nem akarják átadni az óvodát – most azonban, úgy tűnik, hajlandónak mutatkoznak erre. Az óvoda átadásával megtakarítanának valamennyi pénzt – de a közalkalmazott óvónők elbocsátásával kifizetendő végkielégítés meghaladná a 20 millió forintot.

Lesz majd párbeszéd a szülők és az önkormányzat között – ígérte a városvezetés. A köznevelési törvény értelmében csak akkor adható át vallási, világnézeti szempontból elkötelezett fenntartó számára egy nevelési-oktatási intézmény, ha az oda beíratott kiskorú gyermekek szüleinek több mint fele azt támogatja. Kiskunhalason az érintett családok már csaknem 90 százaléka aláírta, hogy ellenzi az átadást – ezt figyelembe véve eleve törvénytelen lenne az óvoda átadása.

A szülők reménykednek, hogy az önkormányzat meghallgatja érveiket, és figyelembe veszi akaratukat. Mint egyikük fogalmazott: az óvónők és az intézmény jó híre miatt hoztuk ide a gyermekünket. Ha megváltozik a fenntartó, akkor megváltoznak az óvónők, megváltozik az óvoda szelleme, módszerei, és nem lenne értelme tovább ide járatni a gyermeket.
A szülőket ezen a héten fogadja a város fideszes polgármestere.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.