Villámcsődület a bíróság előtt és a tárgyalóteremben is

Fenyegetettség, megfélemlítés, létbizonytalanság, diktatúra, maffiaállam – ezeket a szavakat írták tábláikra azok a tüntetők, akik egyik társukért demonstráltak hétfőn, a pécsi bíróság épülete előtt.

Június 30-án a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kerítésére plakátot rögzített tucatnyi demonstráló. A molinón ez állt: „A te munkádra is szükség van, hogy Orbán Viktor mind az öt gyermeke a saját lábára álljon". A tüntetők egy, az idegenek elutasítására ösztönző plakátot takartak le a sajátjukkal, mivel úgy vélték, a kormány azért kelt félelmet a migránsok ellen, hogy elterelje a figyelmet a politikai elit gazdasági visszaéléseiről.

Az interneten keresztül szerveződő és mindössze öt percig tartó villámcsődület résztvevőit a rendőrség igazoltatta, s utóbb eljárást indítottak az egyik demonstráló, Heindl Péter ellen, mivel szerintük ő volt a rendezvény szervezője, s nem kért engedélyt a demonstrációra. Heindl az Alkotmánybíróság állásfoglalására hivatkozva a procedúra során azzal érvelt, hogy a spontán szerveződő villámcsődületekre nem kell engedély. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azonban úgy határozott, hogy a férfi visszaélt a gyülekezési joggal, s ezért 30 ezer forintra bírságolta, ami nem fizetés esetén hat nap elzárásra „váltható".

Heindl azonnal közölte, hogy nem fizet, inkább leüli a büntetést, és fellebbezett a döntés ellen. A Pécsi Járásbíróság hétfői tárgyalásán hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, mivel jogerős ítéletében úgy látta, hogy a jogász nem követett el szabálysértést. Elfogadták Heindl okfejtését, hogy a villámcsődület a neten szerveződött, s ő az ötleteivel csak az egyik létrehozója volt a tüntetésnek, nem pedig „a szervezője”. Bár a neten valóban ő volt feltüntetve szervezőként, ám ez nem jelentette azt, hogy ő is rendezte volna a tüntetést, hisz az a hozzászólások alapján nyerte el formáját.

Amúgy meg azért őt tüntették fel szervezőként, mert egy civil alapítvány jogsegélyszolgálatánál dolgozva nem tart a hatalom bosszújától, míg a tüntetők többsége igen, hisz ők állami szolgálatban vannak, vagy az állam jóindulatára utalt magánvállalkozások alkalmazzák őket. Heindl a rendőrség eljárása után igazolva látta, hogy Magyarországon ma félni kell a hatalom bosszújától.

A jogász úgy véli, hogy a villámcsődület plakátjának szövege „verte ki a biztosítékot”, ezért kényszerült a rendőrség a jogtalan határozatot eredményező eljárásra. A hétfői tárgyalás előtt, a bíróság bejáratánál a Heindl Péterrel szimpatizáló civilek villámcsődületet tartottak: drótból kerítésjelzést állítottak, s fejük fölé tartott tábláikon az volt olvasható, hogy létbizonytalanság, fenyegetettség, megfélemlítés, diktatúra, maffiaállam. A villámcsődület kissé a tárgyaláson is folytatódott, hisz Heindl érvelését, majd a bíró döntését nagy tetszés fogadta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.