galéria megtekintése

Vidéken fejlesztené magát tovább az LMP

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 02. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Arccal a hálózatépítés felé - adták ki a jelszót az LMP-ben. A zöldpárt vezetői realisták voltak a kettős választási megmérettetés előtt, épp ezért sikerként könyvelik el a május végi szereplésüket is. Most vidékre költöznek képviselőik, és akciózás helyett szakpolitizálást ígérnek.

Alapvetően eltért egymástól a párt(vezetés) és a külvilág értékelése az LMP EP-választási szerepléséről: az ötszázalékos bejutási küszöböt minimálisan átlépő, egy mandátumot érő eredményt a pártban – legalábbis az eredményvárón jelenlévő párttagok körében – felhőtlen örömmel vették tudomásul, míg a kommentekben inkább némi fanyalgás és a középpárttá válással kapcsolatos kétely volt érzékelhető.

Összesen négymillió forintból kampányoltunk. – Melyik városban? – Országosan

A különbséget elsősorban az magyarázza, hogy az LMP belső köreiben sokkal pontosabban látták/látják a realitásokat, vagyis azt a szervezeti és anyagi hátteret, amelyre támaszkodva az idei év három választási csatáját meg kell(ett) vívni.

 

Schiffer András társelnök nemcsak az MTV múlt hétfő esti hírműsorában, hanem már az április 6-i szavazás előtt is kifejtette: számukra egyáltalán nem előnyös, hogy ötven napon belül kétszer is a csúcsra kell járatniuk az aktivistáik tevékenységét (a választókról nem is beszélve), mivel a párt jelenlegi hálózatát már az országgyűlési kampány is a végletekig túlterhelte.

Az EP-választás éjszakája: a realisták tudtak örülni a kereken 5 százaléknak
Az EP-választás éjszakája: a realisták tudtak örülni a kereken 5 százaléknak
Teknős Miklós / Népszabadság

Az anyagiakról pedig mindent elmond az a párbeszéd, amit az EP-választás utáni napon folytatott az LMP egyik vezető politikusa egy másik ellenzéki párt képviselőjével: „Összesen négymillió forintból kampányoltunk. – Melyik városban? – Országosan.”

A mostani eredményből az LMP-ben azt a következtetést vonták le, hogy mindent alá kell rendelni a hálózatépítésnek, és a parlamenti munkának is az országos jelenlét erősítését kell szolgálnia.

A párt legismertebb arcai, vagyis az országgyűlési képviselők gyakorlatilag nonstop országjárásba kezdenek – jellemző példa, hogy a vidék nyelvét jól értő és beszélő Sallai R. Benedek az ország összes kistelepülését végig kívánja járni, részben a problémák feltérképezése, részben az LMP által kínált megoldások bemutatása érdekében.

Arról is döntés született, hogy a frakciótagok vidéken fognak képviselői irodákat nyitni – Szél Bernadett például a párt hagyományos bázisának számító Baranya megye központjában, Pécsett –, és rendszeres fogadóórákat tartanak majd, hogy a Budapesten kívüli választók számára is elérhetőek legyenek.

Emellett megpróbálják virtuálisan bővíteni a frakciót az LMP szakszóvivőivel, akik a hozzájuk tartozó szakterületeken rendszeres médiaszereplők lesznek.

Sallai R. Benedek, a vidéki csapatok vezetője
Sallai R. Benedek, a vidéki csapatok vezetője
Kovács Attila / MTI

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy új szakszóvivőket kell „felépíteni”, mivel az eddigiek közül a természetvédelmi témákban aktív Csiba Katalin várhatóan Brüsszelbe megy az EP-képviselői mandátumot szerzett Meszerics Tamás munkatársaként, és az sem kizárt, hogy a gazdaságpolitikai kérdésekben gyakran nyilatkozó Heltai László is az EP-stábot segíti majd Brüsszelből vagy itthonról.

A hiányzó forrásokat olyan kezdeményezésekkel próbálják pótolni, amelyek önállóan, jelentősebb eszközráfordítás nélkül is média- és életképesek.

Ilyen lehet például a Sallai R. Benedek által meghirdetett fotópályázat, amelyben az ország legelfuseráltabb vidékfejlesztési projektjeit próbálják összegyűjteni (ha lesznek jó találatok, azok valószínűleg körbejárják majd a sajtót, és nemcsak a jelenlegi támogatási rendszer hibáit, hanem az átalakítást célzó szakpolitikai üzenetet is segítenek bemutatni).

A képviselőknek e szisztémában az lesz a dolguk, hogy országosan is ráirányítsák a figyelmet olyan helyi problémákra, amelyeket „LMP-konform” eszközökkel lehet kezelni, és amelyek közvetlenül kapcsolatosak az emberek hétköznapi gondjaival.

Az LMP az előző ciklus sokszor szimbólum- és akciópolitizálásnak tűnő fellépése helyett egy gyakorlatias, használható megoldásokat kínáló párt képét próbálja majd felépíteni, amihez a következő lépés nyilvánvalóan egy sikeres önkormányzati választási szereplés lenne.

A cél most az, hogy az ország legtöbb képviselő-testületében legyenek a párt által indított vagy támogatott önkormányzati képviselők, és az ő révükön minél több olyan helyi ügy felkerülhessen az országos politikai napirendre, amelyben az LMP-nek komparatív előnye van a vetélytársakhoz képest.

Ilyen lehet mindenekelőtt a vidékfejlesztés és az agrártámogatások újragondolása, a vidéki munkahelyteremtés, a korrupció elleni küzdelem, a zöldenergia, a kiszolgáltatott helyzetű csoportok képviselete vagy a közösségi közlekedés leépítésének megállítása. Emellett megpróbálják részletesen kidolgozott szakpolitikákkal lefedni – és a sajtóban is magukhoz kötni – azokat a témákat, amelyek az LMP választói számára fontosak, a kormánytöbbség számára viszont láthatóan érdektelenek.

Ilyen lehet a tágabban értelmezett környezet- és természetvédelem, amely az új kormányzati struktúrában úgyszólván eltűnt, így nem lesz nehéz az LMP-s politikus által vezetett parlamenti zöldbizottsághoz áthúzni a kezdeményező szerepet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.