'Megrázó volt a Klubrádióért tartott közmeghallgatás'

Meghallgatták az illetékesek a Klubrádióért aggódó civileket, átvették a rádiós javaslatokat. Az csak később derül ki, hogy a sajtószabadságért aggódók a pusztába kiáltottak-e.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság budapesti Ostrom utcai épületében mintegy félszáz civil is részt vett azon a közmeghallgatáson, amelyen a 95.3-as frekvencia pályázata volt a téma.

- Megrázó volt - kommentálta a történteket Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője. - A rádió lelkes hívei közül kb. félszázan személyesen is jelen akartak lenni a rendezvényen. Azért jöttek, hogy kifejthessék a véleményüket, hangot adjanak aggodalmuknak. A felszólalók kikérték maguknak, hogy abból a rádióból, ami reggeltől estig szól otthon, zenei adót akar a hatóság. Ezért többen szenvedélyesen arra kérték a hatóságot: ne vegyék el tőlük a rádiót. Értsék meg, hogy több százezren ebből a rádióból tájékozódnak.

Felszólalt Molnár Péter, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület képviseletében, s arról beszélt, hogy a magyar demokrácia hagyományainak legfontosabb eleme a szólásszabadságért való küzdelem, nem véletlen, hogy a 12 pont is ennek követelésével kezdődik. Molnár hangsúlyozta, hogy a Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére! elnevezésű petíciót eddig 19 ezren írták alá.

A közmeghallgatás végén a Klubrádió jogi képviselője átadta a hivatal képviselőjének azt a 22 pontos javaslatot, ami tartalmazza a rádió álláspontját: a tervezetthez képest hogyan kellene megváltoztatni a frekvencia kiírását. Ennek lényege, hogy a 95.3-as frekvencián ugyanolyan jellegű - nem zenei, hanem beszélgetős - rádió működjön tovább, mint amilyen most a Klubrádió.

A hivatal képviselői átvették a javaslatokat. Mindenki nem tudta elmondani a véleményét, mert lejárt az idő. Az NMHH annak a törvényi kötelezettségének tett eleget, hogy a civilek és a pályázók is megjegyzéseket tehetnek, s a végleges kiírásnak ezeket a véleményeket is tartalmaznia kellene.

Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője az MTI-nek nyilatkozva komolytalannak nevezte a Klubrádió által megfogalmazott igényeket, amelyeknek szerinte az a céljuk, hogy a tanács a rádióra szabja a pályázati kiírást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.