galéria megtekintése

Átgyúrják a botrányos rendőrségi videókat

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 29. számában
jelent meg.


Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Átdolgozza az egy hónapja országos felháborodást kiváltó Selfie című kisfilmjét a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Azt ígérték: az alkotókkal közös munkába bevonják azokat is, akik „érdemi észrevételeket fogalmaztak meg a filmekkel kapcsolatban”.

Egy hónapja jelent meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Selfie című videoanyaga. A rövid kampányfilmekben kihívóan öltözött lányok buliznak, isznak, ismerkednek, majd a történet végén egyikük megszaggatott ruhában, az arcán szétkent rúzzsal jelenik meg a képen: megerőszakolták. Világos beszéd: aki így viselkedik, így jár.

Nem az áldozatokra mutogat. Rendőrnő irányít
Nem az áldozatokra mutogat. Rendőrnő irányít
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Biztonságos Pécsért elnevezésű projekt keretében készített filmek, amelyeket hol felvilágosító anyagokként, hol pedig vitaindítónak szánt alkotásokként említett a rendőrség, óriási felháborodást váltottak ki. Főleg a szlogen – „Tehetsz róla, tehetsz ellene” – vágta ki a biztosítékot. Nem mellesleg a videók híre bejárta a világsajtót, elképesztő példájaként annak, hogy uniós ország rendőrsége is hajlamos az áldozatra hárítani a felelősséget az őt ért erőszakért.

 

Másokkal együtt megszólalt az ügyben a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület: a szervezet szerint „a videóban a női szexualitás karikatúráját adják, és a rendőrség azt sugallja, hogy a nőknek nem lenne szabad alkoholt fogyasztaniuk vagy a férfiak által nem teljesen elfogadható módon szórakozniuk, hiszen ezzel kiprovokálják az erőszakot”. Erre tett rá még egy lapáttal a botrány kirobbanásának másnapján a Vas megyei rendőrség, amely azt javasolta a lányoknak: ne kacérkodjanak a fiúkkal, mert azok félreérthetik a viselkedésüket.

A vasi rendőrök nyilván nem figyelik a világsajtót, különben tudnák, hogy még Szaúd-Arábiában is erőszakolnak meg nőket, sőt férfiakat is, pedig ott igen kevés nő öltözik kihívóan, a nemi erőszaktevőkre pedig többnyire lefejezés vár. Csupán a Pécsi Újság vette védelmébe a filmeket a szerintük sipákolókkal szemben. Kezdetben még hárított a Belügyminisztérium is. A tárca azt közölte: a kritikusok félreértették a videók üzenetét. Végül levették műsorról a kisfilmeket. Bár nemrég felröppent a hír, hogy újra vetítik őket a pécsi középiskolásoknak, ám az információt mind a tárca, mind – szerkesztőségünk kérdéseire adott írásos válaszában – a megyei rendőr-főkapitányság cáfolta.

A baranyai rendőrség A biztonságosabb Pécsért bűnmegelőzési projekt részeként a Forrás Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvánnyal kötött vállalkozói szerződés keretében készíttette el a három kisfilmet bruttó 800 ezer forintért. Azt még nem tudják, mennyibe kerül majd a filmek átdolgozása, s hogy azt ki fizeti. Válaszában a főkapitányság nem bocsátkozott részletekbe azt illetően sem, kiket kívánnak bevonni a munkába a „sipákolók” közül. Nem lesz könnyű választani és átdolgozni ezt a bírálói szerint alapjaiban és koncepciójában egyaránt rossz filmet.

Az álláspontok finoman szólva távol állnak egymástól. A rendőrség tagadja, hogy a nőkre hárítana minden felelősséget, a női jogvédők szerint viszont a rendőrségnek inkább az elkövetőket kellene megszólítania és nem az áldozatokat. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés „a ló másik oldala”. De az biztos: a rendőrség nem hagyhatja figyelmen kívül a nők jogos felháborodását. Hiszen egy áldozat sem tehet róla, ha megerőszakolják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.