galéria megtekintése

Az Orbán-kormány még nem tudja, mi lett a vége Hófehérke meséjének

13 komment

B. D. – Á. Z.

Különös olvasási szokásokat vettek fel a kormányhivatalok dolgozói – aligha önszántukból. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére összesítette, hogy a tárca irányítása alá tartozó szervezetek hány példányt rendelnek különféle újságokból. Mintha csak „Tükröm, tükröm”-öt játszanának a magyar politikai sajtóval.

Az adatokból az derült ki, hogy a megyei kormányhivataloknál a Magyar Nemzet gyakorlatilag tiltólistán van, a kormánypárti Magyar Időket és Magyar Hírlapot viszont nagy tételben vásárolják. Hivatalos példányszámadatokkal egyik lap sem szolgál, így pontosan nem tudni, az eladott példányok mekkora hányadát veszik meg a területi közigazgatás szervei. Nem is az összességében beszerzett 163-164 példány árulkodó, hanem az, hogy ezen a szinten is nyilvánvaló a jobboldali média helyzetbe hozásának szándéka.

A Baranyai Megyei Kormányhivatal 28 Magyar Hírlapot és 22 Magyar Időket kap reggelente az egy-egy Népszabadság és Népszava mellé. Bács-Kiskun megyében a kormányhivatal a megyei lapon kívül csak a Magyar Időket rendeli, de abból mindjárt 23-at. A Békés megyei hivatalba a napilapok közül csak a Magyar Hírlap jár – nyolc példány –, a kormánypárti érzület erősítését a Magyar Demokrata című hetilap hét példánya szolgálja még. Borsodban is a Magyar Hírlap a legnépszerűbb, míg a fővárosi kormányhivatalban 24 Magyar Időkre jut egy Népszabadság és Magyar Nemzet. A Magyar Hírlap előfizetését januárban váratlanul lemondta a szervezet.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal megelégszik a megyei lap, a Délmagyarország egyetlen példányával. A Győr-Moson-Sopron Megyei viszont nem vádolható lokálpatrióta szemlélettel: két Kisalföldre jut tizenhat Magyar Hírlap, noha a két lap példányszáma között sokszoros a különbség az előbbi javára.

 

A Pest Megyei Kormányhivatal 26 Magyar Időkre és 21 Magyar Hírlapra tart igényt, más napilap nem is jár oda. Negyvenkét példány fogy viszont a Képmás című családmagazinból. Somogyban napi 20 példányt fogyaszt a kormányhivatal a Magyar Időkből, Szabolcsban 25-25 Magyar Hírlapot és Magyar Időket rendelt a kormánymegbízott, és Zala megyében is a Magyar Hírlap áll a hivatali érdeklődés középpontjában 20 példánnyal. A Magyar Nemzet csak Vas megyében tartja magát: az ottani kormányhivatal még kilenc példányt kér belőle.

A politikai napilapok közötti szelektálás nem új keletű: az Országgyűlés Hivatala január 1-jével lemondta a Magyar Nemzet előfizetését, s a lapot a parlamenti alelnökök és bizottsági elnökök sem rendelhetik meg többé a hivatal keretéből. A parlamenti sajtóiroda ezt azzal indokolta: „informatív és mértékadó napilapok ezután is rendelkezésére állnak”, ám a jelek szerint a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetet már nem sorolják ebbe a körbe. A most publikált adatok csak megerősítik: nem egyedi döntésről volt szó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.