galéria megtekintése

A bankvezért féltik az átvert kerekes székesektől

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 08. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

A Raiffeisen Bank vezérigazgatójának emberségén múlik több szegedi és egy makói társasház lakóinak sorsa, akik egyszer már kifizették lakásuk árát, de mégis utcára kerülhetnek. Mindez azért fordulhat elő, mert az építési vállalkozók nem fizettek a banknak, pedig a lakástulajdonosoktól megkapták a vételárat.

Heinz Wiedner vezérigazgató nem is tudta, hogy olyan lakók kerülnek utcára a Raiffeisen Bank által indított per miatt, akik kifizették a lakásukat. A vezérigazgató találkozna a károsultakkal, a beosztott vezetők igyekeznek ezt megakadályozni.

Szegeden áprilisban precedens született, hogy egy hitelező pénzintézet, a Fontana Credit Takarékszövetkezet elengedi azt a százmilliós nagyságrendű összeget, amely keretjelzálogként terhelte több társasház már kifizetett lakásait.

A városban több lakóközösség is súlyos helyzetbe került.

 

Építési vállalkozók projektcégeket alapítottak házépítésre, a munkákra hitelt vettek föl, de azt az után sem törlesztették a hitelező banknak, hogy nekik a leendő lakók a lakásuk vételárát kifizették.

A Solymosi család lakása is veszélyben van
A Solymosi család lakása is veszélyben van

A tényleges helyzet ennél bonyolultabb: egyes vállalkozók vitatják, hogy nem adták volna tovább a banknak a vételárat, szerintük a pénzintézetek az általuk befizetett különböző összegeket nem tőketörlesztésre, hanem egyéb, esetleg jogalap nélküli költségeikre könyvelték el. A Raiffeisen Bank jogerősen pert nyert, a tanúként meghallgatott vállalkozó a tárgyaláson nem beszélt erről.

Mindenesetre úgy állt a helyzet, hogy a lakásvásárlók vagy kifizetik még egyszer a lakást, vagy kilakoltatják őket, és az ingatlanokat a végrehajtó elárverezi.

A szegedi Bakay Nándor utcai, Korondi utcai és egy makói társasház lakóinak sorsával a Népszabadság is foglalkozott. A Raiffeisen Bank minden esetben elzárkózott attól, hogy követelését ne a vétlen lakókkal, hanem a kötelességét nem vagy csak részlegesen teljesítő vállalkozóval szemben érvényesítse. Magatartása azt követően sem változott, hogy a Fontana Credit Takarékszövetkezet igazgatóságának elnöke törölte a bank jelzálogjogát azokról a lakásokról, amelyeket a vásárlók kifizettek.

A Raiffeisen Bank által sikerrel perelt, végrehajtás előtt álló, kétségbeesett lakók megkeresték Szabó Bálintot, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét. A Fontana Credit adósait is ő képviselte, míg a takarékszövetkezet vezetői arra a belátásra jutottak, hogy vállalhatatlan a jóhiszemű lakókat utcára tenni még akkor is, ha a szerződés aláírásakor voltak „ügyvédi csavarok”. Szabó Bálint május 8-án találkozott Heinz Wiednerrel, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójával, akinek nem volt teljes körű információja a helyzetről.

Miután a vezérigazgató júniusban Szegedre készül, meghívta őt, hogy találkozzék az általa képviselt lakókkal, akiket az év végéig az utcára tesznek, ha nem történik változás az ügyükben. Heinz Wiedner erre nyitottnak mutatkozott. Kiderült azonban, hogy a banknak az ügyet konkrétan ismerő középvezetői igyekeznek megakadályozni ezt a találkozást.

Először a megbízó károsultak eredeti meghatalmazását kérték Szabótól, majd amikor ezt benyújtották, május 28-i dátummal levelet kapott a bank osztályigazgatójától és egy vezető munkatársától, akik azt közölték vele, hogy személyes egyeztetést nem tartanak indokoltnak.

Lehet, hogy ha a magyar piacra nemrég érkezett osztrák vezérigazgató a szemébe nézhetne a lakásukat már kifizető, kerekes székes, kétségbeesett, beteg ügyfeleknek, akiket a végrehajtó kilakoltatni készül, késztetést érezne, hogy kivizsgáltassa, miért kötöttek ugyanazzal a vállalkozóval újabb és újabb hitelszerződéseket a bank korábbi döntéshozói, és miért mindegyiket a leendő lakásvásárlók kockázatára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.