Veszélyes hulladék, de fogyasztható

Egymásnak ellentmondó vizsgálati eredmények születnek a lőrinci iszapszennyezés ügyében: a környezetvédelmi hatóság szerint veszélyes hulladék került a földbe, a kormánymegbízott szerint nem.

Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott arról tájékoztatta lapunkat, hogy október elsején a kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai hatósági vízmintát vettek több helyi ivóvízhálózatból. A szakigazgatási szerv Közegészségügyi Laboratóriumi Decentruma a vízmintákból mikrobiológiai és kémiai vizsgálatokat végzett, melyek nem mutattak ki károsanyag-tartalmat. A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv egyébként előzetesen áttekintette az üzemeltető – FTSZV Kft. – rendelkezésre álló üzemeltetői önellenőrző vízvizsgálati eredményeit, és ezek alapján megállapították, hogy a vezetékes víz megfelelő, fogyasztható.

A Fővárosi Vízművek Zrt. által szolgáltatott közműves ivóvízellátás is biztonságos, mivel az ivóvíz a csepeli és szentendrei vízbázisokból származik, és zárt vezetéken érkezik a fogyasztókhoz. A népegészségügy munkatársai nem tapasztaltak azonnali intézkedést igénylő közegészségügyi hiányosságot, sem járványveszélyt. Semmiféle, a kerület polgárait veszélyeztető szennyeződés nem került a talajba. „Mindazok, akik mást állítanak, rémhírt terjesztenek, nem mások, mint katasztrófakeselyűk” – jelentette ki ezek után Pesti Imre.

Ennek némiképp ellentmond a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet vizsgálati eredménye, amely úgy találta, hogy a szeptember 25-én tartott helyszíni szemlén vett hat mintából öt veszélyes hulladéknak minősül. A felügyelőség a szemle után azonnali hatállyal megtiltotta a hulladékgazdálkodási tevékenységet a telepen. Október elsején pedig maximális összegű – 200000 forintos – bírságot szabott ki az FTSZV Kft.-re a hulladéknyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt. A bírság 30 százalékát a kerületi önkormányzatnak kell megfizetnie. A felügyelőség további vizsgálatokat indít.

Szaniszló Sándor, az illegális iszaptemető ügyében két képviselőtársával együtt szeptember végén feljelentést tevő szocialista városatya úgy tudja, hogy a felügyelőség a jövő héten dönt a környezetkárosítás miatti bírság kiszabásáról, amelynek mértéke akár tízmilliós nagyságrendű lehet az illegálisan talajba ürített veszélyes hulladék – becslés alatt álló – mennyiségétől függően. A szocialista képviselő – a grémium elnökeként – jövő hétre összehívta a fővárosi városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságot is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi osztálya szintén vizsgálódik az ügyben. A képviselők által feljelentés szerint az FTSZV a lakossági és nem lakossági szennyvíz elszállítása mellett évek óta folytatólagosan, nagyüzemben helyezi el az FKF Zrt., valamint egy magyarországi üzemanyag-kereskedéssel foglalkozó multinacionális cég veszélyes hulladéknak minősülő, az egészséget károsító szennyvíziszapját saját telephelyén. Az Ipacsfa utcai telephelynek sem engedélye, sem megfelelő kapacitása nincs az ilyen anyagok tárolására. Így az iszapot egyszerűen a földbe temették. Szaniszló később arra is felhívta a figyelmet, hogy a telepen hegyekben áll a szintén veszélyes vegyianyagnak számító úgynevezett „gyógyszergyári cement”.

Tarlós István főpolgármester az elkezdett vizsgálatra hivatkozva előbb türelemre intette az ellenzék képviselőit, majd egy nap múlva hivatalos közlemény szerint azonnali hatállyal menesztette az FTSZV ügyvezető igazgatóját a Cséry-telepen történt olajos iszap elhelyezésére hivatkozva. A Népszabadság azonban úgy tudja, hogy a cégvezető nem felmondással, hanem közös megegyezéssel és így több havi fizetéssel a „zsebében” távozott. A városvezetés egyelőre nem erősítette meg és nem is cáfolta az információt.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester első reakciója szintén a hárítás volt. Lapunknak a múlt héten úgy fogalmazott: mindent megtettek, amit tehettek, de az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt a kerület vezetésének meglehetősen kevés eszköze maradt a beavatkozásra. Az FTSZV új telephelyengedély-kérelmét mindenesetre elutasították. Ughy szerint a fúrt kutak és a talaj szennyezettségének a szocialisták által sürgetett ellenőrzése sem hozzájuk tartozik. A környéken élőktől pedig nem érkezett több panasz, mint korábban. Ők már megszokták ezt a tevékenységet – tette hozzá a lőrinci polgármester. Helyettese, Kucsák László (Fidesz-KDNP) tegnapi Pesti Imre kormánymegbízottal közös sajtótájékoztatóján kijelentette: vizsgálják, hogy az ellenzéki képviselők ténykedése kimeríti-e a közveszéllyel való fenyegetés kategóriáját.

A fővárosi Önkormányzat cége mérgező anyagokat enged a talajba Budapesten, a Cséry telepen.
A fővárosi Önkormányzat cége mérgező anyagokat enged a talajba Budapesten, a Cséry telepen.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.