Veszekedés helyett egyesülés

Nem vitte kenyértörésig a belső vitát a három egyesülni kívánó szakszervezeti konföderáció. A Magyar Szakszervezeti Szövetség pénteki kongresszusán megerősítették: végigviszik az egyesülési folyamatot.
Zárt ajtók mögött tartott pénteki kongresszusán a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) csaknem egyhangú döntéssel kimondta: változatlanul cél, hogy az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a közszférában érdekelt Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) olvadjon be a tavaly decemberben általuk alapított új konföderációba.

Az eredeti elképzelések szerint az alapítóknak a kongresszusig dönteniük kellett volna saját felszámolásukról, ám ilyen határozatot csak az MSZOSZ hozott. A SZEF viszont befékezett, mondván, egyelőre nem tudni, milyen programot hirdet az MaSZSZ. Ugyanakkor garanciákat kérnek arra vonatkozóan, hogy egy nagy szerveződésen belül miként érvényesíthetik a saját érdekeiket. A SZEF ezt a döntést alig két héttel ezelőtt hozta meg, ezzel nem kis zavart okozva. Emiatt egyébként az autonómok sem oszlatták fel magukat.

Pataky Péter MaSZSZ-elnök a kongresszus után elmondta: a korábbi viták ellenére csaknem teljes volt az egyetértés abban, hogy az integrációt meg kell valósítani; a több mint száz küldöttből a név szerinti szavazás során erre mindössze ketten mondtak nevet.

Sikerült megállapodásra jutniuk az ehhez szükséges további lépéséket és azok menetrendjét illetően is. Az egyesülési folyamatot lehetőség szerint szeretnék még idén lezárni, ehhez azonban össze kell hívni az Autonómok és a SZEF kongresszusát is, hogy kimondják a megszűnésüket. A végső dátumként egyébként február 28-át határozták meg, mert addig tart az MaSZSZ jelenlegi vezetőinek a megbízatása.

Arra a kérdésünkre, hogy sikerül-e a SZEF számára is elfogadható megoldást találni, Pataky leszögezte: az egyes ágazatok önállóságát soha nem akarták csorbítani, és semmi akadálya ezt az alapszabályban is rögzíteni. Az elnök egyébként úgy látja, a közszférás kollegái körében tapasztalható bizalomhiány mérséklődött.

A kongresszust megelőzően lezárult a jelölési folyamat, és ketten pályáznak az elnöki, hatan a közszférás és a versenyszférás alelnöki posztokra. Pataky szerint változást így csak az esetleges visszalépések jelenthetnek.


Mindenkihez!

A kongresszus Mindenkihez! címen felhívást is kibocsátott, miután a küldöttek úgy ítélik meg, hogy azonnali változtatásokra van szükség az ország, a munkahelyek, az emberek helyzetében. Az elfogadott adótörvények, a beterjesztett költségvetési javaslat bizonytalan helyzetbe hozza a közszféra és a gazdaság legtöbb ágazatát mely, s ha azt nem módosítják, az működési zavarokat okoz. Hangsúlyozzák emellett, hogy a jövedelmek további átcsoportosítása fokozza a különbséget a gazdagok és a megélhetésükért küzdők között. A szociális támogatásoktól elvont összegből újabb közfoglalkoztatási programot kíván bevezetni a kormány, amely további bajok forrrása lehet.

Amennyiben a Parlament változatlan formában fogadja el a költségvetést, végzetesen ellehetetlenülnek munkahelyek, mélyszegénységbe zuhannak társadalmi rétegek, s veszítik el jövőképüket fiatalok, középkorúak és idősek tömegei egyaránt – figyelmeztetnek. Valódi munkahelyekre, tisztes jövedelmekre, kiszámítható, tervezhető jövőre, háromoldalú érdemi érdekegyeztetésre van szükség – olvasható a dokumentumban Elfogadhatatlan az eddigi gyakorlat, mert a problémák súlya és halmaza olyan társadalmi feszültségeket okoz, amelyet csak közösen lehet megoldani.

A mai napig nem kezdődtek meg a bértárgyalások, holott ilyenkor már általában a záró egyeztetések zajlanak, ezért a kongresszus követeli a tárgyalások azonnali megkezdését. Tarthatatlan az az állapot – hangoztatják –, hogy dolgozók és családjaik a létminimumot el nem érő keresetből éljenek.

A korengedményes, korkedvezményes nyugdíjak ügyével továbbra sem foglalkoznak, amelyek megoldása nem késlekedhet tovább – sorolják. „Nincs tovább hová hátrálnunk! Elég volt az egyoldalú víziókból! Elég volt a szűk csoportérdekeket szolgáló intézkedésekből, rendeletekből, törvényekből!" – mondták ki a küldöttek. Ma Magyarországon naponta tízezrek mennek az utcára jogos követeléseiknek hangot adva, és az MaSZSZ támogatja mindazokat, akik a demokrácia alapértékeiért, az érdemi párbeszédért, a tisztes megélhetésért, a szociális biztonságért emelnek szót.

Mindez ügy közös ügy, s a közszféra és a versenyszféra szereplőinek egységesen kell fellépni; ha kell, demonstrálnak, harcolnak, de a sztrájktól sem riadnak vissza mindaddig, amíg követeléseik nem teljesülnek – figyelmeztetnek.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség felhívja valamennyi tagját, és a felelősen gondolkodó honfitársait, hogy hallassák hangjukat, fejezzék ki akaratukat az ország jövőjével kapcsolatban. Végezetül emlékeztetnek rá: találkoznak szombat 14 órakor a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren, ahol a tiltakozás következő lépéseként, a Pedagógusok Szakszervezete demonstrációt tart a köznevelésért és a költségvetési törvény tervezete ellen, amelyhez az MaSZSZ is csatlakozik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.