Horváth Aladár: Egyszerűen felfoghatatlan

A tragikusan rossz eredmény miatt lemondott a Magyarországi Cigány Párt (MCP) szóvivői posztjáról Horváth Aladár, aki a párt országos listáját vezette a választáson. A közeljövőben megválik a budapesti elnöki tisztségtől is.

Az MCP-nek 61 jelöltje szerzett jogot az indulásra, a cigány párt vezetői előzőleg szavazatok százezreivel kalkuláltak. Ehhez képest végül csupán nem egészen kilencezren választották az MCP-t. A csalódás azért is nagy, mert ennél elvileg több regisztrált tagja van a pártnak.

Horváth Aladár egyéniben a Józsefvárosban próbálkozott: mindössze kétszáz szavazatot – fél százalékot – kapott. Eredménye még a négy évvel ezelőtti kudarcot is alulmúlta. (Horváth Aladár 2010-ben független jelöltként Borsodban, az edelényi körzetben csupán 335 szavazatot gyűjtött, ami másfél százalékra, az utolsó helyre volt elég. Ennek hatására évekre visszavonult a közélettől.)

Egyszerűen felfoghatatlan – így kommentálta a mostani eredményt Horváth Aladár. Biztos volt abban, hogy az MCP, ha a parlamentbe nem sikerül is bejutnia, legalább százezer szavazatot fog kapni.

Sok helyen – folytatta – néhány ezer forintért megvették a cigányokat, vagy a közmunka megvonásával zsarolták őket. Azonban ez nem ad kielégítő magyarázatot az MCP „megsemmisítő vereségére”. Úgy látszik, sikeres a romák elnyomása – jelentette ki Horváth Aladár. Az elnyomottak vonzódnak az elnyomóikhoz, akik a „vegetáció szintjén biztosítják számukra elemi szükségleteiket”.

A pszichológiában Stockholm-szindrómának nevezik azt a jelenséget, amikor a rabok kötődni kezdenek rabtartóikhoz, és már az elvétve előforduló minimális kedvességért is hálát éreznek. Horváth Aladár szerint nem kizárólag a magyarországi cigányság, hanem a teljes magyar társadalom Stockholm-szindrómában szenved. Kérdés, hogy az MCP elindul-e az európai parlamenti és az önkormányzati választáson. Minderről az országos elnökség dönt. Ahogyan arról is, mi legyen a sorsa a párt vezetőjének, Horváth Józsefnek, aki ugyancsak felajánlja lemondását.

Horváth Aladár a maga részéről eltökélt abban, hogy ilyen katasztrofális eredmény után semmilyen tisztséget nem vállal az MCP-ben. A későbbiekben legfeljebb a háttérből segíti a munkát – amennyiben lesz ilyen igény, és egyáltalán fennmarad a cigány párt.

A cigány nemzetiségi listával csődöt mondott a Farkas Flórián fideszes képviselő vezette Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) is. A Nemzeti Választási Iroda számítása alapján nagyjából 21 ezer szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy egy-egy nemzetiség kedvezményes mandátumhoz jusson az Országgyűlésben.

Ennél eleve kevesebb – mintegy 20 ezer – roma választó regisztráltatta magát. Amikor már sejteni lehetett, hogy nem jön össze a mandátum, a cigányok sorra töröltették magukat a kisebbségi névjegyzékből. Így is több mint 14 ezren maradtak.

Szavazatukat azonban csak négyezren adták le. A törvény kizárta, hogy pártlistára voksoljanak azok, akik nemzetiségi névjegyzékben szerepelnek: tízezer regisztrált roma tehát minden jel szerint otthon maradt. (Farkas Flórián a Fidesz frakciójában folytatja, a cigány nemzetiségi listát a máskülönben szintén fideszes Farkas Félix vezette.)

A cigányság lélekszáma alapján az ORÖ könnyedén megtehette volna, hogy él a kedvezményes mandátum lehetőségével, és roma nemzetiségi képviselőt küld a parlamentbe. Helyette be kell érnie szavazati jog nélküli szószólóval, akinek ráadásul – a részvételi adatokat látva – rendkívül csekély lesz a legitimitása. Persze szónoki fordulatait ismerve elképzelhető, hogy Farkas Flórián ezt is történelmi sikerként próbálja majd eladni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.