Veres biztos abban, hogy Bajnai őt küldi Brüsszelbe

Öt jelöltet ajánlanak a kormányfő figyelmébe a szocialisták uniós biztosnak, az erősorrendet Veres János ex-miniszter vezeti. A politikus vállalná ugyan a feladatot, a verseny azonban még egyáltalán nem lefutott; egyesek szerint Veres "pole-pozíciója" nem több egy régóta kijáró gesztusnál.

A korábbi belső folyamatok és helyezkedések ismeretében meglepő eredményt hozott az MSZP kedd esti elnökségi ülése; a szocialisták ugyanis uniós biztosnak nem egyetlen nevet, hanem több személyt is javasoltak. Az éjszakába nyúló tanácskozás végeredménye egy öt fős rangsor: Veres János volt pénzügyminiszter, Herczog Edit EP-képviselő, Andor László közgazdász, EBRD igazgatósági tag, Kovács László jelenlegi EU-biztos és Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár. Az első helyezett Veres az elnökség tíz tagjának nyolc szavazatát kapta meg.

Az elmúlt hetekben komoly helyezkedés volt az ügyben, hosszú ideig Kovács László tűnt befutónak - még a párt legfelsőbb szintjein is azt állították: "megígértük Lacinak az újrázást". Veres régóta a kalapban volt, a volt pénzügyminiszter tudatosan készült is a feladatra. Ennek egyik bizonyítéka, hogy nemsokára angol nyelvvizsgát tesz; a vele szemben leggyakrabban felhozott ellenérv ugyanis a nyelvtudás hiánya.

Veresnek a kormányfő-csere idején állítólag megígérték az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik pozícióját is, többek között azt az igazgatósági helyet, amelyet jelenleg Andor László, a másik aspiráns tölt be. (Ez az érintett egyébként cáfolja) Andor nevét egyébként szintén tudatosan dobták be a napokban, információink szerint az MSZP balszárnyától indult az akció. Több bennfentes is úgy véli, hogy Andor jelölése "nagyon jó ötlet", végső befutó lehet, de elindításának valódi indoka igazából belső sértettségből táplálkozik.

Andor mindenesetre rákerült a listára, igaz, az elnökségi ülésen volt arra vonatkozó javaslat is, hogy Andort vegyék ki a névsorból, legyenek tisztán pártpolitikusok, a közgazdászt pedig vonják be inkább mélyebben a politikai munkába. Ez a törekvés azonban nem kapott többséget, leginkább azért, mert a harmadik hely ellenére is ő lehet a végső befutó.

Andor pozícióit gyengíti, hogy a párt felsővezetésének egy része "csakazértis" alapon pártpolitikust szeretne a posztra, bizonyítván: "nem hajlunk be a Fidesz idő előtt jelzett támadásai előtt." (Az ellenzéki párt ugyanis kiszivárgott információk szerint megüzente az MSZP-nek, hogy jelöljenek bárkit, kikezdik) Andor pozícióját viszont erősítheti, hogy a párthoz erősen köthető ugyan, de mégiscsak független és elismert szakember. Ráadásul több megbízható forrásunk szerint José Manuel Barosso bizottsági elnök megüzente a magyar kormányfőnek: ha nem pártpolitikust jelöl, jobb portfólióra számíthatunk. Igaz, ezt az állítást más bennfentes források pedig cáfolták (hivatalos helyről meg sem erősítették), mondván nem ez a döntő szempont, pártpolitikai viták pedig a jelölt személyétől függetlenül várhatóak.

Veres János listavezetői pozíciója kapcsán lapunknak az MSZP felsővezetői közül többen is úgy fogalmaztak: a "pole-pozíció" igazából csak egy régóta kijáró gesztus a volt pénzügyminiszternek, Bajnai tudhatóan nem őt fogja választani. Ez a pozíció viszont jelzésértékű, ami még jól jöhet az EBRD-vel való tárgyalásokon. Az ugyanis - ahogyan korábban utaltunk rá - immár nyílt titok, hogy Veresnek beígértek egy posztot a londoni székhelyű szervezetben.

Az Andor László által jelenleg betöltött igazgatósági hely az egyik, ám bizonytalan, abból ugyanis egy tavasszal jövő új kormány visszahívhatja a delegáltat, az EBRD alelnöki posztja viszont régiós alapú, vagyis hosszabb távú. Ez utóbbit (is) beajánlották Veresnek, bizonyos tapogatózó háttértárgyalások már történtek is az ügyben. Ez utóbbi poszt viszont azért vállhat kétségessé, mert a jelölési folyamat eltolódhat a választások utánra, vagyis Veres adott esetben erről is lecsúszhat.

Jelen pillanatban tehát a volt pénzügyminiszternek a uniós biztosi jelölés tűnik befutóesélyesnek - maga mögött tudva a párt hathatós támogatását is. Kérdés, hogy első számú jelölése valóban csak "plasztikázás" és Andor lesz a végső befutó, vagy Bajnai Gordon elfogadva az MSZP "étlapját", Verest választja.

Veres János a Népszabadság megkeresésére úgy nyilatkozott: a jelölés kapcsán világos helyzet alakult ki. "Bajnai Gordon több alkalommal is kijelentette, hogy az MSZP jelöltjét fogja biztosnak ajánlani. Az MSZP rangsort állított fel, vagyis a rangsor vezetőjét, engem javasolt. Minden olyan értelmezés, ami azt mondja, hogy mást is választhat a kormányfő, félrevezető és nem az elnökség döntési szándékával megegyező" - fogalmazott Veres, hozzátéve: megtisztelőnek érzi, hogy a jelölési folyamat ezen szakaszában a pártelnökségen belül meggyőző támogatást tudhat magáénak. "Remélem, hogy a folyamat további részében is eredményes tárgyalásokat tudunk folytatni a részletekről" - tette hozzá lapunknak nyilatkozva Veres János.

Lapunk Bajnai Gordon miniszterelnök környezetéből úgy értesült, hogy a kormányfő elvi alapon azonban egyik listán szereplő jelöltet sem utasítja el. "A miniszterelnök az ország érdekeit szem előtt tartva fog dönteni" - tette hozzá a kormányfő környezetéből származó forrásunk.

A jelölési folyamat vesztesének egyelőre az a Kovács László tűnik, akinek több forrás szerint is korábban még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megígérte az újrázás lehetőségét. Kovács esélyei így sem szálltak el véglegesen, de inkább várható, hogy Bajnai a Veres-Herczog-Andor hármasból választ majd. Kovács László neve egyébként az utóbbi időben lehetséges listavezetőként is felmerült bizonyos körökben. Annyi biztos, hogy esetleges hazatérése után a pártvezetés be kívánja vonni a választási felkészülésbe.

Veres János pénzügyminiszter a Parlamentben
Veres János pénzügyminiszter a Parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.