galéria megtekintése

Vendégmunkások helyett a kivándorolt magyarokat kellene visszacsábítani

23 komment

MTI

„Nem kalandvágyból, hanem kőkemény megélhetési okokból" hagyta el az országot több százezer ember, és az ő hazatérésük feltételeit kellene megteremtenie a kormánynak a munkaerőhiány megoldása érdekében – hangoztatta az LMP társelnöke Londonban.

A kormánynak a külföldi munkaerő magyarországi alkalmazása helyett a Nagy-Britanniába települt magyarok hazatérésének feltételeit kellene megteremtenie – állítja Szél Bernadett.

Az LMP társelnöke, aki Londonban tett látogatást és találkozott a helyi magyar közösség képviselőivel is, az MTI-nek szombaton úgy fogalmazott: „segítek egy kicsit Varga Mihálynak, mivel megtaláltam azt a 250 ezer »vendégmunkást«, akiket ő be akar hozni Magyarországra, szerintem most Londonban vannak és magyarok, és őket kellene hazahoznunk".

Az LMP politikusa a nemzetgazdasági miniszter minapi nyilatkozatára utalt. Varga Mihály a Heti Válasznak adott interjúban kijelentette: a hiányszakmákban átmenetileg lehetővé kell tenni, hogy az uniós tagállamokból vagy szomszédos harmadik országból oldják meg a foglalkoztatást.

 

Szél Bernadett szerint a kivándorlás Magyarországról olyan méreteket öltött, hogy most már London tekinthető a második legnagyobb magyar városnak. Az LMP társelnöke felidézte, hogy a Retúr néven indított program során a párt ötezer ember megkérdezésével mérte fel a kivándorlás okait és a hazatérési hajlandóságot.

A felmérés adatai és a londoni magyarokkal folytatott beszélgetés tanulságai teljesen egybeesnek: az emberek többsége Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi kijelentésével ellentétben „nem kalandvágyból, hanem kőkemény megélhetési okokból" vállalt munkát például Nagy-Britanniában – mondta Szél Bernadett.

Hozzátette: nagyon sok olyan emberrel találkozott, aki megpróbált hazamenni, de nem tudta a magyarországi körülmények között a vállalkozását elindítani vagy a saját megélhetését garantálni.

A LMP vezető politikusa Londonban találkozott Amelia Womack-kel, az Angol-Walesi Zöld Párt helyettes vezetőjével, akivel egyetértettek abban, hogy a zöldpártiságot erősíteni kell Európában, mivel a szélsőséges hangok megjelenése miatt kiemelten szükséges egy olyan alternatíva, amely demokratikus, jogállami keretek között kínál lehetőséget az európai fejlődésre.

Arra kérdésre, hogy mi az LMP véleménye a Hinkley Point C angliai atomerőmű-építési programról, amelyre a brit kormány a héten adott engedélyt, Szél Bernadett kijelentette: az európai zöld pártok hozzáállása általánosságban is az – és ebben teljes az egyetértés –, hogy az atomenergia „nem legitim energiaforrás", nem a nukleáris fejlesztést tekintik a helyes iránynak, hanem az alternatív energiaforrások használatát.

A politikus szerint „az atomenergia lejárt energiaforrás, múlt századi energiahordozó".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.