galéria megtekintése

„Ha csatlakoztok, megnézhetitek magatokat és az iskolát”

23 komment

D. J.

Fortélyos félelem igazgat Miskolcon – ezt mondta lapunknak Csabalik Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete városi titkárhelyettese, aki arról beszélt: több helyi szakközépiskolában megszavazta a tantestület, hogy támogatják a Herman Ottó Gimnázium tanárainak azonnali változásokat követelő nyílt levelét, később azonban felsőbb nyomásra visszavonatták velük ezt a nyilatkozatot.

– Reszkető hangú szakszervezeti titkár hívott fel a minap, s arra kért, töröltessük a Tanitanek.com oldalról az iskolájuk nevét, mert folyamatosan vegzálják őket az aláírás miatt. Az egyik szakképzési intézmény igazgatója pedig

ordítva hívott fel, hogy azonnal távolítsam el az oldalról az iskola nevét,

mert a tantestületnek nem volt joga szimpátiaszavazást tartani.

 

Azzal érvelt – meglehetősen nyakatekert módon –, hogy a szakközépiskolák nem a Klikhez tartoznak, hanem tavaly átkerültek az úgynevezett szakképzési centrumokhoz, felettük pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium áll, nem a humántárca. Csakhogy a tanároknak – tanítsanak bár szakiskolában – joguk van szabadon véleményt nyilvánítani bármilyen ügyben. Ez uniós alapjog, aminek akadályozása, megsértése törvénybe ütközik. Jogászaink vizsgálják, milyen módon szerezhetünk érvényt ennek az alapvető emberi jognak – mondta a miskolci szakszervezeti vezető.

A szakoktatóknak is joguk van a véleménynyilvánításhoz
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Hasonló tapasztalatokról számolt be tudósítónknak az egyik miskolci szakközépiskola tanára is. Néhány tartózkodással megszavazták, hogy támogatják a hermanosokat, majd ezt közzétették a Tanitanek.com oldalon.

Később azonban felsőbb utasításra visszavonatták velük a támogatásról szóló levelüket,

mondván, hogy a szakközépiskolák nem a Klikhez tartoznak. – Mi is tanárok vagyunk, ugyanazok a problémáink, ezért álltunk ki a nyílt levél mellett. De mivel a szakiskolák vezetőit egyelőre csak egy évre nevezték ki megbízással, most mindenki sunyít, és az állását félti – mondta.

A Tanitanek.com oldalon több szakiskola oktatója is jelezte: hiába döntöttek arról, hogy csatlakoznak a hermanosok nyílt leveléhez, végül a feletteseik nyomására nem tehették ezt közzé. Egy szegedi tanár pél­dául ezt írta az államtitkárnak címezve egy megjegyzésben: Szegeden többféle módon – az igazgatók telefonos felhívásával, rendkívüli értekezletekkel – vegzálják az iskolák dolgozóit. Zsarolás is előfordul, szigorúan csak szóban:

„Ha csatlakoztok, akkor majd megnézhetitek magatokat és az iskolát”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.