galéria megtekintése

Végre az igazi problémát orvosolta a mentőszolgálat

5 komment


Danó Anna

Megoldódni látszik a mentőszolgálatnál a sok vitát keltő RSI, azaz a mesterséges légútbiztosítás ügye. Az eljárást ezután nem kötelező használni, és visszaveszik azokat, akiket korábban e vitában elfoglalt álláspontjuk miatt elbocsátottak.

Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója december eleji hivatalba lépése után úgy rendelkezett: a mesterséges légútbiztosítás továbbra is használható, de csak annak kell alkalmaznia, aki bízik benne, és szakmailag felkészült a feladatra. Kérdésünkre ­Máté ­Gábor azt is megerősítette, hogy

visszavárják soraikba azokat a mentőorvosokat, akik korábban e szakmai vitában elfoglalt álláspontjuk ­miatt kényszerültek távozni.

Mint arról lapunk beszámolt, az eljárás kötelezővé tétele sok szakmai kételyt keltett, és emiatt többen elhagyták a szolgálatot, de volt olyan mentős is, akit elbocsátottak. Információnk szerint az előbbiek közül már vannak is, akik újra munkára jelentkeztek.

 

A Népszabadság többször foglalkozott a módszerrel, amelynek lényege, hogy a mentők izomlazítóval leállítják a beteg saját légzését, hogy könnyebben lehessen a légútbiztosításhoz szolgáló tubust a beteg légcsövébe helyezni.

Csaknem két éve ismertettük először azt a levelet, amelyet három kétségbeesett Heves megyei mentőorvos írt az Országos Mentőszolgálat vezetőjének. Ebben

határozottan tiltakoztak a módszer kötelezővé tétele ellen, mert bizonyos körülmények között nem tartották biztonságosnak az eljárást.

Arra is hivatkoztak panaszukban, hogy az eljáráshoz használatos készítmények egyike nincs hazai forgalomban. Úgy vélték: nonszensz elvárni a mentőorvosoktól, hogy csak úgy előkapjanak a táskájukból egy addig ismeretlen, intravénás, fel nem függeszthető hatású gyógyszert, és megbénítsák vele a beteg légzését.

Életmentő gyakorlat, szabadon választott módszer
Életmentő gyakorlat, szabadon választott módszer
Nyikos Péter / MTI

Elégedetlenek voltak a képzéssel is. A mentőszolgálat munkatársai kétnapos fantombabás oktatást kaptak az új eljárásról, amely vizsgával zárult. Ám szerintük a tanfolyam nem készített fel a nem várt következmények, szövődmények elhárítására, mint például a gyógyszer beadása utáni légzésbénulás, a keringés-összeomlás és a súlyos gyógyszerkölcsönhatás. A ­mentők azért is aggódtak, mert szerintük a spontán légzést megszüntető készítményekkel lényegében meghal a beteg, és könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül újraindítani a légzését, különösen egy mentő­autóban.

Az aggodalmakat igazolta egy lapunk birtokába került szakértői vizsgálat is. Az eljárásrendről az OMSZ akkori főigazgatója, ­Burány Béla maga kért szakértői véleményt,

megjelölve nyolc esetet, amikor az RSI alkalmazása után leállt a beteg keringése.

A vizsgálók kimondták, hogy az izomlazító szerek alkalmazása minden valószínűség szerint hozzájárulhatott a betegek halálához. Hibaként említették a többi között, hogy az alkalmazott gyógyszerek adagja és kombinációja a vizsgált esetekben nem volt kellően átgondolt. Azt ugyanis a betegek a beavatkozáskor jóval nagyobb dózisban kapták, mint amekkorában a műtétek előtti altatásnál szokás használni. Ám ahelyett, hogy az OMSZ vezetői korrigálták vagy felfüggesztették volna az eljárást, kirúgtak a módszert régóta kritikával illető mentőorvosok közül kettőt, Darvai Lászlót és Stumpf Jánost.

A döntés miatt mindketten munkaügyi bírósághoz fordultak. A rendkívüli felmentésük indoka egyebek mellett az volt, hogy levelet írtak az országos tiszti főorvosnak, és abban jelezték jogi és orvosszakmai aggályaikat az RSI alkalmazásával kapcsolatban. A két mentős jelzésére

az ÁNTSZ vizsgálatot indított a mesterséges légútbiztosítás használatát kötelezően előíró eljárásrend ügyében. Ennek eredményéről nincs hír.

Az RSI-vel kapcsolatos aggályokról szóló cikkeink megjele­nése után az OMSZ rendre nyilvánosan perrel fenyegette lapunkat, ám ténylegesen egyetlenegyszer sem fordult bírósághoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.