galéria megtekintése

Végnapjait éli a roma önkormányzat

5 komment


Czene Gábor

Az Emmi követeli az 1,6 milliárdot, az Albacomp 73 milliós tartozás miatt felszámolási eljárást kezdeményez.

Az Országos Roma Önkormányzat megkapta a hivatalos tájékoztatást arról, hogy vissza kell fizetnie 1,6 milliárd forintot. Az ORÖ által létrehozott Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet működésében szabálytalanságok sorát tárta fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a teljes támoga­tási összeg, mintegy 1,6 milliárd forint esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja.

Balogh János, az ORÖ elnöke a függöny mögött
Balogh János, az ORÖ elnöke a függöny mögött
Teknős Miklós / Népszabadság

A minisztérium múlt hét elején közleményben jelentette be, hogy – mivel a szövetkezet nem képes a szakmai program megvalósítására és működtetésére – az Emmi eláll a szerződéstől, az ORÖ-nek vissza kell fizetnie az 1,6 milliárdot. ­Balogh ­János, az ORÖ új elnöke erre lapunknak azt mondta, hogy még nem kaptak hivatalos értesítést. Ha érkezik ilyen, akkor „leülünk, és megbeszéljük, mi a teendő".

 

Időközben az ­Emmi elküldte az országos önkormányzatnak a hivatalos tájékoztatást a visszafizetésről – nyilatkozta Makai István ORÖ-képviselő, a ­Roma Polgári Tömörülés vezetője. Értesüléseink szerint a minisztériumi tájékoztató lényegében ugyanazt tartalmazza, ami nemrég a közleményben szerepelt. (A tárcánál nem kommentálták információnkat, az ORÖ-elnök Balogh János többszöri megkeresésünkre sem reagált.)

Innen nincs tovább, az ORÖ a végnapjait éli – jelentette ki Makai István. Legjobb tudomása szerint a kassza majdnem üres, az ORÖ részletekben sem lenne képes visszafizetni tartozását. Tetézi a bajokat, hogy az 1,6 milliárdos kötelezettségen kívül a testületnek további százmilliós nagyságrendű adóssága van.

Minárovits János, az Albacomp stratégiai igazgatója ­megerősítette a Magyar Nemzet hírét: a cég felszámolási eljárást kezdeményez az ORÖ ellen. Azóta már be is adták az eljárás elindításához szükséges kérelmet. A roma önkormányzat 4500 táblagépet rendelt hátrányos helyzetű diákok számára az Albacomptól. Jogviták után az a megállapodás született, hogy az ORÖ három részletben kifizeti a tableteket. Csakhogy a cég egyetlen fillért sem látott a bruttó 73 millió forintból, pedig az első részlet kifizetésének határideje lejárt. Ráadásul mintegy ötszáz, elvileg az ORÖ tulajdonában lévő táblagépet ma is az Albacompnál tárolnak. Minárovits elmondása szerint a roma önkormányzattól még mindig nem kapták meg a címeket, ahova kiszállíthatnák.

Makai István elmondása szerint az ORÖ-nek volt szolnoki iskolája után is maradt 60 milliós fizetési kötelezettsége: az elmaradt közüzemi számlákat és egyéb tartozásokat is beszámítva 300 millió körül mozog az adósság. Ehhez jön az Emmi által visszakövetelt 1,6 milliárd forint. Összesen tehát csaknem kétmilliárd forintot kellene kifizetni, ami – idézzük Makait – teljes képtelenség. Az ORÖ megszüntetését szerinte nem lehet elkerülni.

Tegyük hozzá: nemzetiségi önkormányzatok esetében a törvény nem teszi lehetővé az adósságrendezést. Egyelőre azonban kérdéses, hogy az Albacomp kérelmére elindul-e a felszámolási eljárás. A jogalkalmazónak járatlan utakon kell haladnia. A kisebbségi önkormányzati rendszer több mint húszéves történetében még nem fordult elő, hogy valamely nemzetiség országos önkormányzatát anyagi csőd miatt fenyegette volna a megszűnés veszélye.

A legnagyobb lélekszámú és legtöbb problémával küszködő cigányság esetében különösen kényes a helyzet. Ha a kormány tényleg bedönti az ORÖ-t, a lavina Orbán ­Viktor védencét, a miniszterelnöki biztos Farkas Flóriánt is maga alá temetheti – a Fidesz szövetségesével, a Lungo Drommal együtt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.