A szerző az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke

Ennek a válságnak a gyökerei a 94-es választást követő első kormányzásig nyúlnak vissza, amelynek végén bebizonyosodott a rendszerváltásban mélyen csalódott tömegek számára, hogy az MSZP is közönséges választási párttá silányodott és a nevében szereplő szocialista jelzőt csak a választók megtévesztésre használja. Az 1994-es választásokon abszolút többséget szerző, előtte négy évig teljes elszigeteltségben lévő párt - ma már végzetes hibának látszó módon - beemelte maga mellé a hatalomba azt az ultraliberális SZDSZ-t, amely már akkor is és azóta is folyamatosan érvényesíti zsaroló potenciálját az együtt kormányzások során.

A rendszerváltáskor elhibázott gazdaságpolitikai irányt és módszertant még mindig lehetett volna korrigálni és helyes pályára állítani. Ezzel szemben nem csak folytatódott a hibás gazdaságpolitika, hanem gyorsított ütemre kapcsolt az ország termelőbázisainak a felszámolása, belső piacai átengedése a globális tőkének, az ezzel járó társadalmi megroppanás.

Már ekkor látszott, hogy az MSZP is egyre inkább egy zsákmányszerző, struktúrájába beépülő klientúra foglyává válik, akiknek legfontosabb célja a hatalom minden áron való megtartása és a haszonelvűség érvényesítése. A párt tehát a hatalom megtartását szolgáló bázisszervezetté vált és a pártdemokrácia helyébe fokozatosan a bázisdemokrácia lépett. Mint szervezet csak verbálisan tartotta meg az ideológiai elveket, teljesen elvesztette innovációs képességét, folyamatosan veszítette el tömegkapcsolatait, elkezdődött a tagsági kör lemorzsolódása. Ezen alig segített valamit a 2002-ben ismét megnyert választás, különösen, hogy az ellenzék annak legitimitását folyamatosan kétségbe vonta.

Ebbe az apátiába robbant be Gyurcsány előbb miniszterelnökként 2004-ben, majd a 2006-os győztes választás után pártelnökként is, némi reménysugarat jelentve az enervált tagság és szimpatizánsok számára. De hamar feloldódott az addigra már elposványosodott párthatalmi viszonyokban. Az SZDSZ és az MSZP liberális szárnya nyomására mind inkább a neokonzervatív, neoliberális gazdaságpolitikai felfogás hatása alá került, amit ő ugyan némileg módosított pályára tett, ötvözve azt a blair-i harmadik utas gazdaságpolitikával, annak ellenére, hogy Magyarországon a társadalmi szerkezet, a politikai megosztottság erre esélyt sem adott. Egyébként is e politika sikere fölött az Egyesült Királyságban és Németországban is eljárt az idő.

De nem csak foglya lett ennek a gazdaságfilozófiai koncepciónak, hanem erős személyiség jegyeivel sokáig ennek hatalmi érvényesítését biztosítani tudta.

Az MSZP-én belüli nem nagy számú ellenzék számos alkalommal figyelmeztetett ennek a politikának a veszélyeire. A több alkalommal megfogalmazott kritika azonban mindig durva elutasításra talált.

Ha valaki azt hiszi, hogy a bekövetkezett válságért egyedül Gyurcsány a felelős, az nagyon téved. Gyurcsány a párt vezető testületeinek elvtelenül gyakorolt lojalitása nélkül nem folytathatta volna azt a politikát, amely nem csak magát a pártot döntötte romba, hanem súlyos károkat okozott az országnak. A voluntarista állami beruházás politika, a piacra dobás szándékával elindított nagy rendszerek úgymond reformja, mind-mind a globális és hazai tőke, a befolyásos klientúra érdekeit kiszolgáló tőkeszivattyúként funkcionáltak és működnek ma is. Miközben az emberek száját átmenetileg be lehetett tömni az önfeledt fogyasztásra ösztönzéssel, a hiteldömpinggel, aközben a globális piac boszorkánykonyháiban már fortyogott az a méreg, amely pusztítása ma sokszoros erővel hat ránk, mint azokra, akik visszafogottabban viszonyultak a neolib és neokon iskolák tanításaihoz, ráadásul akarták és tudták képviselni, érvényesíteni nemzetük érdekeit.

Ez elmúlt hetekben elindult pártbeli végjáték megspékelve némi reformszövetségi csomaggal, Bokros ismételt színrelépésével, az ezt támogató szdsz-mdf gerjesztette politikai nyomásgyakorlással, az államcsőd veszélyének hangoztatásával, az egyre izmosodó ellenzék szította belháborús hangulattal, a miniszterelnökségéről lemondó Gyurcsány helyébe komédiába illő - amúgy jól megkomponált miniszterelnök keresgéléssel - sikerült minden képzeletet felülmúló belpolitikai válságot teremteni. Ebben hangzik el a megtalált miniszterelnök jelölt drámai bejelentése, ami szinte úgy szól "ebbe bele fogtok dögleni".

A felsoroltak is bizonyítják, hogy az MSZP vezetése teljességgel elvesztette a folyamatok irányításának a lehetőségét. A vasárnap folytatódó kongresszusnak ennek ellenére a folyamatos működés fenntartására meg kell választani egy új pártelnököt. Az ismert események miatt két hétvégére szabdalt kongresszus döntéseit azonban nem szabad véglegesnek tekinteni. Ezek érvényessége legfeljebb az uniós választások megtörténtéig szólhat.
Az Európa-parlamenti választást követően a legrövidebb időn belül egy újólag megtartandó kongresszusnak el kell indítani egy olyan tisztázó, szembenéző folyamatot, amely újra gondolja a párt ideológiai alapjait, szervezeti struktúráját és teljes körű tisztújítást hajt végre. Ennek elmaradása nem csak az MSZP, de a teljes magyar politikai baloldal hosszú időre szóló ellehetetlenülését idézi elő.

A végjáték ma még csak a jelenlegi bázis, a párton belül látenciára ítéltetett ellenzék és a párton kívül lévő baloldaliak teljes megújulást követelő erői között zajlik. Viszont ha az uniós választások előre prognosztizálható kudarca után nem indul el a párt teljes megújulását szolgáló folyamat, szervezeti innováció, a leharcolt káderek cseréje minden szinten, akkor ez a végjáték haláltusába csap át, aminek következtében örökre eltűnik a történelem süllyesztőjében a magyar rendszerváltás mégis csak meghatározó, a társadalomba mélyen beágyazott tömegpártja. Az ennek nyomán keletkezett társadalmi, politikai űr számtalan veszélyt rejt.