galéria megtekintése

Mitológiai léptékű injekciós tűket ejtettek a felújított Széll Kálmán térre

23 komment


Bárkay Tamás

A sok évtizedes kuplerájnak ezennel vége, a felújított Széll Kálmán téren immár Tarlós István-i rend honol. A táj ebből adódóan persze nem lett sokkal barátságosabb egy rendező pályaudvarnál, de a jó öreg idő ezen még javíthat némileg, avagy ronthat. A kiváló Hatkor a Moszkván című blogot jegyző Kabai Józseffel terepszemléztünk a nem ünnepélyes keddi átadás apropóján.

Lenyűgöző az a precizitás, ahogy kimérték, hogy a Széll Kálmán tér friss hidegburkolata milliméterpontosan a Szilágyi Erzsébet fasor tompaszögű sarkáig érjen, és ne tovább. A fasoriaknak marad tehát a most még ugyancsak újszerű, de hamarosan kráterekkel és rianásokkal tagolt aszfalt, megint a csavarbolt járt jól. A szegélyeken enyhén megdöntött, mitológiai léptékű injekciós tűket formázó lámpatestek fogadják a vándort, alattuk fából komponált utcabútorok nyertek elhelyezést, amelyek Kabai József Moszkva tér-szakértő szerint éppen úgy néznek ki, mint a régi kvízekben azok a rejtélyes rendeltetésű tárgyak, amelyekhez volt három lehetséges megfejtés, ezek közül lehetett kibogarászni, mik is valójában. Arra jutottunk, hogy ezek leginkább padok lehetnek, bár talán nem direkt.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Örülünk a gazdagon berendezett virágágyásoknak is, és nemkülönben annak, hogy a környék lakói és látogatói máris a szívük csücskének érzik az új flórát, amelyet hasznos anyagokban gazdag kommunális hulladékkal, főleg csikkekkel és papír zsebkendőkkel táplálnak. Az újjáépítők irányában tanúsított rokonszenv és együttérzés tapintható, a 7-es számú ház kapujánál valaki például akkurátusan felstószolta az összetört betonlépcső szabályosabb darabjait, a maga civil módján járulva hozzá a majdani köztéri pótlásokhoz.

 
Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A 4-es, 6-os villamos végállomását formás látszóbeton felépítmény fedi, amely azonban lehetett volna éppen annyival szélesebb, hogy ne kizárólag függőlegesen szakadó esőben és kimondottan a delelőn járó naptól óvja az utazókat a viszontagságoktól. A szökőkút és a páraszolgáltató berendezés ügyes, mögötte, a fafelületekkel szerelt, antik színházi nézőteret parafrazeálni látszó építményt azonban nem nagyon értjük.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Az attrakciót Kabai József leginkább a 2010-es évek nagy stadionépítési időszakának megnyilvánulásaként értékeli, másrészt a gondoskodó, atyáskodó városvezetés gesztusaként, hogy

na, gyerekek, itt fogtok találkozni, ide fogtok leülni, szívesen, máskor is.

Ez vagy így lesz, vagy nem, de inkább nem, mert ennél a virágágyások betonszegélye is hívogatóbb, különösen azok, amelyeken elveszett pénztárcákat és mérethű csigákat formázó réz kisplasztikák láthatók, amíg még igen. Már ha itt egyáltalán találkozni akar valaki, pláne még leülni is: sajnos pillanatnyilag erre az égvilágon senkinek semmi oka, ez a tér ebben a formájában és tudásával nem több, mint egy tökéletesen személytelen közlekedési csomópont, amelyen a lehető leggyorsabban célszerű áthaladni – összegzett érdeklődésünkre a blogger, akivel egyként reménykedünk: nem lesz ez mindig így, mert biztos kocsmák is szerepelnek a koncepcióban, csak még nem értek ide.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Az újrazöldítés korai fázisában talált, hajdan nyílt színi vécéként és szemétlerakóként hasznosult rézsűk és a Várfok, illetve Csaba utca felőli, mozgólépcsővel szerelt átereszt csak dicsérni tudjuk, az új óra viszont erősen megosztott bennünket. Kabai József szerint meg kellett volna tartani a régit, de legalábbis a replikáját, magunk azonban nem vagyunk ennyire szigorúak, beérjük az utalással, miszerint a digitális kijelzőket felmutató, hatméteres betonéken továbbra is látható a régi óra ábrázolata, a jellegzetes magasfeszültségű oszlopával, amelynek tónusát a korrózió azokban az évtizedekben érlelte olyanra, amilyennek szerettük, amikor még ifjak voltunk, okosak és szépek, többnyire.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Felemás benyomásokat keltett a legjobb formáját mutató legyezőtetős metróépület üvegzete elé szerkesztett gigantikus, 1823-as dátumozású Pest-Buda beton térkép is. Részint, mert roppant dekoratív, másrészt, bosszantó, hogy a városarculat felelős formálói megint nem bírták ki, hogy ne hozzák be valahogy a XXI. századi összképbe a történelem általuk még respektált és valamelyest értett legmodernebb korszakát, tehát a XIX. századot, harmadrészt, mert bőven találhattak volna valami helyhez köthetőbb témát, mint az egész korabeli várost, akkori állapotában, amikor a Széll Kálmán tér még nem is létezett – így véljük mi.

(A felújított Széll Kálmán térről készített további képeinket galériánkban nézhetik meg: >>>

Tetszik:

- az újrazöldített rézsű,

- a kisplasztikák a betonszegélyeken,

- a Várfok utcához vezető mozgólépcső.

Nem tetszik:

- a tengernyi térkő,

- az injekcióstű-szerű lámpaoszlopok,

- a 4-es, 6-os megállójának betonteteje.

Népművészet

A jelek szerint mindenki igyekszik kivenni a részét a most még kissé rideg miliő gyors humanizálásából, egy ismeretlen például az egyik telefonfülkében az e helyütt különösen megejtő „pénisz” szóval jelezte, hogy a történtek ellenére sem valami hideg, elembertelenedett skandináv városban járunk, hanem szerencsére még mindig a jókedvű Bel-Budán.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.